Jónapott szeretnénk a barátomal öntöl egy nagy segítséget kérni én és a barátom lelket akarunk cserélni kéremsegítsen nekünk!!?
Kedves …!
Kérdésed megfogalmazásából – „én és a barátom lelket akarunk cserélni” – arra lehet következtetni, hogy a testeddel érzed magad azonosnak. Hiszen, ha örök életű léleknek hinnéd magad, akkor testet szeretnél cserélni. :-)
Az én hitem az utóbbira lát inkább esélyt. Azaz úgy gondolom, hogy „lélek”, „tudatos energia” vagyunk, mely egy test segítségével tapasztalja meg önmagát. (Azért nem azt írom, hogy „testben” tapasztalja meg önmagát, mert szerintem a lélek nem a testben van, hiszen nagyobb annál.)
A végeredmény szempontjából, miszerint a másik testében akartok élni, ez persze lehet mindegy is.
Hiszem, hogy bármi lehetséges, de – és ez a „de” fontos – nem filmbéli, „próbáljuk ki, milyen is a másik élete” módon. Jópofa ötlet az ilyesmi, én is szívesen kipróbálnám néha 1-1 napra, de mint lélek valójában számtalanszor megteszem ezt (mint ahogyan mindenki más is). Egyrészt sok-sok életbe beleszülettem és végigéltem, másrészt amikor kíváncsi voltam, akkor megtettem, hogy például egy relaxációban (meditációban) összekapcsolódtam valaki mással.
Ahogy Te gondolod, ahogy a filmekben lehet látni, úgy nem éltem át testcserét. :-)
Ezzel azt is elárultam, hogy nem segíthetek nektek, hogy a barátoddal „lelket cseréljetek”. Ezt a történetet meg kell hagynunk a regényeknek és a filmeknek. :-)
Minden jót!
Hagyj üzenetet