Az Ószövetség irtózattal szól a denevérről, az Újszövetség pedig, mint Sátán madarát említi. A keresztények az ördög megtestesítőjének és a boszorkányok segítőtársának tartják őket. A hozzájuk kötődő hiedelmek többnyire negatív jelentésűek, azt mondják, akinek hajába belekap egy denevér, azon eluralkodik a gonosz. Másik elképzelés szerint, ha az ember fejére denevér száll, csak a mennydörgés űzi el onnan.

Rossz ómen denevért látni: templomban esküvői ceremónia alatt és a házban is, mert halálesetet jelent. A románoknál, ha egy denevér felveri fészkét egy ház közelében, vagy sokáig figyel a ház felé, annak a háznak az ajtaján kopogtatni fog a balszerencse. Ha ilyenkor a ház lakói nyitva hagyják az ajtót, ott még abban az évben meghal valaki a lakók közül; ha látogató megy be a házba, akkor ő fog meghalni egy hónapon belül; ha valaki útra kel a házból, nem éri el úti célját. Az emberhez közel repülő denevér arra utal, hogy az illetőt meg fogják csalni, hűtlenül elhagyják. A felfelé szálló, majd a földre visszaeső denevérek arra emlékeztetnek, hogy eljött a boszorkányok órája. A germán parasztok bejárati ajtóikra denevért szögeztek a gonosz elriasztására, megmutatva a rossz szellemeknek, mi történik azokkal, akik bemerészkednek a házba.

Ezzel az apró emlőssel kapcsolatban számos pozitív értelmezés is létezik. Például a borcai románok számára jó ómen, ha egy denevér véletlenül berepül a házba, mert ezzel védelmet nyújt a természetfeletti erőkkel szemben. Ha a denevérek kora este vidáman röpködnek, jó idő várható, vonják le a következtetést az angolok. Kínai hiedelem szerint a denevérek a hosszú élet és a boldogság szimbólumai, de hasonlóan vélekednek erről a lengyelek is. Dél-Amerika egyes törzsei az emberi lélekkel hozzák kapcsolatba a denevért. A perui indiánok aranyból készült denevéreket hordtak.

A görögöknek és Afrika egyes részein élőknek a denevér az éberséget testesíti meg. A görögök többsége a denevér csontjait szerencsét hozónak tartja. Bárhová is mennek, a zsebeikben, erszényeikben vagy a táskáikban mindig ott lapul egy-egy darabka denevércsont. Problémát jelent viszont, hogy a csont beszerzése általában csak egy denevér elpusztítása révén lehetséges, ami balszerencsével jár. Más görögök viszont éppen az ellenkezőjében hisznek. Ők a denevéreket szentségtelen teremtményeknek tekintik, és még a gondolatától is irtóznak, hogy csontjukat talizmánként hordják magukkal.

Seben Roland gyűjtése