Kedves Susi!

Véletlenül keveredtem az oldaladra, bár lehet nem is volt olyan véletlen. a tanácsodat, vagy inkább a véleményedet szeretném kérni, hátha tudsz megoldást a problémámra.

Egy tanfolyamon megismerkedtem egy aranyos férfival. Az elején csak barátkoztunk, aztán történt valami amit magamnak sem tudok megmagyarázni azota se. A lényeg hogy egyik naprol a másikra szinte eszelős vonzalmat kezdtünk el érezni egymás iránt. …

Életemben előszőr érzem úgy, hogy ezzel a férfival képes lennék leélni az életemet és családot alapítani vele. Az különösen boldoggá tett, hogy belőle is olyan érzéseket sikerült kiváltanom amiket eddig még egyetlen lánynak se. Ő is ugy érezte hogy én vagyok az a nő akivel tökéletesen be tudná teljesíteni a vágyait. Olyan szinten, hogy szinte félt is ettől a kapcsolattol. Azt mondta hogy fél tőlem, mert annyira vonzodik hozzám, hogy hosszutávon megölnénk egymást ezzel a borzasztó nagy szerelemmel. A csavar csak ott van a dologban, hogy neki menyasszonya van. kérlek, most ne itélj el rögtön ezért, a dolog egy kis magyarázatra is szorul. egy 7 éves kapcsolata van. Ahol a lánykérés az ő elhatározásábol született. és bár megtörtént az eljegyzés évekkel ezelött, nem lett házasság a dologbol és a kapcsolatuk szép lassan kezdett tönkremenni. …

Közös ismerőseinktől és páromtol is tudom, hogy a nő borzalmasan viselkedik vele. Önző, megalázza, lenézi nyilvánosan is társaságban is. Én ugy látom, bár tudom kivülállóként ezt nehéz megitélnem, de ebben a közös ismerőseink is megerősitettek, hogy az a nő már egyáltalán nem szerelmes belé és csak érdekből és kényelemből tartja maga meleltt a páromat. A párom, már többször is el akarta hagyni, de az a nő nem engedi el. …

Egy éve már csak lakotársként élnek egymás mellet, nem beszélnek egymással, a nő nem is engedi, hogy hozzáérjen. Ekkor ismertem meg. kétségbeesetten probálta rendbehozni a kapcsolatot. …

Párom elköltözött a közös otthonukbol haza a szüleihez. közben minden nap beszéltünk(ő vidéken lakik), mondta hogy másra se bir gondolni csak rám és legyek türelemmel kénytelen megvárni mig a nője lehiggad, mert máskülönben nem fog tudni vele értelmesen beszélni. Azt mondta szépen szeretné otthagyni a nőt, hiszen mégiscsak 7 évet voltak együtt. Szeretné elrendezni a dolgokat, mert így érzi fernek.Aztán hazament hogy elhozza a maradék cuccát és megbeszélje a továbbiakat a nővel. Ekkor a nő közölte vele hogy rákos, már orvosi papirjai is voltak. Bűntudatot keltett benne, rákente, hogy a párom a hibás azért, hogy tönkrement a kapcsolat. Sajnos a párom végletekig tisztességes és becsületes férfi, és ilyen szempontbol eszelősen naív. mindent magára vett, elhitte, hogy tényleg ő rontott el mindent. Emiatt ugy döntött, hogy szakit velem és megprobálja helyrehozni azt amit elrontott, hiszen mégiscsak 7 év és nem hagyhatja csak igy veszni a dolgot, ha már az ő hibája, ráadásul a nő beteg is(nőgyogyászati dolog, szoval meggyogyulhat belőle, nem halálos). Ezt telefonban mondta. Aztán találkoztunk és ugyanugy nem tudott ellenálni nekem ahogy eddig se. Azota már legalább 5ször eljátszottuk ezt. Telefonban és emailben ki tudta mondani hogy vége de amint találkoztunk már nem tudott az otthoni pokolra gondolni. Az elmult két honapban rengeteget szenvedtünk emiatt. Ő is én is belebetegedtünk én rengeteget sírtam és teljesen kiborultam ettől a helyzettől. Nagyon szeretjük egymást és nem bir elengedni se ő engem, se én őt. Emiatt neki külön bűntudata volt, hogy fájdalmat okoz nekem és tiprodott, hogy a kötelességet vagy a szerelmet válassza. Az egyik kezével ellökött a másikkal meg átölelt. Én közben probáltam lezárni magamban a dolgot, de képtelen vagyok rá. Probáltam randevuzni más férfiakkal is. kértem, hogy ne hivjon ne kommunikáljunk. De igy sem birom elengedni. Olyan mélyen szeretem, hogy egyszerüen nem birom kitépni a szivemből. Úgy érzem ha szeretné azt a nőt és boldog lenne vele simán el tudnám engedni, hiszen semmi más nem fontos számomra csak az hogy ő boldog legyen. Még olyan áron is ha ettől én rettenetesen boldogtalan lennék. …

…Tudsz erre a lehetetlen problémára valami megoldást vagy tanácsot javasolni? Ne haragudj, hogy ennyi idődet elraboltam hosszúra nyúlt levelemmel, de teljesen tanácstalan és elkeseredett vagyok.

U.I.: Még az is hozzátartozik a dologhoz, hogy köztem és a párom között nem alakult ki tényleges szexuális kapcsolat, szoval a párom nem azért van velem hogy kihasználjon, hanem mert tényleg szeret. Ő 30 én 28, szoval nem egy gyerekes fellángolásrol van szó, és sajnos ugy érzem hogy ő az a férfi aki tökéletes számomra és ha el is kell őt engednem soha senkit nem fogok ugy szeretni mint őt és soha senkivel nem leszek olyan boldog mint vele .( Szörnyű érzés hogy ő a társam és nem lehet az enyém, és a legrosszabb az, hogy nélkülem se lehet boldog:(

Remélem létezik kiút, és tudsz nekem segíteni!

köszönettel: …


Kedves …!

Mélyen megérintett a történeted, hiszen nagyon emberi, s bár most sokat sírsz miatta, tulajdonképpen nagyon nagy ajándék az élettől. Ajándék, hiszen maga a csoda az a szerelem, ami felébredt benned. Ajándék, hiszen megismertél egy olyan férfit, akit minden szempontból tökéletesnek találsz, s ajándék maga a probléma is, mert ha az nem lenne, lehet, hogy már réges-régen túl lennél az egészen, s nem élnél át egy ilyen romantikus „mesét”. (Tudod, ha két szerető szív minden akadály nélkül, azonnal egymáséi lehet, akkor nincs nagy „Love story”.)

Tehát az első tanácsom, hogy LÉGY HÁLÁS mindazért, amit kaptál az élettől! A jóért és a rosszért egyaránt, hiszen könnyen lehetséges, hogy a párodnak volt igaza, s valóban nem lennétek boldogok egy szoros párkapcsolatban a hatalmas szenvedély miatt, ami felizzott bennetek. Az ilyen „őrült”, mindent elsöprő szerelem ugyanis csodálatos egy ideig, de a hatalmas tűz hosszú távon porrá éget mindent, hacsak teljesen el nem oltják még a parazsát is. Valószínű, hogy pont emiatt, szükségetek is van az akadályokra, hogy később, amikor már csillapodik a szenvedély, valóban boldog kapcsolatot hozhassatok létre egymással.

Második tanácsom, hogy ÖRÜLJ annak, hogy a párod egy olyan ember, aki ha egyszer megszeretett valakit, akkor azt valóban szereti, még akkor is, ha esetleg már nem kíván többé vele élni. Ez jelzi, hogy a párod, képes az igaz szeretetre, s tán Te sem rajonganál érte ennyire, hogy ha azt látnád, hogy fellángoló szerelmetek miatt, már megszűnik szeretni azt, akivel 7 évet leélt. Ha most könnyűszerrel dobná a menyasszonyát, biztos lehetnél abban, hogy pár év múlva, mikor belebotlik esetleg egy újabb csodás nőbe, Téged fog ugyanúgy eldobni. Ezért örülj, még akkor is, ha most kicsit fáj, ha másra vágynál!

Harmadik tanácsom, hogy légy türelmes, és ÉLVEZD AZT, AMI VAN! Tudom, nem könnyű kérés ez, hiszen minden vágyad, hogy akadályoktól mentesen együtt lehess azzal, akit szeretsz, de a leveledből kitűnik az is, hogy Te is képes vagy a feltétel nélküli szeretetre, melyben a másik boldogsága a legfontosabb számodra. Ugyanakkor azt is tudnod kell, hogy a feltétel nélküli szeretet alapvető eleme, az elfogadás. Tehát szeresd a párodat úgy, ahogyan van! Ne akard eldönteni helyette, hogy neki hogyan jó az élete, hogy ő mitől boldog. Bízz benne, hogy meg fogja találni azt az utat, ami számára a legtökéletesebb.

Negyedik tanácsom, hogy SZERESS! Szeresd a párodat a fentiek szerint. Szeresd a menyasszonyát, s higgy benne, hogy a párod csakis olyan emberrel élhette le azt a 7 évet, aki szereti őt annyira, hogy elengedje, amikor úgy érzi, hogy itt az ideje. S legfőképpen SZERESD ÖNMAGADAT annyira, hogy a szíved vágyát követve éled az életedet, s a saját boldogságodat nem teszed függővé senki mástól. A boldogság benned van, s csak arra vágyik, hogy felszínre törhessen akkor is, ha látszólag éppen semmi okod rá. VEDD ÉSZRE, HOGY AZ ÉLET GYÖNYÖRŰ, ÉS CSAKIS CSODÁKKAL HALMOZ EL!

Légy áldott!

.

.

Az ilyen jellegű problémák lehető legjobb megoldása:
reklam_600