Kedves Susi!

Hallottam hogy bizonyos dolgok, például a lelkiállapot vagy nőknél a havi baj, befolyásolhatja a mentális, szellemi, és mágikus képességeket. Ez sok kérdést vetett fel bennem. Milyen hatással van ránk a menstruáció, gyengíti, vagy erősíti a képességeinket?

Ez a dolog nagyon sokféleképpen befolyásolja a nőket, még a mozgáskoordinációra is hatással van, bizonyos dolgokat gyengít, a női energiáinkat pedig erősíti. Akkor most segíti, vagy hátráltatja az ilyesféle tevékenységet?

Válaszodat előre is köszönöm!

további gyönyörű napot!

Tisztelettel:

Kedves …!

Köszönöm kérdésedet. Ilyet még senki nem tett fel, de igazán érdekesnek és fontosnak találom, hiszen a boszorkányság (bár férfiak is, fiúk is szép számmal akadnak köztünk, azért) nagyobb számban női dolog.

Valamikor régen, Abramelin mágiáját olvasva ütköztem először e témába, ahol az író a nőket a menstruációjuk idején tisztátalannak tartotta, s ezért még csak takarítás ürügyén sem közelíthették meg a mágiára használt szent terét. Őszintén szólva, kissé fel is háborodtam, hogy egy ilyen nagy “mágus-mester” milyen megalázóan szól a nőkről, de – hál isten – már túl vagyunk a régi korok férfiuralmán.

Mivel nagyon különbözőképpen éljük meg ezeket a “nehéz napokat”, kérdésedre nem lehet egyértelmű választ adni. Aki ideges, szétszórt, fájdalommal teli ilyenkor, az jobb, ha nem fog mágikus gyakorlatba ebben az időben, hiszen nem tudna megfelelően koncentrálni közben. De akinél a menstruáció nem okoz zavarokat, az szerintem nyugodtan varázsolhat, csak mondjuk nem ajánlott “ég-öltözetben”. :-)

Nem véletlenül alapvető fontosságú, hogy egy boszorkány (vagy bármely mágiával foglalkozó személy) ismerje önmagát. Az általános irányelvek ugyanis nem mindenkire igazak, mint ahogy egy gyógymód sem ugyanazt a hatást fejti ki mindenkinél. Ilyen kérdés lehetne az is, hogy bár a teliholdas éjszakákat nevezzük a legerőteljesebben mágikus napoknak, akadnak olyan emberek szép számmal, akiket megvisel a telihold. Számukra ezért – hiába az általános vélemény -, ezek a napok inkább gyengítő jellegűek, tehát jobb, ha inkább pihennek ilyenkor. Azaz nem annyira a külső, hanem inkább a belső tényezők határozzák meg igazából a legmegfelelőbb időpontot. (Akár a bioritmusunkat is figyelembe vehetjük, ha az a tapasztalatunk, hogy az életünk ennek megfelelően alakul könnyebben, vagy nehezebben.)

Jó tudni, hogy általánosságban véve, melyek a legerősebben mágikus időpontok, de a lényeg az, hogy ismerve önmagát, mindenkinek magának kell eldönteni azt, hogy számára melyik a legmegfelelőbb idő a mágiához. Igazából nincsenek olyan szabályok ebben, amiket ne lehetne semmibe venni, ha nekünk nem jönnek be. :-)

Szeretettel:

.

.

A régi hozzászólásokat az oldal megújulásakor nem tudtam áthozni, ezért idemásoltam őket:

július 10, 2011 9:36 de.Posted 3 years ago
angel8

Ha az emlékeim nem csalnak, olvastam olyan varázslatokról, amelyeket kifejezetten menstruáció alatt lehet elvégezni, ilyen pl. a boszorkányflaska készítése.

július 13, 2011 4:01 du.Posted 3 years ago
zsolt

kedves kolleginák,kollégák! én olyanról is tudok˝ hogy a női prostituáltak menstruuma, exerementuból……,, szerelem kötésre is alkalmas.

kedves Susi ne haragudj hogy nem jeleztem számodra elégedettségem de sajnos nagyon kevés az időm és ezért még minden leveled sem értem rá elolvasni, de nagyon nagyon meg vagyok elégedve tanításaiddal tisztelettel és szeretettel zsolti

július 23, 2011 11:44 du.Posted 3 years ago

Bea
Szeretném megkérdezni van-e valami mágia a termékenységre!! ( Orvos 10%esélyt adott természetes uton)

július 24, 2011 12:37 du.Posted 3 years ago
Susi (Author)

Kedves Bea!

Javaslom, hogy gyermekáldás ügyben vedd igénybe Nefrit segítségét. Ő már sokaknak sikerrel segített már, hogy megfoganjanak. Az elérhetőségeit és a bemutatkozását itt találod: http://eletszerviz.hu/nefritt/
Természetesen van ilyen mágia is, azt neked kell elvégezned. Ha Nefrit megnézett, itt vagyok a közelében és segítek a mágia összeállításában.

Várom jelentkezésedet: Susi

július 18, 2013 4:03 du.Posted 1 year ago
kinga

Eloszor is nagyon szepen koszonom hogy tagja lehetek a boszi plaza oldalanak.Nagyon jo dolognak tartom ezt a tanfolyamot amit uzenetben kuldesz el es orommel tolt el hogy van valaki aki foglalkozik ezzel a temaval ilyen reszletesen…mindent koszonok!
Kinga

július 18, 2013 4:45 du.Posted 1 year ago Susi (Author)

Kedves Kinga!

Én is köszönöm, hogy megosztottad itt a véleményedet.

Csodákkal teli, varázslatos napokat kívánok: Susi