A Sátán nemrég erővel ajándékozott meg de nem tudom használni. Egy boszorkány ismerősöm beszélt vele az érdekemben és azt mondta neki, hogy az erőm megvan csak valami blokkol, kérjem egy közeli boszorkány segítségét. Mit tudnék tenni? Válaszát előre is köszönöm!



Kedves …!

Jól értem a leveled, amikor azt veszem ki belőle, hogy

  1. a sátán valamilyen erővel ajándékozott meg téged (csak úgy, a semmiért) és most az a problémád, hogy nem tudod ezt használni? (És azt tudod, hogy mi ez az erő, amit kaptál?)
  2. írásod szerint van egy boszorkány ismerősöd, aki a sátánnal beszélget, és neki elárulta a sátán, hogy azért nem tudod használni az erődet, mert “valami” blokkol (amiről még a sátán sem tudja, hogy mi lehet az, meg a boszorkány ismerősöd sem tudja, ezért egy harmadik boszorkánytól kéne megtudnod, és úgy hiszed én lennék az, aki segíthetne ebben)?

Hát, köszönöm, hogy ilyen hatalmat tulajdonítasz nekem, hogy én többet tudok, mint a sátán és a boszorkány ismerősöd együttvéve. Igazán kedves tőled. De lehet, hogy tévedsz.

Már azért is, mert nem hiszek a sátánban és annak menyasszonyában, a boszorkányban sem. Sőt! Úgy gondolom, hogy nem lehet “erővel” megajándékozni senkit. Az “erő” nem egy tárgy, amit adok-veszek. Persze a Bűbájos boszorkákban én is láttam, hogy “erőt cseréltek” és arany-pöttyöcskék formájában szált ki az erő az egyik bosziból és ment át a másik testébe, de tudod az egy film.

Itt a való világban sem ilyen sem más formában nincsen varázserő az emberen kívül, mint ahogyan nincsenek “erőügynök démonok sem”. 🙂

Úgy gondolom kedves …, hogy szívesebben hiszed el a meséket, minthogy élj a valóságban. Megértem, hogy egyszerűbbnek és bulisabbnak hiszed, hogy csak úgy erőt kapj ajándékba, minthogy tanulni kezdj, gyakorolj és használd a saját teremtő erődet. De csak ez utóbbi lehetséges, míg emberként létezel ezen a Földön.

Csodás napot!

Újdonság!

Ezt a leveled videóban is megválaszoltam. Íme: