Péntek 13

dr_donald_dosseyA paraszkevidekatriafóbia egy morbid, irracionális félelem a 13-ára eső pénteki napoktól. Az elnevezés Dr. Donald Dossey-től származik, aki az irracionális félelmek kezelésének szakértője. Azt állítja, hogy akinek sikerül kimondania a szót, az meggyógyul.

A paraszkevidekatriafóbia kapcsolódik a triszkaidekafóbiához, a 13-as számtól való félelemhez.

A péntek 13-tól való félelem manapság az Egyesült Államok listavezető babonája. A 13-at különösen szerencsétlennek tartják, pedig az ókori Egyiptomban és Kínában éppenséggel szerencseszámként tartották számon. Az utolsó vacsorának tizenhárom résztvevője volt. Néhány tömeggyilkos neve pedig épp 13 betűt tartalmaz, mint pl. Charles Manson, Jeffrey Dahmer, Theodore Bundy. Persze több millió más embernek áll 13 betűből a neve, akik viszont életükben nem öltek meg senkit, ilyen Richard Cheney és Robert Redford. Tudomásom szerint még senki nem vizsgálta meg, hány 13 résztvevőjű vacsora ért véget említésre méltó esemény nélkül. A boszorkányok, talán a keresztény babonával szembe szállva, különösen kedvelik a13 fős koveneket.

lokiNémelyek úgy vélik, hogy a 13-as szám rossz hírét Lokinak, a gonosz norvég istennek köszönheti, aki az istenek 12 fős valhallai vacsoráját hívatlanul meglátogatva azt vérfürdővé változtatta.

Néhány városban nincs 13. sugárút, de például Sacramentoban van, sőt, a 13-adik utca keresztezi a 13-as sugárutat. Egyes épületekben a 12. emelet után rögtön a 14. következik, ami persze csak annyi jelent, hogy a 13. emeletet átkeresztelték 14.-nek.

Az ősi egyiptomiak az élet 13. szakaszának a halált tartották, vagyis a túlvilági életet, ami nagyon jó dolognak számított. A tarot pakliban a halál kártyája 13-mal van megszámozva, és az átváltozást jelképezi. Azokban a lunáris kalendáriumot használó kultúrákban, amelyek az évet 13 hónapra osztják, a 13-nak nem tulajdonítanak baljós jelentést.

A pénteket valószínűleg azért tartják balszerencsésnek, mert Krisztust állítólag pénteken feszítették keresztre, ami a rómaiaknál a kivégzés napja volt. A keresztények valamiért mégsem hívják ezt a napot Rossz Pénteknek. A péntek Angliában is az akasztások napja volt. Némelyek szerint ráadásul Isten pénteken száműzte Ádámot és Évát Édenből.

A péntek Frigga napja. Frigga (Frigg) egy ősi skandináv termékenység- és szerelemistennő, azonosítható a római Vénusszal, akinek a hét hatodik napját szentelték. A keresztények Friggát boszorkánynak tartották, a pénteket pedig boszorkányszombatnak nevezték. […] Sokan “friggatriszkaidekafóbiának” hívják a péntek 13-tól való félelmet.

Vajon a péntek 13 egy különösen szerencsétlen nap? Talán… ha valaki elhiszi, hogy az. Sok jóslat önmagát teljesíti be.

Sajnos az oldal megújításakor egyes írások hozzászólásait nem tudtam átmenteni. Ezért átmásoltam őket ide. Ha Te is szeretnél hozzászólni, lejjebb tekerve megteheted.

augusztus 5, 2011 7:46 du.Posted 3 years ago
Miaú

Én ki tudtam mondani , simán. Többször is. Akkor most kigyógyulok az irracionális félelmeimböl mint a tériszony és a pókfóbia?? XD mert vmi “szuper professzor” azt mondta? 🙂 🙂
/ már elöre izgulok milyen agykontrollos választ kapok/ 😛

augusztus 6, 2011 10:20 de.Posted 3 years ago
Susi (Author)

Talán ezt kérdezd meg Dr. Donald Dossey-től, akitől az állítás származik! 🙂

Ez is érdekelhet:

Milyen boszorkány vagy a horoszkopód szerint?

Csillagjegyed többet árul el a személyiségedről, mint gondolnád. A horoszkópodból sok mindent megtudhatsz magadról, a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com