Afrika egyes helyein mélyen hisznek abban, hogy az emberi élet a természetfeletti erők segítségével tudatosan befolyásolható. Éppen ezért a varázslók e közösségek megbecsült tagjai.

Burundi a világ egyik legszegényebb országa, éppen ezért minden egyes születendő kecskének és juhnak óriási jelentősége van.

Az egyik törzs vezetése úgy döntött, hogy az istenek segítségét kéri az állatállomány létszámának javításához. Ezért hivatták a varázslót, aki annak rendje és módja szerint, a szokásokat betartva továbbította a kérést az égi hatalmakhoz. Pechére azonban nem úgy sült el a dolog, ahogy kellett volna. A kecskék száma rövid időn belül a felére csökkent, azonban a törzs asszonyai egymás után teherbe estek.

A falu lakói természetesen először igyekeztek felelősségre vonni, – bár már hiába -, majd elzavarták a varázslót a faluból.

Így jár, aki nem vigyáz arra, hogy pontosan kívánjon!