1 Ghána-mágia

A 2012-es Afrika-kupa elődöntőjében elszenvedett Zambia elleni sokkoló vereség után a ghánai szövetség magyarázatot követelt. A légkör annyira mérgezett volt, hogy a játékosok egy része boszorkánysághoz folyamodott. „Segítségre van szükségünk, hogy a játékosok mentalitása megváltozzon, és ne használjanak sötét energiákat” – mondta Goran Sztevanovics, a szerb szövetségi kapitány. Mindjárt nem is annyira vészes, ha valaki, mondjuk, a csapattársa feleségével hál, vagy nem hajlandó passzolni a másiknak.

2  A Tudor-kor boszorkányságai

Alig értem hozzá” – szólt a hárító mondat már 1598-ban is, amikor Brian Gunter próbálta megmagyarázni, hogyan késelt meg két berkshire-i fivért egy „meccs” alkalmával. A bűntudatot nem érző elkövető később elismerte, hogy bosszúból cselekedett, mert az áldozatok testvére, Elizabeth Gregory boszorkány volt, aki elbűvölte Gunter tinédzser lányát. Csak 1605-ben, amikor már I. Jakab király és Canterbury érseke is érdeklődni kezdett, vallotta be, hogy füllentésre kényszerítette lányát.

3  Beckham a falon

A svájci válogatottnál úgy érezték, nem lesz elég szorosan fogni David Beckhamet a 2004-es Eb-összecsapás alkalmával, ezért nem szokványos módszerhez folyamodtak. Hirdetést adtak fel svájci magazinokba, amit ki kellett vágni Beckham képével, azzal az utasítással, hogy aki teheti, otthon ragassza ki, szögezze ki, és szurkálja össze. „Ha hiszünk benne, működni fog.” Beckhamék 3–0-ra győztek. Érdemes lesz mást kipróbálni a jövőben.

4  Kingson sötét nője

Felkavartam az életét, amióta csak összeházasodtunk – borzolta a kedélyeket Adelaide Tawiah 2012-ben a nigériai televízióban. Ezzel magyarázta, miért bujdosott el a férje, Richard Kingson a vadonban, miután otthagyta a Blackpoolt. – Gonosz energiákat használtam fel, hogy tönkretegyem a pályafutását.” Kingson nemsokára a Facebookon védte meg kedvesét, mondván, nem is boszorkány, csak sötét lelkek kerítették hatalmukba. A hölgy később ekként szólt: „Nem tudom, mi történt, a férjem is tanúsíthatja, hogy mindig is jótékonyan hatottam rá.” Nem semmi.

5  A feles sem igaz

Valami nem stimmel a ghánai kapusokkal, ez tuti. Az 1978-as Afrikai Nemzetek Kupája-győztes kapus, Mohammed Abu azt állította, hogy egy kuruzsló nyomott le a torkán egy szerencseitalt az egyik mérkőzés előtt. Kiderült, hogy csak egy feles csusszant le a kezdés előtt, így spiccesen lépett pályára.

6  Szűz Mária és Cerridwen boszorkány

A Southampton három hónapon át képtelen volt nyerni az újjáépített St. Mary’s (Szűz Mária – a szerk.) Stadionban, ezért egy fehér boszorkányt, Cerridwen Dragonoak Connellyt hívták segítségül, hogy űzze el az ártó démonokat. „Ha annyira ügyes, akár az edzéseket is megtarthatná az elkövetkező két hétben – puffogott Gordon Strachan. – Én pedig végre mehetnék golfozni.” De a szertartás segített, a Southampton magához tért.

7   A Benfica bűnhődött a „Ciao, Béla” miatt

„Az elkövetkező száz évben ez a klub nem fog nagy nemzetközi kupát nyerni” – jelentette ki Guttmann Béla, miután otthagyta az épp kétszeres BEK-győztes Benficát, mert anyagi vitája támadt a klubbal. Azóta nyolcszor játszottak döntőt, és mindet elveszítették, hiába imádkozott Eusebio a mentora sírjánál, hogy oldja fel az átkot, és hiába állított neki a Benfica szobrot. Hátborzongató.

8  Peru és a woodoo

Peru már 26 éve nem jutott ki világbajnokságra, ezért mindent megtett, hogy ott legyen az 1998-as vb-n. Ennek keretében felbérelték Juán „Az Andok sámánja” Oscót is, hogy hatástalanítsa Kolumbiát az egyik selejtező előtt. Oltárt helyeztek el a pályán, és woodoo átkokat szórtak a kolumbiai játékosokra. Sajnos ez sem segített, az 1–1-es döntetlent követően Peru gólkülönbséggel lemaradt a világversenyről.

9  Fizess, átkozott!

A fekete mágia ezer dollárba került 1969-ben, amikor Ausztrália fordult egy mozambiki mágushoz, hogy segítsen a Rhodesia elleni sorsdöntő vb-selejtező előtt. A csontok égetése a kapuban és az ellenségre szórt átkok segítettek is, 3:1-re győztek az ausztrálok. De az auszik nem fizették ki a szolgáltatásért járó díjat, így ők is átkot kaptak a fejükre. Ki is kaptak nemsokára Izraeltől, és lemaradtak a vb-ről.

10 Névérzékeny kísértet

A játékos eljutott a kapuig, de amikor lőni akart, súly húzta vissza a lábát.” Ez csak egyike az angol amatőr Bacup& Rossendale Borough csapatával történt paranormális eseteknek. A szellem 1999-ben jelent meg először, de egy specialista elűzte. Most azonban visszatért. A szakértők megerősítették, hogy a csapat névváltoztatása miatt jelentkezett újra, ezért a következő idénytől visszaveszik a Bacup Borough nevet.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. februári számában.)

Szöveg: Louis Massarella  Fordítás: Kovács Gergely
Forrás: www.fourfourtwo.hu