A voodoo baba története:

Egy viszonylag friss történet következik, ami 2004 októberében történt a texasi Houstonban. Egy nő az eBay-en vett egy igazi voodoo babát, melyet egy különleges fémdobozban kapott. Abban a hitben, hogy csak egy furcsa kuriózum, kinyitotta a dobozt hogy szemügyre vegye tartalmát.

voodoo_baba_360„Ez egy hatalmas hiba volt” – nyilatkozta később. Elmondta, hogy miután a baba többször is rátámadt, rémülten visszazárta a dobozba, de ezután is sokszor kísértette álmában. Megpróbálta elégetni, de a tűz nem fogott rajta, később késsel és ollóval akarta tönkretenni, majd amikor már így sem tudott kárt tenni a babában, kivitte a temetőbe és elásta. Remélte hogy ezzel véget ér a rémálom, de tévedett. A földtől piszkos voodoo baba néhány nap múlva a bejárati ajtaja előtt hevert. A nő felkereste az eladót és felajánlotta neki hogy visszaküldi a babát, még a pénzét sem kéri vissza. Az eladó jelezte hogy megkapta a csomagot, de csak az üres fémdoboz volt benne. Néhány nap múlva ismét a nő ajtaja előtt feküdt a baba.

Az eladó elmondta, hogy egy nagyon aktív babáról van szó, ami már szinte él. Azt is hozzátette, hogy figyelmeztette az új tulajdonost, hogy semmiképpen se nyissa ki az ezüsttel zárt fémdobozt. A nő persze nem hallgatott rá, és mint kezdő szellemvadász, kíváncsiságból azért is kinyitotta. A fotó 2004-ben készült, amikor először kézhez kapta a babát.

Megpróbálta felvenni a kapcsolatot a baba készítőjével, de azt írták neki hogy a szóban forgó személy már meghalt. Ezután három különböző paranormális jelenségekkel foglalkozó csoport segítségét kérte.

2006 Halloween-jén elmondta történetét a helyi rádióban, majd a betelefonálók azt tanácsolták neki hogy keressen fel egy papot, amit meg is tett. Az atya megáldotta a nagy fémdobozt, és kérte, hogy minden gonosz szellem maradjon abban bezárva.

A nő elmondta, biztosan sok ember tartja őrültnek, de neki elég az, hogy Ő tudja mi történt. Közel két évig tartott a rémálom, de most hogy fellélegezhet, a babát a dobozában tartja mélyen elrejtve a padlásán.

Seben Roland gyűjtése