Ki tesz boldoggá?

Kedves Susi!

Segítségedet szeretném kérni. Gondolom, már sok hasonló levelet olvastál így ez sem lesz egy nagyon kivételes story. Úgy érzem, az életem csődöt mondott, és nem látok kiutat…nem látom a fényt, a megoldást szenvedésemre.

Nehéz körülmények között elköltöztem otthonról ugyanis a szüleim éppen akkor váltak el. Győrbe telepedtem le az akkori párommal. Három évig együtt is voltunk, de a végén már a poklok poklát éltem. Külön költöztem tőle, és megnyugodtam. Majd két honapjára rá, kb. megismertem egy fiut. A találkozásunk csodálatos volt, egy rendkívül jóképű és értelmes férfit ismertem meg benne, aki imádta az életet velem együtt. A találkozás óta, mindenn nap szinte együtt voltunk és én voltam a legboldogabb ember a földön. Alapból egy nagyon érzékeny és romantikus lélek vagyok, és minden szeretetemet neki adtam, ő volt a legjobb ami várt rám munka után. Ő volt az egyetlen öröm, az ember akit ha meglátok megdobog a szivem.

Ez tartott négy hónapig. Aztán jött a szakítás…Mintsem az kiderült, azért mert nem szerelmes belém… Aztán mint kiderült azért, mert én állítolag görcsösen ragaszkodtam hozzá, holott tudom, hogy ez nem igaz. Megadtam a szabadságot, hiszen bárhova mentünk külön is, legyen szó kirándulásról vagy buliról. Most pedig itt ülök és nem értem, hogy mi történt. Több mint egy hónap telt el a szakítas ota, és nincs nap, hogy ne sirjak érte. Borzalmas a lelkiállapotom, és nem értem a dolgokat. Azt mondta, hogy én csak az én csak az érzelmeimmel voltam elfoglalva, és hogy állandó visszajelzést akartam kapni. Soha nem beszélt kettőnkről, soha nem mondta hogy szeret. Hát persze, hgoy visszajelzésre vártam… de nem jött. Elment, és úgy tűnik nem akar visszajönni már sohasem. Azt mondta, lépjek tovább, mert neki ez abszolut nem hiányzik. Nem tudom mitévő legyek, úgy érzem, soha nem fogok még egy ilyen férfit találni, akit ennyire szerettem volna és szeretném tudni, van e még esélyünk…

Válaszodat előre is köszönöm

Kedves …!

Természetes, s nagyon emberi mindaz, amit érzel. Ha ez megnyugtat, milliók és milliók élték már meg és át ezt. De persze, mindenkinek a maga tapasztalata a legfájdalmasabb. Megértelek, de mivel a segítségemet kérted, fel kell hogy hívjam néhány dologra a figyelmedet:

Azt írod, már egy hónapja, hogy szakítottatok, s azóta szenvedsz. A mindennapos sírással gondolom rendesen átadtad magad a fájdalomnak, amit a szeretett férfi elvesztése okozott, s bízom benne, hogy leveled azt jelenti, hogy immáron eleged volt belőle, s ha megérted, túl tudsz lépni rajta, mint ahogy ezt szerelmed is javasolta neked.

És most kérlek, olvasd el egy kívülálló szemével azt, amit nekem írtál…

„Nehéz körülmények között elköltöztem otthonról ugyanis a szüleim éppen akkor váltak el. Győrbe telepedtem le az akkori párommal. Három évig együtt is voltunk, de a végén már a poklok poklát éltem. Külön költöztem tőle, és megnyugodtam. Majd két honapjára rá, kb. megismertem egy fiut. A találkozásunk csodálatos volt, egy rendkívül jóképű és értelmes férfit ismertem meg benne, aki imádta az életet velem együtt. A találkozás óta, mindenn nap szinte együtt voltunk és én voltam a legboldogabb ember a földön. Alapból egy nagyon érzékeny és romantikus lélek vagyok, és minden szeretetemet neki adtam, ő volt a legjobb ami várt rám munka után. Ő volt az egyetlen öröm, az ember akit ha meglátok megdobog a szivem.

Ez tartott négy hónapig. Aztán jött a szakítás…Mintsem az kiderült, azért mert nem szerelmes belém… Aztán mint kiderült azért, mert én állítolag görcsösen ragaszkodtam hozzá, holott tudom, hogy ez nem igaz. Megadtam a szabadságot, hiszen bárhova mentünk külön is, legyen szó kirándulásról vagy buliról. Most pedig itt ülök és nem értem, hogy mi történt. Több mint egy hónap telt el a szakítas ota, és nincs nap, hogy ne sirjak érte. Borzalmas a lelkiállapotom, és nem értem a dolgokat. Azt mondta, hogy én csak az én csak az érzelmeimmel voltam elfoglalva, és hogy állandó visszajelzést akartam kapni. Soha nem beszélt kettőnkről, soha nem mondta hogy szeret. Hát persze, hgoy visszajelzésre vártam… de nem jött. Elment, és úgy tűnik nem akar visszajönni már sohasem. Azt mondta, lépjek tovább, mert neki ez abszolut nem hiányzik. Nem tudom mitévő legyek, úgy érzem, soha nem fogok még egy ilyen férfit találni, akit ennyire szerettem volna és szeretném tudni, van e még esélyünk…”

Ha jól figyeltél, több dolog is fel kellett, hogy tűnjön:

1   A szerelmed sosem mondta, hogy szeret, s nem tervezgetett veled egy közös jövőről, azaz őszinte volt, nem hitegetett téged semmivel.

2  Azt írod nem igaz, hogy túlzottan ragaszkodtál hozzá, hiszen külön is elmentetek szórakozni, de az, hogy adtál neki néhány órát nélküled, még nem jelent valódi szabadságot.

3  A leveledből feltűnő, hogy nagyon nagy terhet tettél a fiú vállára azzal, hogy ő volt számodra minden öröm. Gondolj csak bele, ha tőled várná valaki minden örömét és boldogságát, meddig bírnád ezt, bármennyire is fontos személy a számodra? A szerelemben csodás és boldogító dolog az együttlét, de azért van még sok minden más is, ami örömöt okoz. Nem akaszthatjuk a másik nyakába saját boldoggá tételünk súlyát, hiszen erről nekünk magunknak kell gondoskodnunk.

Emberi, de hibás gondolkodás az, hogy a párkapcsolatokban egymás boldoggá tétele a cél. Az együttlét akkor működik igazán jól, ha két önmagában is boldog ember osztja meg egymással örömét.Ezért most, azt kell mondjam, légy hálás volt szerelmednek, hogy egyrészt megajándékozott téged négy csodás hónappal, amit vele töltöttél, másrészt a szakításért, ami lehetőséget adott neked arra, hogy megtanuld: sosem szabad a partneredtől várni az önnön boldogságodat.

Lehet, sőt elég valószínű, hogy nem fogsz még egy ilyen férfit találni, de találsz másmilyet, talán még jobbat, s vele már fogod tudni, hogyan legyél igazán boldog. Esélyed mindig van, s annál jobb, minél inkább tanulsz az előzőekből.

Az életed nincs csődben, sőt… Szükséged volt erre a tapasztalatra, hogy megokosodva és megerősödve újabb élmények felé indulj.

Sok sikert hozzá!

Szeretettel:

.

.

Ha tanácsom ellenére is ragaszkodsz a régihez…