Az ember eszmélése óta fél az ismeretlen szellemektől. Ám az az eset, amely egy távoli spanyol faluban történt a 1970-es években, példátlan a kísértethistóriák körében.

Az andalúziai Córdoba közelében lévő Bélmez de la Moraledában lakott Senora Maria Gomez Pereira, akinek 1971 augusztusában különös kalandban volt része. Konyhája kövén furcsa foltok jelentek meg, és lassanként egy arc rajzolódott ki belőlük. Az asszonyt nagyon megijesztették az elkínzott vonások. A férj sem bírta nézni, erre a fiúk megpróbálta eltüntetni a kontúrokat, de hiába, mert ekkor egy másik arc keletkezett. Összesereglettek a helybéliek, feltörték a kövezetet, újat raktak le, de az arc ismét láthatóvá vált, és ahogy telt az idő egyre több társult mellé. Sőt hangok, gyerekektől származó nyöszörgések is hallatszottak a házban. Az eseménynek hamarosan híre ment, a rendőrség is kivonult, hogy az odatódult tömegben rendet tartson.

Kiderült, hogy a ház alatt valaha temető volt, ahová a 17.században 5 meggyilkolt ember holttestét temették el, erről tanúskodtak az ásatások is. A kutatók átvizsgálták a kísértet járta konyhát, szigetelték a padlót, ám az arcok ennek ellenére kirajzolódtak. A család kénytelen volt más helyiségben berendezni a konyhát, de így sem szabadult meg a kísérteties jelenségektől. Arra gyanakodtak, hogy valamiképpen a gazda felesége hívja elő a kőpadlón a képmásokat. Az egyik kutató szerint a kísértetek az asszony egészségi állapotának megfelelően viselkedtek: ha rosszul érezte magát, az arcok együttérzésről tanúskodtak. A jelenségnek aztán egyszercsak vége szakadt, és az alakok nem mutatkoztak többet.