Nem vagyok benne biztos, hogy én boszorkány vagyok!!!

Honnan lehet tudni, hogy ki az és ki nem ?

Válaszodat előre is köszönöm !

Kedves …!

Ez egy remek kérdés, rengetegen felteszik manapság. Ezért íme, a válaszom Neked, és mindenkinek, aki hozzád hasonlóan még nem jutott döntésre e témában:

Ha feltétlenül kategorizálni akarod a kilétedet, csakis Te magad döntheted el, hogy boszorkány vagy-e vagy sem. Ehhez elsőként azt kell meghatároznod, hogy szerinted milyen egy boszorkány? Azután megvizsgálhatod, hogy Te olyan vagy-e. Ha ezt megtetted, már könnyebb lesz eldöntened azt is, hogy másokkal mi a helyzet.

Itt most mindössze abban segíthetek neked, hogy együtt átnézzük, kit nevezhetünk boszorkánynak, azaz,

milyen egy boszorkány?

A legtöbben úgy gondolnak rájuk, mint „hókuszpókuszoló” banyákra a mesékből. Vannak, akik történelmi ismereteikből merítve a középkori bábákra, és gyógyfüvekkel gyógyítókra asszociálnak. Sokan, főként a fiatalabb nemzedék, „Harry Potter”, a „Bűbájos boszorkák” vagy más „hősök” tudását szeretnék felfedezni egy boszorkányban, azokkal azonosítják őket. De akadnak olyanok is, akik állítólagos látókat, jósokat, szellemidézőket gondolnak annak, s ennek köszönhetően, elhisznek sok-sok butaságot.

Régen az emberek (és sokan még most is!) féltek a boszorkányoktól, mert tudatlanságukban azt hitték, hogy ezek az emberek hatalommal bírnak felettük. Ezért aztán rengeteg babona és hagyomány teremtődött az ellenük való védekezés megvalósítására. Manapság már megmosolyogják ezeket a régi hiedelmeket, de ha jobban megnézzük, látható, hogy valahol mélyen mégiscsak tartanak azoktól, akikről valamilyen különleges képességet feltételeznek. Épp ezért sokak számára fontos lett, hogy efféle „különleges képességet” fedezzenek fel magukban, s így embertársaik közül kiválva, többnek gondolhassák magukat az „átlagosnál” vagy „normálisnál”.

Megdöbbentően sok önjelölt mágus és boszorkány termett mára a világban, de amikor az ember rákérdez, hogy valójában mit is tudnak ők – amit más nem -, akkor legfeljebb csak körmondatos mellébeszélés a válasz. Tőlem is már sokan megkérdezték, hogy boszorkány vagyok-e, és a hangulatomtól függően kétféle választ szoktak kapni tőlem:

1./ Nem vagyok boszorkány, csak foglalkozom a boszorkánysággal és a mágiával.

2./ Visszakérdezek, hogy szerinte ki a boszorkány, hogy tudjam, milyennek kéne lennie annak, akit így nevez.

Saját nézetemet erről a kérdésről már megírtam egyszer a hírekben, de most kitettem az Olvasnivalók közé is „Kik azok a boszorkányok” címmel. A lényege, hogy a boszik szerintem „tudatos mágiahasználók”, s mint ilyenek, csak igen alapos megfigyelés után ismerhetők fel, s akkor sem könnyen. Viszont tudhatod, hogy nem tudatos mágiahasználó az, aki fennen hangoztatja, hogy az, hiszen egy valódi mágus, mester vagy boszorkány sohasem fog magáról ilyesmit kijelenteni, mert már nem hajtja az egója, hogy így próbáljon kiválni a tömegből, vagy uralmat szerezni mások felett.

A tudás hatalom, de aki valóban tud, abban már nincs akarat, hogy hatalmaskodásra használja azt.

Szeretettel:

.

.

Sajnos az oldal megújításakor a „Kérdezd Susi-t!” írások hozzászólásait nem tudtam átmenteni. Ezért átmásoltam őket ide. Ha Te is szeretnél hozzászólni, lejjebb tekerve megteheted.

január 1, 2012 12:53 du.Posted 3 years ago
Brigi

Szia,

A boszorkányság az egy vallás, így természetes, hogy az azt gyakorló és hívő ember boszorkány. Ezen belül persze van, aki ténykedik mágikusan és van, aki nem.
Az utolsó mondatod nagyon igaz.

Szép napot!
Brigi

január 2, 2012 6:41 du.Posted 3 years ago
Susi (Author)

Kedves Brigi!
Nem értek veled teljesen egyet, mert a boszorkányság nem vallás! A Wicca és annak különböző ágai vallások, s közülük sokan azt mondják, hogy ők nem boszorkányok. Mint ahogyan viszont sok boszorkány nem híve semmilyen vallásnak, köztük én sem vagyok vallásos.

január 30, 2012 5:36 du.Posted 3 years ago
Klaudia

Én boszorkánynak tartom magam, lehet hülyeség, de 13-án születtem, vannak megérzéseim elég gyakran, kártyából is tudok jósolni, 1-2 átkom is fogott eddig. Na, nem kell annyira rosszra gondolni, csak visszakapták amit nekem adtak. Plusz a szellemek érzékelése is adott.
Üdv: Klaudia

május 5, 2012 2:11 du.Posted 3 years ago
Érdeklődő

Üdvözletem
“Viszont tudhatod, hogy nem tudatos mágiahasználó az, aki fennen hangoztatja, hogy az, hiszen egy valódi mágus, mester vagy boszorkány sohasem fog magáról ilyesmit kijelenteni, mert már nem hajtja az egója, hogy így próbáljon kiválni a tömegből, vagy uralmat szerezni mások felett.”
Ez nem hangoztatás kérdése, miért hazudna magáról valaki ? (azért mert nem fogadja el magát vagy szégyenli de ha nem szégyenli magát és el is fogadja magát miért titkolná ?)
Úgy gondolom az őszinteség hiánya beszenyezheti mágiánkat vagy ezoterikus cselekményeinket , szerencsére ez a jelenlegi kor nem üldözi a mágia használókat vagy boszorkányokat hát akkor minek a lepel ?

“Azt, hogy Te boszorkány vagy-e vagy sem, neked magadnak kell eldöntened”
A király fia nem herceg vagy király ? , a kínai gyermeke nem kínai csak mert úgy döntött nem akar az lenni ?
Ha valaki születéses alapon boszorkány az mit döntsön nem tagadhatja le magát , eldöntheti , hogy az erőt a praktikákat nem alkalmazza , nem vesz róla tudomást de attól még az (ez az én véleményem)

(nem kaptam tegezési engedélyt így magázom)

most, hogy kifejtettem a véleményem kérem Susi véleményezze a véleményem

kit tart ön boszorkánynak ?

ja igen és ami érdekelne mit tud a boszorkánypecsétekről ?

június 7, 2012 10:20 du.Posted 3 years ago
Vivi

Szia!

Én nem vagyok benne teljesen biztos hogy boszorkány vagyok, mert nem nagyon viselkedem úgy. Viszont. Megálmodom a jövőt sokszor szinte mindig tudom ki mire gondol és ha kívánok nagyon erősen akarok valamit furcsa módon megvalósul vehetjük ezt gyógyulásnak piszkálásnak meg hasonlónak rosszakat nem kívánok mondjuk … De én ezek alapján döntöttem el hogy lehet az vagyok. Már nagyon régóta foglalkozok hasonló dolgokkal, mágiával a fehérrel persze, telepátiával, jóslással akár tenyérből tárgyból gömbből,gyertyamágiákkal és persze idézni is próbáltam már párszor. Egyszer , lehet hogy álmodtam, de lehet hogy nem megpróbáltam előidézni az elhunyt nagymamámat. Előjött és akkor minden eltűnt. Azóta nem próbáltam még meg újra. lehet dilisnek tartotok de szerintem megtörtént! Ott voltam mikor felkeltem ahol az idézés megtörtént. Szeretném ha az email címemen több kérdésre is részletesen válaszolnál…..mert igazából nem szeretném ide kiírni őket.

november 2, 2013 8:46 de.Posted 1 year ago
Alexa

Szia!
Velem is ugyanilyen dolgok történtek. És én is elég kiványcsi lennék.
Mondjuk én nem idéztem meg a nagymamám , de már idéztem. És utána elég fura dolgok történtek velem. De én is megálmodok dolgokat….Kicsit ijesztő.De én mondjuk nem bánnám ha boszorkány lehetnék. Nem azt mondom , hogy nem félnék , de annyira nem bántana a dolog.Lécci írj az email – emre.

október 20, 2012 8:51 du.Posted 2 years ago
Timi

Szia!
Abban igazad van, hogy a tudatos mágiahasználóit nevezzük a mai világban boszorkányoknak. Viszont az “igazi” boszorkányoknak van erejük. A többség nem tud róla, és vannak olyanok akik úgy élik le az életük, hogy észre se veszik magukban. Egyeseknek teljesen természetes. A boszorkányokban van valami vonzalom, báj, és nekik senki se tud ellenállni. Olyan szinten bennük van ez a dolog, hogy számukra néha el viselhetetlen az élet, mikor minden egyes férfi megfordul utánuk, mindenki megakarja ismerni őket, és akik közel kerülnek hozzájuk, szerelmesek lesznek. Ezek a boszorkányok. De gondolom azt tudod, hogy nem csak boszorkányok vannak a földön. És most nem a vámpírokra, vérfarkasokra gondolok, mert ezek nem léteznek. Ennél sokkal valósabb és erősebb lényekre, mint a Látók, Gyógyítók, Bölcsek stb. Nem vagyunk egyedül, ezt a legnehezebb belátni.

március 3, 2013 10:53 de.Posted 2 years ago
Lucia

Szia Susi
Szeretném a segítségedet kérni..
Sokszor megálmodom mások halálát és sok más dolgot….amikor valakinek a halálát látom meg akkor az rá fél 1 évre be is igazolódik.
Nem tudom mit csináljak mert egyre részletesebbek és számomra kicsit ijesztőbbek ezek az álmok…kérlekszépen segíts mert nem tudom mit tegyek.
Lucia

december 12, 2013 1:45 du.Posted 1 year ago
Szabina

Szia Susi!

Fogalmam sincs mi történik velem, de elég nagy furcsaságok! Például amiket álmodok pár naon belül megvalósulnak,meg egyszer az egyik barátnőm jött volna velem szembe én meg kinyújtottam a kezem felé és meg sem birt moccannni! Imádok sötétben lenni,szeretem a viharokat és az esőt ! Ha valakinek mondom hogy gondoljon valaamire azt én első próbálkozásra ki is tudom találni! mi történik ? most bocsorkány vagyok?
valaki valami segítséget tudna adni?

december 12, 2013 2:28 du.Posted 1 year ago
Susi (Author)

Kedves Szabina!

Ha ilyen remek előre látó képességed van, mint ahogyan írod, akkor miért nem tudod saját magadnak megválaszolni a kérdést, hogy boszorkány vagy-e? Egyáltalában milyen szerinted egy boszorkány?

Szerintem neked kéne válaszolnod!

Üdv: Susi

február 3, 2014 1:55 du.Posted 1 year ago
viki

nem is jőn a e-mail

május 26, 2014 2:31 du.Posted 1 year ago
viola

Kedves susi!
Egyszer megálmodtam a sógorom halálá és rá egy évre bekövetkezett
Szeretném megtudni hogy boszorkány vagyok e!
ui.: kérlek irj e-mail-ben
üdv:viola