A következőkben olyan kínzási és kivégzési módszereket ismertetek, amelyeket előszeretettel alkalmaztak olyan személyeknél, akiket boszorkánysággal, eretnekséggel és más okkult dolgokkal való foglalkozással vádoltak. Sokszor ártatlan emberek vallották magukat bűnösnek csak azért hogy elkerüljék az iszonyatos tortúrákat, így a véget nem érő kín helyett a gyors halál várt rájuk.

HOGYAN KÍNOZTÁK A BOSZORKÁNYOKAT?

Elődeink hosszú évek kitartó és precíz munkájával, kísérletezéseivel lépésről-lépésre létrehozták a legrafináltabb és legkegyetlenebb kínzóeszközöket. Az emberi leleményesség határtalan, legfőképp ha ártó szándék vezérli.

TÜZES VASSAL VALÓ ÉGETÉS:

boszorkanykin11

A bőrre nyomott tüzes rudak és patkók éles sistergése, saját testének förtelmesen bűzös, égett szagának elviselése, és persze az elviselhetetlen fájdalom döbbenetes hatást váltott ki. A hóhér, kinek feladata volt az áldozat állapotának folyamatos, mindenre kiterjedő felügyelete, illetve tudatának éberen tartása, gyakorta locsolt vizet a kínzott testre: egyrészt az égett hús bűzének enyhítése, másrészt a hatás fokozása miatt.

A KÚT:

boszorkanykin10

A feltételezett vétkest egy akkora verembe rakták, mely mélységében pont a feje búbjáig ért, és csak annyira volt kiszélesítve, hogy ne tudjon benne megmozdulni. Aztán otthagyták napokig étlen-szomjan, míg az ellene felhozott vádakat be nem ismerte. Mivel az üreg szűkössége nem tette lehetővé sem a mozgást, sem az alvást, a kútba vetett személy borzasztó kínokat élt át: izomgörcsök, légzési nehézségek, keringési zavarok, illetve az alvás tartós hiányából eredő pszichikai zavarok, így agóniája hosszas és fájdalmas volt.

AZ ERETNEK VILLÁJA:

boszorkanykin9

Ezt a négyágú eszközt az eretnekséggel gyanúsított áldozatok szegycsontjába szúrták, miközben gondosan gátolták a fej mozgatását. Végül a gyanúsított már csak mormogni tudott, azt is alig hallható hangon. Ekkor kihúzták a villát, és ha a megvádolt még ekkor sem volt hajlandó vallomást tenni, akkor a spanyol inkvizícióban benntartották, mint bűnbocsánat nélküli eretneket, majd ranghoz illő ruhába öltöztetve elvezették a kivégzőpadhoz, ám tették mindezt az utolsó kenet feladásával, vagyis a bűnbocsánat vigaszával. A római inkvizícióban ez utóbbiakat mellőzték, és az eretneket vagy felakasztották, vagy pedig felnégyelték, ha nem engedett a villának.

VIRÁGZÓ KÖRTE:

boszorkanykin8

A szájba és a végbélbe helyezhető körtét azonos méretben, a vaginális változatot pedig valamivel nagyobb méretben használták. A körte tulajdonképpen egy gömbszeletekből álló szerkezet volt, amit egy csavar segítségével a gömbszeletek maximális nyílási fokáig tágítottak. Tehát a körtét beleerőltették a – mindig az ítélet döntése alapján meghatározott – testnyílásba, majd az említett módszerrel kinyitották. Ekkor a szóban forgó, finom nyálkahártyával burkolt testüreg belsejében gyógyíthatatlan roncsolódás keletkezett, amely nem egyszer halálos következményekkel járt. A gömbszeletek végén lévő hegyes villásfogak a teljes kinyíláskor behatoltak a torokba, a belsőségekbe, vagy a méhbe. Az orális körtét gyakorta rótták ki eretneknek minősített prédikátorokra, a többi variációt viszont inkább nem egyházi embereken használták, olyanokon, akiket ortodoxnak kevésbé minősíthető szexuális hajlamosságok gyakorlásán értek. Az ítélethozók logikája mindenesetre megkérdőjelezhetetlen volt. Eme borzasztó találmánnyal azokat a nőket kezelték, akikről „bizonyosságot nyert”, hogy a sátánnal, vagy egyéb ördögi lényekkel közösültek.

LÉLEKTISZTÍTÓ ELJÁRÁSOK:

boszorkanykin7

Katolikus országokban elterjedt gyakorlat volt az eljárás, amely igencsak bizarr párhuzamra épült. Mivel az egyházi vezetők gyakorta úgy tartották, hogy a boszorkánynak, az eretneknek, illetve más, a katolicizmus dogmái ellen vétkező személyeknek a lelke romlott, mocskos és „rossz” eszmékkel szennyezett, így rögvest meg is kell azt tisztítani, lehetőleg még a kirótt büntetés végrehajtása előtt. Az áldozat „lelki kezelése”, bár az üdvözülés elősegítését szolgálta, magától értetődő módon nem annyira spirituális, mint inkább fizikai eszközöket vonultatott fel. Az eljárás lényege abból állt, hogy különböző, nem kifejezetten emberi tápláléknak nevezhető anyagokat erőltettek az elítélt szervezetébe. Alkalomtól és a „tisztátlanság” fokozatától függően különböző anyagokat használtak: izzó parázs vagy szén, illetve szappanos vagy kénes, forrásban lévő víz egyaránt szóba jöhetett. Könnyen elképzelhető, milyen kínokat állhatott ki az áldozat: a vörösen izzó szén végigperzselte a nyelvet és a nyelőcsövet, majd szörnyű égési sérüléseket okozott a gyomorban. A tápcsatorna felső szakaszát borító finom nyálkahártya sérülése, amelyet erős vérzés kísért, iszonyatos tortúra volt.

BOSZORKÁNYBÖLCSŐ:

boszorkanykin6

A boszorkányok kínzásának egyik kevésbé fájdalmas formája, amely nem annyira külső sérelmi nyomokat, mint egyéb élettani károkat okozott. A megvádoltat zsákba kötözték, majd a zsákot felkötözték egy fára, és hevesen himbálták. Ennek a módszernek trükkje az volt, hogy a boszorkánybölcső szüntelen ringatózása maradéktalan tájékozódási hiányt okozott a benne tartózkodó számára. Az ily módon kiváltott általános rosszullét, a fokozódó bizonytalanságérzet, az orientáció teljes hiánya nagymértékben elősegítette a vallomástételt. A legtöbb áldozat komoly hallucinációkat is elszenvedett – vesztére. Emiatt ugyanis alaposan kiszínezte vallomását, így további vétkeket ismert be, amelyek természetszerűen kegyetlen retorziókat vontak maguk után.

ZSÁKBAMACSKA:

boszorkanykin5

Ma ismeretes jelentéséhez az égvilágon semmi köze nincs ennek a hosszú évszázadokon keresztül fennmaradt módszernek, aminek gyakorlata még az Újvilágba is eljutott. Azokra rótták ki, akiket fekete mágia űzésével, avagy boszorkánysággal gyanúsítottak. A dologhoz hozzátartozik, hogy az adott időben a macskákat sem övezték túlzott tisztelettel, mivelhogy a megkülönböztetett egyiptomi jólét már réges-régen a múlt homályába veszett. A középkorban a legtöbb halálos betegség terjedéséért eme háziállatokat tették felelőssé, ráadásként pedig általánosan elfogadott párhuzamot vontak köztük és a boszorkányok, és valamennyi rontó, avagy bűbájos ember között. Ezért aztán irtották is őket serényen, és tulajdonképpen e most tárgyalt kínzási mód is a napjainkban már újra kedvelt (megtűrt) jószágok iránt érzett túlméretezett ellenszenvből fakadt. Amilyen egyszerű, épp olyan kegyetlen is volt ez a fortély: a boszorkányt annyi macskával kötözték egy zsákba, amennyi még belefért. Az összekötözött zsákot ezek után egy jó erős faágra kötözték, majd négyen-öten nekiláttak, és botokkal kezdték ütlegelni azt. A verőlegények leginkább oda sóztak, ahol a zsák jobban kidudorodott, mivel ott feltehetőleg macska lapult – és persze ez is volt a cél. A halálra rémült, tehetetlen állat – kire még ütések is záporoznak – reakciója jól ismert. Karmol és harap, ahogy csak bír. Ebből adódóan egyáltalán nem nehéz elképzelnünk, milyen rettenetes sebeket okozhatott a minimum két pár macska, amelyeket a szerencsétlen áldozattal zártak egy zsákba, aki ugyanolyan magatehetetlen volt. Csak a tizennyolcadik században tűnt el végleg ez a kínzási módszer.

GYÖTRELMEK NYAKMAGASSÁGBAN:

boszorkanykin4

A városok között ingázó kuruzslók és vajákosok batyujában mindahányszor előfordult tucatnyi zümmögő elixír, hozzájuk is lehetett jutni bármikor – így akkor is, ha valami rafinált kínzáshoz szükségeltettek, mint nélkülözhetetlen kellékek. A démonian alantas műveletet a következőképpen hajtották végre. A gúzsba kötözött áldozat száját szétfeszítették, minekutána az egyik „hóhérkuruzsló” hosszú csipesszel darazsat bocsátott le, egészen a torkáig. Elkezdődött tehát a kliens haláltusája, amit árgus figyelemmel követtek a résztvevők. Ha az ítélet kivégzés volt, akkor az áldozatot értelemszerűen hagyták megfulladni. Azonban ellenkező esetben a végrehajtó még idejében közbelépett azáltal, hogy szakszerű metszést ejtett a fuldokló nyakán. A megkínzottnak ezek után maradt némi esélye. Na de volt-e egyáltalán ennek az egész fullánkos eljárásnak akár egy cseppnyi értelme is? Persze hogy volt, bár ezt csak a korabeli gondolkodásmód figyelembevételével állíthatjuk. Ha a delikvens egy meghatározott nagyságrendű eretneki vétséget követett el (nem tanúskodott barátja ellen, aki pedig „bizonyítottan” lepaktált az ördöggel, illetve hasonló bűnök), akkor a darázs, az isteni teremtés vitathatatlan konkrétumaként volt hivatott elvenni az eretnek életét, aki ugye ellentmondott az isteni törvényszerűségnek. A technikát ördögűzéseknél is gyakorta bevetették, ám ilyenkor a gonosz kiugrasztása volt a cél. Ha életben maradt az illető, úgy megszállottsága is kisvártatva visszatért, amin így utólag felesleges csodálkozni. Az ördögűzések alanyai ugyanis jobbára elmebajban szenvedők voltak, vagy epilepsziások, akiket értelmetlenül kínoztak nem egyszer halálra.

TORMENTUM INSOMNIAE:

boszorkanykin3

Angliában a boszorkányok kínzása és kényszervallatása szigorú tilalom alá esett – ez persze nem azt jelentette, hogy mentesültek a halálbüntetés terhe alól -, mert a közhiedelem úgy tartotta, hogy a boszorkányok és fekete mágusok nem számítanak összeesküvőknek. A fizikai sérüléseket okozó eszközök mellőzése ellenére is erős igény volt a boszorkányság vádjával illetett nők nyilvános tortúra alá vonására, így az emberi lelemény olyan metódusokat talált ki, amelyek egyéb módon okoztak komoly szenvedéseket. Az eljárás, mint a nevében is benne van, tartós alvásmegvonással gyötörte az áldozatot. Az eljárás lényege abból állt, hogy az elítéltet idő közönként jéghideg vízzel öntözték, illetve egyéb ingerekkel stimulálták, így, ha le is hunyta szemét, azonnal felriasztották. A kialvatlanság komoly élettani következményeket vont maga után: súlyos keringési problémákat, koncentrációs zavarokat, illetve orientációs zavarokat okozott.

TÜZHALÁL:

boszorkanykin2

Talán a legismertebb kivégzési forma a boszorkánysággal megvádolt személyek körében. Az áldozatot egy vastag karóhoz kötözték és körbe hordták rőzsével, ágakkal melyet ezután meggyújtottak. Néhány gyanúsított esetében engedélyezték hogy előbb a hóhér megfojtsa, így megmenekült a fájdalmas agóniától.

AKASZTÁS:

boszorkanykin

Azt hiszem senkinek sem kell bemutatni ezt a gyakorta alkalmazott módszert. Az akasztás évezredes gyakorlatának köszönhetően számos mítosz, hagyomány, babona fűződött eme kivégzési módszerhez. Ezek némelyike az akasztófa körül repkedő madarakhoz, vagy akasztottak ruhadarabjaihoz fűződik (pl. előfordulásuk, no és megkaparintásuk, jó vagy rossz dolgokat jövendölnek, jelentenek). A burgonyafélékhez tartozó gyógynövény sokszor megdöbbentően emberi alakot öltő gyökere által közismert. No, meg azért is, mert a hagyomány szerint előszeretettel, bőséggel termett a felakasztott férfiak teteme alatt. Ennek nem éppen tudományos magyarázata: az akasztott ember halálának pillanatában székletét és vizeletét maga alá ürítette, mely szerves trágya segítette a növény növekedését, aminek varázserejét a szerelmesek kamatoztathatták. Az akasztott alól kiásott mandragóra azonnali elfogyasztása ugyanis örökre összetartotta a szerelmespárokat.

A kötél általi halál legismertebb ártatlan áldozatai az amerikai Salem város hírhedt boszorkányperének tucatnyi akasztottjai.

(Seben Roland válogatása:
Torrente del Bosque: Kínzások és kivégzések története)