Boszorkányként az egyik legelső és legegyszerűbb feladat, melyet megtanulsz, a kör megalkotása. Ez egy megszentelt hely létrehozását jelenti, amelyen belül olyan módszerekkel dolgozol, amelyek kifejezetten eltérnek bármitől, amit „hétköznapi” világodban teszel.
A kör felrajzolásának célja az, hogy előkészítse és koncentrálja az elmét az elvégzendő mágikus munkára. Védelmező természete tudatja az elmével és a testtel, hogy biztonságban vagy, és nem fognak zavarni. Ennek az új térnek a kijelölése az elme számára azt jelzi, hogy átlépsz egy másik világba, ahol minden lehetséges. A kör jelzés a tudatalattinak is, hogy figyeljen. Ha belépsz a körbe, egy másik világba és egy másik tudatállapotba lépsz be.
A kör megnyitása hagyományosan úgy történik, hogy egy athaméval „vágást ejtenek” az idő szövedékén.
A varázskör felvetése:
Válaszd ki azt a pontot, ahonnan kezdve fel fogod rajzolni a kör határvonalát. Legtöbben a négy fő égtáj egyikét preferálják, így keletről, délről, nyugatról, vagy északról kezdik el meghúzni a kört. A keleti kezdés ezek közül is a legnépszerűbb, hiszen a Nap is itt kél, de természetesen semmi sem szól az ellen, hogy abból az irányból kezd el a körvetést, amelyik neked a legszimpatikusabb.;
- Földeld magad. Rendkívül fontos, hogy elvégezzük a földelést, mielőtt energiát támasztunk és elkezdünk dolgozni vele. (Emlékezz rá, hogyan földeli a talaj az elektromos vezetékeket, és máris megértheted, hogy miről is van szó!);
- Vizualizáld, ahogy a főgyökéren keresztül energiát húzol fel a Föld magjából. ;
- Nyújtsd ki egyik kezed mutató- és középső ujját, és érezd, amint a felhúzott energia az ujjaidba áramlik.;
- Az athaméval húzz kört magad körül az óramutató járásával megegyező, és vizualizáld, ahogy az energia keresztülárad rajtad, majd a tőröd hegyéből kiáramolva és létrehozza a kört.;
- Amikor visszafordulsz a kiindulóponthoz, állj meg, és szilárdítsd meg a kört úgy, hogy az elmédben vizualizálod a határvonalát. Ahogy lelki szemeiddel felidézed, terjeszd ki háromdimenzióba úgy, hogy fejed fölé és a padló vagy talaj alá is kiterjedjen. A cél az, hogy a kétdimenziós körből egy háromdimenziós gömböt kapj, amelynek te vagy a közepén. Tartsd meg ezt a képet az elmédben, hogy elevenné és valóssá válhasson ott. ;
Természetesen a kör felrajzolásának nem csak ez az egy módja van. A legtöbb hagyomány ugyan egy bizonyos módon nyitja és zárja be a köreit, de számtalan variáció létezik. Íme néhány kedvelt módszer a varázskör felvetésére:
- Egy pálcával, tollal (madár) vagy különleges kristállyal végigsöpörve jelöld ki a kört.
- Dobj rózsaszirmokat az ágyadra, kör alakban.
- Állj a kör közepére, és ujjaddal rajzold fel a levegőbe vagy a talajra.
- Hints tengeri sót a kör széle körül, hogy kijelöld annak határait.
- Helyezz kis mécseseket a kör szélére
- Krétával rajzolj egy kört a talajra, vagy húzd meg az ujjaddal/egy bottal a homokba, ha kint dolgozol.
- Sétáld körbe a megszentelt területet, miközben vizualizálod a kört.
- Használj kötelet, egy kerek szőnyeget, stb.
Ami fontos alapszabály minden hagyományban mindössze annyi, hogy pont ellenkezőleg bontjuk le a varázskört, mint ahogyan felvetettük.
U.i.: Bővebben és a gyakorlatban is tanulhatsz erről tanfolyamaimon, amikről rendszeresen értesítem hírlevél olvasóimat.
Fogd meg és gyürkőzz neki.
Kedves Susi hogy emeljek tárgyat fel
Kedves Susi! lehetséges hogy személyes találkozot kérjek? kérlek ird meg hogy tudom veled felvenni a kapcsolatot. válaszodat elöre is köszönöm.
Kedves Izabella!
Csak annyit kell tenned, hogy letekersz a lap aljára és a jobb sarokban ott van a Kapcsolat felvételi lehetőségek felsorolása.
Csodás napot kívánok: Susi
Hopsz, egy dolgot kihagytam:
A természetes köröket a természet bontja le, hiszen „Ő” hozta létre azt. Ebben is különbözik az ember alkotta köröktől.
Bocsi. :)
Kedves Susi!
A földelést pont fordítva mondod. Ha már az elektromos vezeték példáját hozod fel, akkor gondoljuk végig, hogy hogyan is működik ebben az esetben a dolog… A föld vezeti el az áramot, nem az hozza oda… :)
A földelésnél, az égből húzunk le energiát. A gyökércsakrán át vezetve azt le a földbe, így teremtünk egy „égi csatornát”… Átadjuk Földanyának az elhasznált, szennyezett energiáinkat, és a „Mennyből” jövő tiszta fénnyel töltekezünk fel addig, amíg már ez a tiszta energia folyik rajtunk keresztül a földbe. Sehol nem hallottam még fordítva, de lehet, hogy én vagyok „műveletlen”… :)
Még egy észrevétel:
A felrajzolt körök egy fontos fajtáját hagytad ki, a természetes Boszorkányköröket. Ezeket a természet rajzolja fel. Ilyen lehet ha az erdőben találsz kör alakban lehullott faágakat, kör alakban nyíló virágokat, gombákat, kör alakú tisztást, illetve tavacskát. Építhetsz és ültethetsz is ilyet magadnak. Ha például tündérekkel akarsz dolgozni (őket akarod megidézni), ők csak ilyen természetes körökben hajlandóak együttműködni.
Csak azért szólok, hogy a Boszipédiád teljes(ebb) legyen. A jószándék vezérelt, ne vedd kötekedésnek.
Üdvözlettel: Berkenyee
Kedves Berkenye!
Köszönöm szépen a kiegészítésedet. :-)
Úgy gondolom, hogy az összes rituálé amit végzünk egyénre szabott. Azaz ki így szereti, ki pedig úgy. S talán megérted, hogy képtelenség lenne, mindet összegyűjteni és leírni. Ezért is örülök annak, ha hozzászóltok, s leírjátok a saját nézeteiteket, gyakorlataitokat.
A boszorkányságban pont az a szép, hogy nincsenek kőbe vésve a szabályok, s ha eltérünk tőle, akkor sem mondja senki, hogy az úgy nem jó. :-)
Üdv: Susi
Kedves Susi!
A földelést pont fordítva mondod. Ha már az elektromos vezeték példáját hozod fel, akkor gondoljuk végig, hogy hogyan is működik ebben az esetben a dolog… A föld vezeti el az áramot, nem az hozza oda… :)
A földelésnél, az égből húzunk le energiát. A gyökércsakrán át vezetve azt le a földbe, így teremtünk egy „égi csatornát”… Átadjuk Földanyának az elhasznált, szennyezett energiáinkat, és a „Mennyből” jövő tiszta fénnyel töltekezünk fel addig, amíg már ez a tiszta energia folyik rajtunk keresztül a földbe. Sehol nem hallottam még fordítva, de lehet, hogy én vagyok „műveletlen”… :)
Még egy észrevétel:
A felrajzolt körök egy fontos fajtáját hagytad ki, a természetes Boszorkányköröket. Ezeket a természet rajzolja fel. Ilyen lehet ha az erdőben találsz kör alakban lehullott faágakat, kör alakban nyíló virágokat, gombákat, kör alakú tisztást, illetve tavacskát. Építhetsz és ültethetsz is ilyet magadnak. Ha például tündérekkel akarsz dolgozni (őket akarod megidézni), ők csak ilyen természetes körökben hajlandóak együttműködni.
Csak azért szólok, hogy a Boszipédiád teljes(ebb) legyen. A jószándék vezérelt, ne vedd kötekedésnek.
Üdvözlettel: Berkenyee
Megkérdezhetem, hogy hol olvastad, vagy kitől tanultad a földelést így? Tényleg érdekelne, mert ezek szerint lemaradtam valami olvasmányról… :)
Lehetséges, hogy az elektromossággal való kapcsolatba hozás nem volt jó ötlet tőlem, hiszen abban nem vagyok profi. Én csak arra gondoltam, hogy a föld feletti „áram” felesleges részét is a földbe vezetik, hogy a maradék ne bánthasson senkit. És az általam használt földelés is arról szól, hogy a felesleges, vagy akár „ártalmas” energiákat a földbe engedjük. Ez nálam már régi hagyomány.