Kedves Susi!

Szeretném tudni, hogy a gyakorlatban milyen gyakorisággal és milyen hatékonysággal valósul meg a szerelmi kötés. Körülbelül mennyi időbe telik míg létre jön a kívánt helyzet, mennyi ideig van a varázslatnak hatása? Garanciát vállaltok-e ebben az estben? Hogy fogom bizonyítani, hogy létrejött a vagy sem a varázsolt állapot? Kérlek válaszold meg a kérdéseimet!

Köszönettel: …

Kedves …!

A lehető leggyakoribb kérdés a szerelmi kötések kapcsán, hogy mikor valósul meg. Erre viszont nem lehet konkrét választ adni, hiszen nagyon sok mindenen múlik, hogy mikor és hogyan nyilvánul meg a kötés eredménye. Igyekszem most leírni az összes várható kimenetelt.

1 Ha megfelelően elvégeztetett a varázslat, akkor az energetikai szál 100%, hogy létre jön a két ember között, mégpedig többnyire már a varázslat végzése közben, de maximum egy holdcikluson belül, azaz a következő teliholdig. Ám ez az eredmény többnyire nem az, amiért az emberek a varázslatot kérik, hiszen attól, hogy a kiszemelt is érez valamit, az még nem jelenti azt, hogy ő is szerelemként éli meg a fellépő energiát. Előfordul néha, hogy tudattalanul is ellenállást fejt ki, s így ahelyett, hogy közeledne, még inkább elzárkózik. :-/

2 Az is lehetséges, hogy az energetikai szál létrejötte a másik félben is felébreszti a szerelmet, de mindannyian tudjuk, hogy előfordulnak olyan helyzetek, amikor az egónk felülírja az érzelmeinket, s akarattal elfojtjuk a szeretetteljes érzéseinket sértődöttségből, haragból, bosszúból, vagy épp csak azért mert a külvilág szerintünk ezt várja el tőlünk. Te még nem voltál úgy, hogy oly nagyon örültél valakinek, hogy legszívesebben megölelted volna, de nem tetted, mert „az olyan ciki” lett volna? Ebben a ritka esetben tehát az érzelmi szál ugyan létrejött, ott feszül, mégis továbbra is ellenállást fejt ki a másik fél, azaz szerelem van, boldog együtt lét nincs. :-/

3 A jó helyzet, – nagyjából a kötéseim 85 százalékában jön létre – amikor az energetikai kötés a másikban is a szerelmi érzéseket hozza elő és ezt örömmel be is fogadja, s hajlandónak mutatkozik a békülésre, az újrakezdésre, a közeledésre. Ilyenkor jöhet létre az a helyzet, amit a kötést végző/végeztető igazából akart. Ennek megvalósulása is általában 1, maximum 2 holdcikluson belül várható. Ennek létrejöttéhez azonban nagy szükség van arra, hogy feltétlen bizalommal legyél a varázslat iránt, hogy valóban nyitott légy a szerelem elfogadására, képes legyél nagy nyugalommal kivárni, amíg történik valami, illetve csakis belső sugallat hatására cselekedj.

Fontos tudni, hogy ha jól elvégzünk egy szerelmi kötést, az elsősorban a kötést kezdeményező felet köti meg, majd létrehozza az energetika szálat a másik féllel. Ez a szál megmarad mindaddig, amíg el nem vágják és ez utóbbi, nem olyan egyszerű művelet. Ám, mint ahogyan az a fentiekből kiderül, a szerelmi kötés nem garantálhatja eredményként a „boldogan élünk, míg meg nem halunk” kívánságot. Ezt ugyanis csakis a két ember valósíthatja meg úgy, hogy percről percre megteremtik maguknak az örömteli együttlétet.

Egyébként is…

Lehet, hogy ma úgy gondolod, hogy ez az az emberke, akivel „holtodiglan, holtomiglan”, de könnyen lehet, hogy holnap, egy hónap múlva, vagy egy év múlva, vagy tíz év múlva, pontosan Te fogsz úgy megváltozni, hogy már egy egészen más kapcsolatban szeretnél élni.

A világ egyetlen biztos tulajdonsága, hogy változik, s vele együtt változunk mi is. Ám a változások iránya és minősége is változatos, tehát hiába van ma nagy szerelem és közös út, ha a két fél különböző módon változik, s egy idő után, már egyáltalában nem találnak semmi közöset az életükben.

Ha ma akarsz boldog lenni, az jó, de ne hidd, hogy ami vagy aki ma boldoggá tesz, az néhány év múlva is feltétlenül ugyanaz lesz, hiszen Te sem leszel ugyanaz. Ezért az a megfelelő hozzáállás, ha az ember a boldogságra koncentrál, s nem köti ki, hogy csakis XY lehet az, akivel ezt eléri.

Mindenkinek azt tudom tiszta szívből ajánlani, hogy szerelmi varázslatot csináljon vagy kérjen, amiben megszabja, hogy milyen kapcsolatot akar, milyen emberrel, de nem ragaszkodik XY-hoz. Az ilyen varázslat mindig pozitív eredménnyel jár. De ha mégis ragaszkodsz, akkor a szerelmi kötés előtt kezdj hozzá a Szeresd vissza programhoz, ami a legnagyobb sikert hozhatja azzal a személlyel, akit kinéztél magadnak.

Gondold meg, mit szeretnél jobban?

Azt, hogy az akaratod teljesüljön, vagy azt, hogy boldog légy egy csodás szerelemben?

Hozd meg a számodra legjobb döntést!

Szeretettel:

.

.

Ha szeretnéd visszakapni „azt a bizonyost”, akkor a legjobb megoldás ez:

szeresdvissza_reklam_600