Számos varázslóiskola létezik a világon, melyek a mágia változatos formáira oktatják a fiatalokat már századok óta. Vannak köztük híresebbek, csekélyebbek, titokzatosak és nyitottak, elismertek és illegálisak is. A Negyedik Torony nem véletlenül tartja első számú és legfontosabb feladatának ezeknek az iskoláknak a megszerzését, hiszen a mugli világ tanintézményeivel ellentétben ezek a központok az erő birtokosai is, a mágikus tudás tárházának számítanak, s ennélfogva az egész varázsvilág alapját képezik.

A varázslók világának fokozatos elkülönülése és intézményesülése során jóval előbb születtek már iskolák, minthogy létrejött volna a legelső Varázsló Tanács, vagy Mágiaügyi Minisztérium. Ezek a szervezetek voltak az elsők, melyek kezdettől fogva a mugli szemek elől rejtve működtek, teljes titokban, feltérképezhetetlenül, kivonva magukat a háborúkból és viszályokból.

A varázslóiskolák közül napjainkban a Roxfort a legnagyobb, azonban korántsem a legősibb. A három legelőször alapított intézmény, ami a varázslók oktatását tartotta legfontosabb feladatának, az alexandriai, a delphoi-i és a Mó-Shù-Shī Xiào, a Nagy Keleti Varázslóiskola.

A három közül kettő teljesen egyedi és eltérő mágiát képviselt: a Keleti Varázslóiskola a kínai hagyományokat követte, a delphoi-i pedig a görög-mediterrán tudás forrása volt, melyet később a Római Birodalom örökölt meg, majd a latin iskolát a Roxfort vitte tovább, egészen napjainkig. Az alexandriai iskola a delphoi-i testvére volt, s meg is maradt annak mindvégig, holott jelentőségéből mára sokat veszített.

Ahogy a három első iskola terjesztette a mágikus tudást, úgy szaporodtak gomba módjára a hozzájuk hasonló intézmények, a legtöbben az ő példájukat követve, de voltak akik a sötét középkor során letelepedő, államalapító, korábban nomád törzsek, népek mágikus tudását igyekeztek megőrizni, s így kapcsolódtak be a különböző tanok közé a kelta, germán, arab, majd legvégül az indiánmágia tudományai is.

A legális iskolák mellett mindig is nagy számban voltak megtalálhatóak az illegális, fekete mágiát, sötét tudományokat okító, vagy a grimoire-okat lejegyző intézmények is. Ezek többnyire egyszerű lakóházakban, pincékben vagy erdők közepén működtek, még a varázslótársadalom előtt is rejtve, hiszen a Varázsló Tanácsok és később a Mágiaügyi
Minisztériumok szakadatlanul vadászták a sötét tanok követőit, akik sosem riadtak vissza a gyilkosságoktól, kínzásoktól, és kimondhatatlanul szörnyű bűntettektől.

Az alábbi térképen a huszonegy legálisan működő iskola látható, melyeket világszerte elismernek, és mágikus tudományuk a varázsvilág szerves részét jelentik nap mint nap:

(A térképen feltűnhet, hogy Afrikában mindössze egyetlen iskola, az alexandriai található – ennek nem az az oka, hogy a fekete kontinensen nem élnének varázslók, csupán az, hogy a törzsi társadalmak fennmaradása miatt nem volt szükség iskola alapítására, mert továbbra is a sámánisztikus mágia a legelterjedtebb, melyet a törzsek öregjei a vadonban, a szabad ég alatt tanítanak a fiataloknak.)

Varázslóiskolák a világban

Varázslóiskolák a világban

1. Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzö Szakiskola:

A Roxfortot senkinek sem kell bemutatni. A leghíresebb és legnagyobb varázslóiskola az egész világon, maga mögé utasítva olyan hatalmas intézményeket, mint a Durmstrang vagy a Beauxbatons. Több mint ezer diákot tanít, s a roxforti birtokhoz tartozó Tiltott Rengeteg az egyik legnagyobb varázslény-rezervátumnak számít Európa-szerte.

A Roxfort a latin iskola továbbörökítője, a tanított varázslatok néhány kivétellel mind latin eredetű bűbájok, ahogy a világ legtöbb részén is. Sokan a roxforti tanpéldát tartják követendőnek és általánosan elismertnek, holott bizonyos részekről érték már olyan vádak a Roxfortot, hogy rigorózusan elzárkózik mindentől, ami a feketemágiához kapcsolódik.

Mégis ez nem akadályozza abban a Roxfortot, hogy a világ legtehetségesebb, legnagyobb tudású varázslóit nevelje ki minden évszázadban.

2. Queen Maeve Animágus és Druida Tanok Kollégiuma:

Ez a még Roxfortnál is ősibb iskola Írországban található, Connacht tartományban, és annak megalapítása óta kérlelhetetlen riválisa volt századokon át, versenyezve a brit varázslócsaládok gyermekeiért. A Queen Maeve egyszerű alapszabályokhoz kötötte magát a kezdetektől fogva: mélységesen megvetette a fekete mágiát, és a latin mágikus örökség helyett a kelta varázshagyományok életben tartását tűzte ki legfőbb céljául.

hp_maeve

Az iskola egy hegy belsejében bújik meg, annak mélyén koboldok és manók által kialakított termekben és tárnákban folyik a druida mágia tanítása, a diákok pedig a hegy lábánál elterülő rejtett faluban laknak – a Queen Maeve ebből a szempontból is kilóg a varázslóiskolák sorából.

Diákjai mindig is kitűntek a többi közül meglepő fegyelmezettségükkel és tiszteletükkel a mágia eme ősi és különleges ága iránt.

Az iskola alapítója Maeve királynő legendás alak az ír varázsló-történelemben, legalább akkora jelentőséggel bír, mint az angoloknál Griffendél Godrik vagy Merlin. Ez a boszorkány a sötét középkorban uralkodó volt a muglik között, s számos férjjel és gyermekkel büszkélkedhetett.

Emlékét ma sírhalma őrzi Knocknareában, arcképe pedig még a mugli bankjegyeken is látható!

3. Beauxbatons Mágus Akadémia

A Beauxbatons francia iskolája a Földközi-tenger partján, Cannes közelében található.

Igazgatónője 2000-ben bekövetkezett haláláig Madame Olympe Maxime volt, a Durmstrangincidens óta azonban a három nagy iskolával (Durmstrang, Delphoi, Mó-Shù-Shī Xiào) a Negyedik Torony uralma alá került, és egy arctalan vezeti az iskolát a fekete mágia felé.

Több mint hétszáz év telt el az iskola fennállása óta, s ez alatt a hétszáz év alatt mindig is nyitott volt a varázslény felmenőkkel rendelkező, félvér tanulók iránt, így a Beauxbatons diákjai között a mai napig megtalálhattunk fél-óriásokat, fél-vélákat, vámpírokat és vérfarkasokat, azonban ez a helyzet változni látszik. Az új vezetés egy külön, addig a beauxbatons-i rendszertől idegen házba s melléképületbe költöztette a félvér tanulókat, elszeparálva a többiektől. Ez az intézkedés hatalmas botrányt váltott ki egész Franciaországban; Nicanor d’Boueux-Impasse mágiaügyi miniszter sürgős intézkedéseket akart életbe léptetni az iskolában, hasonló főinspektori tisztséget bevezetve, mint néhány évvel korábban a Roxfortban, azonban javaslatát megvétózták, és később maga is elállt ettől – mikor a miniszter visszatért a
Varázslók Nemzetközi Szövetségének velencei csúcstalálkozójáról, már azt nyilatkozta, hogy elhamarkodottan ítélte meg a Beauxbatons Akadémiát, ahol szerinte „minden a legnagyobb rendben.”

A legutóbbi hátborzongató hír a francia varázslóképzőben alig egy héttel a VNSZcsúcstalálkozó után történt: a félvér tanulók szálláshelyéül kijelölt melléképület porig égett, és mind a száztizenhárom diák odaveszett a tragédiában.

4. Durmstrang Intézet

XI. században alapított Durmstrang a Három Torony egyike, azon három iskola közé tartozik, melyek századokkal ezelőtt teljesen új irányvonalat nyitottak a mágikus oktatás és a varázslás terén, s nem mellékesen elnyerte a „Nagy Északi Varázslóiskola” elnevezést is. Újításai közé tartozott a főleg Közép- és Kelet-Európában elterjedt germán-mágia, az
ősgermán és óskandináv varázsigék elterjedése a latin hátrányára, és mindenek előtt a rúnamágia széles körű terjedése, mely egészen új utakat nyitott az amulett- és talizmánkészítésben, a mágikus eszközök kreálásában. Nem véletlen, hogy a Durmstrangot a középkor derekán a „Rúnaiskola” néven szokták emlegetni.

Nevének jelentése „Vihar és Vágy,” mely híven fémjelzi az iskola viharos történetét, sok tehetséges, nagyra vágyó diákját, akik sokra vitték – kik a legjobbak, kik a legaljasabbak közé emelkedtek, s mindannyiuk közül kiemelkedik a XX. század egyik legpokolibb hatalmú feketemágusa, Gellert Grindelwald.

A Durmstrang politikája kezdetektől fogva tökéletes ellentéte volt a Beauxbatons varázslény- és mugliivadék-barát hagyományainak. A mugliivadék-ellenesség a volt arctalan és halálfaló igazgató, Igor Karkarov vezetése alatt volt a legsúlyosabb, amikor is az iskola egyszerűen mindig kibúvót talált az alól, hogy ne kelljen beengednie a falai közé egy mugli származású diákot sem. Emiatt gyakran érték elmarasztaló kritikák a Durmstrangot a VNSZ részéről, s lesújtó véleményt olvashatunk róla az Európai mágusiskolák összehasonlító értékelésében is.

A Durmstrangot azonban ez nem fogta vissza, népszerűsége töretlen maradt az aranyvérű diákok körében, s tanulóit még szélesebb körből vonzza magához, mint a Roxfort: a Norvégia legészakibb pontján található iskolába egész Közép-, Kelet- és Dél-Európából, Szibériából és a Kaukázusból érkeznek a fiatal boszorkányok és varázslók.

Feketemágusai miatt nem véletlen, hogy ez az iskola mindig is belefolyt a varázsvilág történelmébe, legfőképp Grindelwald alatt, aki egy időben az iskola igazgatójának szerepében is tetszelgett, dacára annak, hogy hatodik éve alatt elbocsátották onnan. A Durmstrang egyfajta „sötét dicskorszakát” élte a mágus uralma alatt, ám bukásában is jelentős szerepet játszott. Grindelwald és Dumbledore párbaja az iskola melletti erdőben ért véget, ám az elszabadult erők hatására a hatalmas, toronyszerű épület jelentős része elpusztult. Ezt a háborút követő években főleg Dumbledore által adományozott pénzekből építették újjá, s a nagy varázsló mindössze annyit kért támogatásáért cserébe, hogy az iskola mellett föld alá temetett kőládát sohase nyissák fel.

hp_durmstrang

Grindelwald hanyatlását követően a Durmstrang hosszú ideig nem működött, majd végül, a teljes rekonstruálás befejezése után, 1956-ban nyitotta meg újfent kapuit, s ekkor váltott címert is a régi, jól ismert kétfejű
sasmadárról jelenlegi jelképére, a vörös, csillagos toronyra.

Egyes források szerint Albus Dumbledore hevesen ellenezte a címerváltást az iskolában, azonban valódi indokot nem adott, így az új címer immár egy új Durmstrangot jelképezett, mely nyitottabbá és elismertebbé vált, bár diákjait és oktatási módszereit továbbra is a fekete mágiával azonosították világszerte.

Az iskola helyzete aztán újfent megváltozott a már említett Igor Karkarov igazgatósága során, 1982-től 1995-ig, s a Durmstrang egy időre visszatért a gyökerekhez, s még a régi címer is újra felkerült az iskola új jelképe mellé, néhány diáknak pedig engedélyezték, hogy az új torony-címer helyett a régi sasmadarat viselje a talárján. Ez főleg azzal volt magyarázható, hogy a Durmstrang „törzsdiákjai,” az európai mágus-elit egyes tagjai rossz szemekkel nézték kedvenc intézményük megengedhetetlen mértékű puhulását, s a volt halálfaló Karkarovban találták meg a kemény kezű igazgatót, aki tiszteletben tartja az Igazi Mágia hagyományait. Az 1994-1995-ös Trimágus Tusán egyenesen a régi címer vált hivatalos jelképükké, s a torony-címert egyszerűen „otthon felejtette” a delegáció, hogy ezzel is mutassák a külvilág felé: a Durmstrang újra régi önmaga. Régi tanárok szerint Igor Karkarov a Tusán elvárt győzelmük után akarta bejelenteni, hogy a régi címerre cserélik a torony jelképét, erre azonban nem került sor az ismert okok miatt.

Karkarov után a német mágiaügyi hatóságok és a Durmstrang Felügyelő Bizottsága a VNSZ oktatásügyi kamarájának tanácsosát, Maude Molohot nevezte ki igazgatónak, aki minden intézkedést és változtatást eltörölt, ami csak Igor Karkarov nevéhez fűződik, de legfontosabb, s egyben titkos feladata az volt, hogy felderítse, mely varázslócsaládok azok, amelyek már rég óta befolyásolják a Durmstrang sorsát, akik pénzekkel támogatják a nekik tetsző szabályokat, és megvétóznak minden kísérletet, ami a feketemágia visszaszorítására történt. Moloh szigorú ám jól átgondolt szabályokat vezetett be az iskolában, mely a külső szemlélő számára talán túlságosan durvák és jogsértőek lehettek, ám Moloh elsősorban nem igazgatóként viselkedett, hanem felügyelőként, és leghőbb vágya volt megtisztítani iskoláját a fekete mágiától. Szomorú sorsa az volt, hogy míg megmenteni próbálta a Durmstrangot, az elemésztette őt: a 2000 májusában a Trimágus Tusa harmadik fordulója után bekövetkezett támadás, mely a Durmstrang Incidensként vált ismerté, egy pillanat alatt visszájára fordította Moloh minden addig elért munkáját. A világ szemében Moloh feketemágussá és közönséges rablóvá alacsonyodott, míg a háttérben az iskola tanári kara a volt igazgatóhelyettes, s új igazgatónő,
Ursula Ulatov vezetésével megszerezte a Durmstrangot is a Negyedik Torony számára.

5. Új Delphoi Jós- és Bübájosképzö Iskola

A három ősi iskola egyikének örököse, és a Három Torony tagja. Az eredeti Delphoi Jósda az i. sz. II. században indult hanyatlásnak, s ebben a zűrzavaros időben költöztek tovább az addig királyok és császárok udvari prófétáiként foglalkozó görög varázslók egy mágiával elrejtett szigetre, ahol aztán Új Delphoi akropolisza és fárosza is helyet kapott.
Új Delphoi az egyik leggazdagabb varázslóiskola az egész világon, köszönhetően különleges szolgáltatásainak, melyeket szinte az összes mágiaügyi minisztérium igénybe vett már; egyes források szerint a londoni misztériumügyi főosztályon elpusztult óriási mennyiségű jóslatarchívum háromnegyede Delphoi-ból származik.

Szinte az összes létező jóslási módszert tanítják és gyakorolják e fehér falak között, azonban a felvétel korántsem olyan egyszerű, mint a többi varázslóiskola esetében. Új Delphoi különleges kívánalmakat támaszt a jelentkező diákokkal szemben, s minden egyes kis boszorkány és varázsló felvételéről egy tizenkét tagú bizottság dönt, melyben a delphoi-i
vének, az iskola legjobb és legöregebb Látói foglalnak állást. A diákok előre nem meghatározott számú tanév során külön lány- és fiú-osztályokra bontva tanulják meg használni Benső Szemüket, s akkor válnak csupán igazi Látóvá, mikor a delphoi-i vének úgy határoznak – ez pedig természetesen minden diáknál más és más.

Érdekességképpen megjegyezhetjük, hogy Delphoi legkiválóbb jósnője Apollonia Papadokosz, egy hét éves kislány volt, aki csupán egy éven keresztül mondott jóslatokat az eljövendőről, ám olyan számban és olyan pontossággal, amit az óta is példa nélkülinek tartanak az egész világon. Jóslataiban visszatérő elemeknek számítanak olyan részletek és képek, melyekre még nem találtak választ: vörös falevelek, a holtak feltámadása, egy zöld szemű, fekete szörnyeteg, valamint egy rémkép, mely tizennégy éves korára az őrületbe és öngyilkosságba hajszolta Apolloniát – egy látomás, amint a világ víz és tűz által pusztul el.

6. Ultra Sylvanum

A nagynevű erdélyi mágusképző. Magyar varázslók alapították még a XII. században, a Déli-Kárpátok éles hegyvonulatai között, Erdély határán, a Vöröstoronyi-szoros közelében, melyről maga az iskola is a hivatalos Ultra Sylvanumnál elterjedtebb “Vöröstorony” becenevét kapta. A Vöröstorony valójában a komor, masszív kastély legmagasabb tornya, ami emellett egy mugli vár elnevezése is volt, szintén a szoros közelében. A muglik a maguk Vöröstorony várát az 1533-ban eltüntetett máguskastély helyett építették fel, mely addig a mugli világ tudomásával (persze valódi céljait jól titkolva) létezett, de a XVI. század elejére az iskolának olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, melyek miatt az akkori vezetés a Vöröstorony végleges eltüntetése mellett döntött. Az elrejtésnek jó apropót adott az Olt folyó áradása, mely kilométereken keresztül elmosott és elpusztított minden emberkéz alkotta építményt. A Vöröstorony azonban épségben átvészelte az áradást, s mire a víz elvonult, a muglik már csak egy lerombolt, megközelíthetetlen romot találtak a helyén, míg az iskola maga, zavartalanul működhetett tovább.

Akárcsak Erdély, a Vöröstorony is viharos századokat tudhat maga mögött, melyek során a varázslóiskolák közt példa nélküli módon háborút is vívott egy, még a muglik körében is híres család tagjaival.

hp_dracul

A messze földön hírhedt Dracul-dinasztia képviselői egytől egyig vámpírok voltak, mégpedig a legerősebb, legbefolyásosabb klán az éjszaka szülöttei közül. Mivel a vámpírok képtelenek gyermeket hozni a világra, így a klán és a család megnevezés az ő esetükben nem egészen pontos, mégis vérvonalról beszélhetünk. A Dracul-dinasztia tagjának nevezhetünk minden olyan vérszívót, akiket „apjuk,” Vlad, illetve az ő gyermekei haraptak meg, tettek vámpírrá.

A klán egy fiatalabb tagja, Talaitha Draculea próbálta meg bekebelezni a varázslóiskolát, és megszerezni az ottani tudást és hatalmat, mellyel dinasztiáját minden vámpírok uralkodójává akarta tenni, és legfőképpen megtalálni azt, amit teremtőjük átka miatt egyikük sem érthetett vagy érezhetett: az igazi szerelmet. Mivel szolgáik és szörnyetegeik mindig is szép számmal voltak, halandók, vérszívók, mágusok és varázstalanok egyaránt, Talaitha több sikertelen kísérlet után, melyeket a Vöröstorony titkainak csendes és feltűnésmentes kipuhatolására tett, 1881-ben nyíltan megtámadta az iskolát hadseregével. Miután sötét praktikákkal elszigetelték őket, az iskola tanárai és diákjai magukra maradtak, s hét héten keresztül tartották magukat a minden éjszaka ostromló vámpírseregek ellen. A háborúnak végül a magyar Mágiaügyi Minisztérium aurorjai vetettek véget, és a Dracul-klán nagy részét a csatamezőn érte a halál. Talaitha sosem találta meg az igazi szerelem érzését – hajnal előtt póznához kötözték a Nagy-Páring hegycsúcsán.

A klán egyedüli túlélője különös módon épp annak alapítója volt, Vlad Dracul, akinek hatalmas vagyona miatt sikerült megmenekülnie a kivégzéstől vagy bebörtönzéstől, az ostrom miatt azonban forró lett a lába alatt a talaj, amiért 1897-ben rövid időre Londonba költözött, majd nem sokkal ez után visszatérvén kastélyába, itt érte a halál néhány angol vámpírvadász kezétől.

A Vöröstoronyban mind a mai napig megünneplik a Vér Napját, a Dracul-klánnal folytatott háború áldozataira és a győzelemre emlékezve, melynek során a fiatalabb diákok pirosra festik az arcukat és az iskolaudvaron jelképes máglyát állítanak, melyekbe szalmából, kukoricacsuhából és vaddisznóagyarból készített „vámpírfejeket” dobálnak. A varázslények e jeles képviselőivel folytatott viharos viszonya miatt az iskola sajnálatos módon szinte természetes táptalajt nyújtott a Negyedik Torony számára, és a Durmstrang Incidenst követően csendesen az arctalanok befolyása alá került.

7. Alexandriai Bűbájképző- és Könyvtár

Nagy Sándor nem csak birodalmat és várost alapított saját magáról elnevezve, de birodalmi varázslóin keresztül mágusiskolát is, mely nagyrészt a régi Delphoi-i iskola mása volt, legalábbis mágiáját tekintve. Legfőképp a jóslás és asztrológia tanaira helyezték a hangsúlyt, és megmaradt ilyennek az idők viharában, ami mára meg is hozta az eredményét: az alexandriai iskola elvesztette befolyását és régi fontos szerepét, csupán azzal tűnhet ki húsz
társa körül, hogy az afrikai kontinens egyetlen hivatalos, intézményesített varázslóiskolája.

8. Sihirli Muazzam

Törökország varázslóiskolája, ahol az alexandriai iskolarendszert házasították a közel-keleti varázshagyományokkal. A XIII. század végén alapították az Oszmán Birodalom mágusai a Pontuszi-hegység fenyőerdőinek rejtekében. Legfőképp fejlett asztrológiája és bűbájtana teszi nevezetessé, valamint a bűbájtan alatt működő szakkör és tanműhely, ahol az iskola diákjai a híres Ali Bashir vezénylete alatt készítik a világ legjobb repülő szőnyegeit, melyek a Sihirli Muazzam legfőbb bevételi forrását is jelentik.

Az iskola leghíresebb varázslója a hajós mágus, kalóz és felfedező, Hadzsi Muhiddin Piri Ibn Hadzsi Mehmed, aki elsőként térképezte fel a XV. század hajnalán Dél-Amerika és az Antarktisz partvonalait, melyek még a muglik közt is ismerté tették. Legtitkosabb térképei azonban, melyeket az Isztambuli Nemzeti Varázslómúzeumban lehet csak megtekinteni, olyan ismeretlen és meghatározhatatlan tájakat ábrázolnak meghökkentő és elgondolkodtató pontossággal, melyek sehol a földgolyón nem lelhetők fel. Ezek a térképek évszázadok óta komoly fejtörést jelentenek a tudós varázslók számára, és a legképtelenebb ötletek születtek már a térképek jelentéséről.

Egyesek szerint csupán értelmetlen firkálmány, azonban egy népszerű, ám hihetetlen elmélet szerint viszont azt a világot ábrázolják, melyet a Holtak Kapuján átlépve találhat az ember. Semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy Hadzsi Muhiddin valaha is átlépett volna a norvégiai vagy akár a londoni boltív alatt, s onnan visszatérve térképet rajzolt volna, ám néhány kutató szent meggyőződése, hogy az utalásokat a Holtak Kapujára, és az onnan való biztonságos visszatérés módszerére a hajós többi térképén kell keresni…

9. Narb min Sihr

Ez a régi iskola egy még régebbi, de azóta elpusztult, sivatagi varázsló-település öröksége, melyet nabateus mágusok alapítottak, mikor kénytelenek voltak elhagyni addigi otthonukat.

mabateusok

A nabateusok sziklavárosa fennmaradt és növekedett még a Római Birodalomban is, és az annak hanyatlása után következő zűrzavaros évszázadokban is, azonban végül Bizánc bukásával, s az oszmán birodalom térnyerésével hirtelen eltűntek a Negev-sivatagból.

A nabateusok egykori területe a Római Birodalomban. Külön provincia volt, melynek az Arabia nevet adták.
Ez az időszak már a mugli és varázsvilág különválásának előhangja volt, s mivel sokat nem tudunk a Narb min Sihr-t alapító varázslókról, feltételezhetjük, hogy a sziklaváros elhagyása után annak mugli és varázsló lakosai külön utakra tévedtek. Nem tudjuk, mi történt a varázstalan népekkel – feltehetően beleolvadtak más csoportokba – de a sziklaváros varázslói dél felé indultak egy hosszú útra, minél messzebb kerülve az északi viszályoktól. Második otthont kerestek maguknak, melyet az Arab-félsziget déli csücskében találtak meg, ahol iskolát alapítottak. Új központjukat arról a hosszú útról nevezték el, amit idáig megtettek, s így lett a homokkőbe vájt titkos tanoda neve Narb min Sihr, azaz a Mágia Útja.
Az iskola hamarosan messze földön híres lett, a világ négy sarkából érkeztek ide tanulni vágyó boszorkányok és varázslók, s nem csak a sivatagi népek közül; sok brit, német, francia és amerikai varázsló látogatott el Narb min Sihr-be, melynek egzotikus, különleges mágiája még a mágusokat is elbűvölte. Azonban Narb min Sihr fényes dicsősége nem volt mindig teljesen makulátlan…

Az iskola hatalmas mágikus örökségét, varázsló-irodalmi és művészeti virágzását elhomályosítja egy átok, melyről az intézmény világ-szerte hírhedt lett, bölcsei és tudósai legnagyobb sajnálatára: a XII. század táján ismeretlen mágusok itt alkották meg a kivédhetetlen halálos átkot, a világ egyik legpusztítóbb varázsigéjét, az Adava Kedavrát. A szóbeszéd megint csak jócskán kiszínezte a valóságot, és az eltelt nyolcszáz év alatt különös mendemonda szövődött a halálos átok és az iskola köré. Eszerint Narb min Sihr falai között a mai napig működik egy titkos, orvgyilkos társaság, melyet a Quatala Sadim min Badiya, azaz a Sivatagi Gyilkos Köd néven emlegetnek a varázsló-alvilágban. A Quatala Sadim (már ha valóban létezik, amit a mágiaügyi minisztériumok egyenesen sületlenségnek tartanak) a világ egyetlen varázsló-orvgyilkos klánja lehet, akik a más megismert feketemágus csoportokkal ellentétben (halálfalók, arctalanok, a Tűr Urának
hadserege, és így tovább) kizárólag pénzért dolgoznak, bizalmas megrendelők számára, mindenféle ideológiától és indíttatástól mentesen. Állítólag a Quatala Sadim tagjai az iskola bizonyos diákjai és tanárai közül kerülnek ki, akiket a szervezet megkeres és beválaszt sorai közé, s megint csak állítólag, az Adava Kedavra az ő varázslatuk volt, arra alkották, hogy kivédhetetlenül, mindenféle látható nyom nélkül végezzen a célponttal.

Számos vizsgálat, nyomozás és bizonyíték támasztja alá, hogy a Sivatagi Gyilkos Köd nem más, mint egy népszerű mendemonda, melynek semmiféle valóságalapja nincs, s az Adava Kedavra, legyen bármilyen szörnyű varázslat, csupán egy XII. századi, kísérletező kedvű diák agyszüleménye lehetett, akit feltehetően, az akkori törvények szerint az iskola felügyelő bizottsága elé vittek, elítéltek és kivégeztek, ahogy az a hivatalos dokumentációkbanolvasható…

Narb min Sihr dicsősége és népszerűsége a fiatal, nyugati boszorkányok és varázslók között továbbra is töretlen, százával jelentkeznek minden évben, elsőévesek és öregdiákok egyaránt, hogy a sivatagi iskola falai között tanulhassanak, bár manapság a Negyedik Torony sötét árnyéka vetül rájuk.

Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy Narb min Sihr-ben még nem a Negyedik Torony Köre az úr. Arctalan még nem tette be a lábát a sziklaiskola falai közé, és ez ismét elgondolkoztathat minket arról a mendemondáról, hogy a Quatala Sadim valóban csak egy mítosz lenne?

A nabateusok elhagyott sziklavárosa azóta mugli látványosság lett – bár az igazán mélyen fekvő tárnákat, ahol a mai napig megőrződött egy kevés a régi mágiából, a jordán mágiaügyiminisztérium elrejti a mugli szemek elől…

10. Asādhāraṇa māyā

Az indiai iskola a mágikus gasztronómia fellegvára, mely az egész világon híres különleges fűszerezésű, bonyolultan elkészített ételeiről, melyek receptjei a bájitalfőzés magasiskolájával egyenrangú.

Varázsló-szakács képzései mellett természeten szükséges alapképzést is nyújt a kis boszorkányoknak és varázslóknak, egészen öt éves kortól, s a mágiai szakosodás tíz éves korban kezdődik. Az indiai iskola széleskörű oktatást kínál mágikus művészetekben: aki az Asādhāraṇa māyā tánciskolájából kerül ki, az olyan művészi pontossággal képes uralni
mágiáját, s azt táncjátéka által közvetíteni közönségének, hogy bármilyen érzelmet, hangulatot és üzenetet képes átadni pusztán a delejező mozgáson s éneken keresztül.

Említésre méltó kézművessége, ékszerkészítési tanai, melyekkel a koboldokéhoz mérhető csodálatos műalkotásokat és mágikus tárgyakat készítenek az iskola diákjai, ezzel gyarapítva a palota irdatlan örökségét. Egyesek szerint az Asādhāraṇa māyā a világ leggazdagabb varázslóiskolája, mely azonban nem hajt fejet a vagyonokat is fizetni hajlandó családok előtt, akik a palotában szeretnék taníttatni csemetéjüket – csak és kizárólag a mágikus művészi
tehetség az egyetlen követelmény, s ennél fogva a legváltozatosabb társadalmi körökből fogad tanulókat.

Tanárait professzorok helyett mestereknek nevezik, mantriknak és tantriknak, akik a tanítványok életének, mindennapjainak egészét átfogják és irányítják, s aki nem engedelmeskedik, az egy-kettőre a falakon kívül találhatja magát.

Talán a művészeti oktatás, talán az elszigeteltség az oka, de az indiai iskola ezidáig elkerülte a Negyedik Torony figyelmét, s a Durmstrang Incidens óta is zavartalanul, őszintén folytatja azt, amire az iskola alapítói felesküdtek: a mágikus kultúra végtelen gazdagítását.

11. Mó-Shù-Shī Xiào

Kína mágusképzője, a Nagy Keleti Varázslóiskola a legelső ilyen intézmény volt a világon, s ennek megfelelően, hosszú ideig (a Roxfort X. századi felépüléséig) birtokát és épületét tekintve a legnagyobb is volt.

Az i.e 2. évezredtől tanítja a mágikus fortélyokat és művészeteket az arra fogékonyaknak, úgy, ahogy azt egyetlen más varázslóiskola sem teszi. Tanuló és tanár között mester-tanítvány viszony áll fenn, ami azt jelenti, hogy a mester tanítványa életének minden mozzanatát felügyeli és vezeti egészen kisgyermek korától kezdve húszas évei végéig, míg a tanítvány is mesterré válik. Az iskola bölcsei, különösen a nemrégiben elhunyt Tiu Sunma nagymester, akit a legnagyobb távol-keleti varázslóként tartottak számon, s közeli barátságban állt Albus Dumbledore-ral, vallotta, hogy a mester is tanul tanítványától, és kettejük sorsa elválaszthatatlan egységet alkot.

Ennek megfelelően forradalmasította a Nagy Keleti Varázslóiskola oktatási rendszerét is, felszámolta a nagy osztályokat, és kicsi, hét-kilenc fős csoportokat alakított ki, egy-egy mesternek alárendelve. A mester feladata nem csupán egy adott tantárgy oktatása volt, hanem mindegyiké, ennél fogva komoly jártasságra kellett szert tennie annak, aki tanítani akart a kínai tanodában.

Ma a Mó-Shù-Shī Xiào foglalkoztatja a legtöbb tanárt és tanítja a legtöbb diákot a varázslóintézmények között (együttesen közel háromezer főt).

Az épület maga egy óriási kastély, körülbelül háromnegyede a Roxfort méreteinek, s egy központi torony körül rendeződnek el a kisebb épületek. A Mó-Shù-Shī Xiào a Himalája hegycsúcsai között rejtőzik, muglik által megközelíthetetlen helyen, soha egyetlen mugli császár sem tudott az iskola létezéséről, s így változatlan is maradt a történelem viharaiban…

Egészen a Negyedik Torony születéséig. Már Gellert Grindelwald is vágyakozott az Első Toronyra, ám terveit nem tudta befejezni, a himalájai tanintézmény kimaradt az általa megszerzett iskolák közül, azonban utódaik elérték, hogy egy-egy arctalan mindig beférkőzzön a falak közé. Így sikerült előkészíteniük a terepet Tiu Sunma nagymester meggyilkolásához, akit ezt követően a fekete mágia titkos művelőjeként állítottak be.

Mi sem áll távolabb a valóságtól, hiszen a kínai varázslóiskola többször elnyerte a legfehérebb iskola címét, tántoríthatatlan feketemágia-ellenes oktatási menete miatt, és a szigorú büntetésekkel, melyekkel a sötét tanokkal próbálkozó tanítványokat sújtották. Ezek többnyire testi fenyítésekből álltak, ám nem volt ritka a bebörtönzés sem – így tartották távol az iskolát a fekete mágiától az évezredek során.

Ez Tiu Sunma halálával megváltozott, az új vezetés a modern kor követelményeire hivatkozva eltörölte az efféle büntetéseket, és az iskola nyitottabbá vált; jól példázza ezt a cserediák-programtól gyökeresen elzárkózó Mó-Shù-Shī Xiào csatlakozása a nemzetközi ösztöndíj alaphoz, mellyel már meg is kezdődött az arctalanok és a feketemágia beszivárgása az iskolába.

További varázslóiskolák:

12. Jefimovics Végzete Varázslóiskola

– orosz iskola, 1918-ban alapították

– híres diákmozgalma a Feketemágia-Ellenes Liga, melyet az iskola alapítói, két fiatal orosz varázsló hozott létre, miután sikeresen elpusztítottak egy horcruxot (elsőként a történelemben)

13.

魅了 反乱者 お日様

(- azaz a Felkelö Nap Mágiája)

– a japán varázslóiskola, melyet 1590-ben alapítottak

– a kínai iskola vadhajtásának számít

– alapítójának, Toriyama Masashinak híres főnixmadara, Kinkaku az első szelídített főnix volt, mely a varázsló halála után örökre elhagyta Japánt

14. Salemi Boszorkánylíceum

– csak boszorkányokat képez, fiú tanulókat nem fogad falai közé

– tanszerkezetében a Queen Maeve Iskolával mutat rokonságot

– 1694-ben alapították (az első iskola, melyet a Titokvédelmi Alaptörvény életbe lépése után alapítottak)

15. Salemi Boszorkány- és Varázslóképzö Szakiskola

– a legfiatalabb varázslóiskola a világon (1951-ban alapították)

– a Salemi Boszorkánylíceummal ellentétben koedukált képzést nyújt

– a roxforti latin iskola követője

16. New Orleans-i Marie Laveau Mágia és Voodoo-praktikák Szakiskolája

– az afrikai hagyományok koedukált iskolája (alapítva: 1872)

– az egyetlen voodoo-praktikákat oktató iskola a világon

17. Mexikói Állami Varázslóképzö Tanintézet

– a helyi indiánmágiát olvasztotta egybe az európai, latin hagyományokkal

– híres varázslómúzeumáról, ahol többek között egy tökéletes épségben feltárt azték varázsló-sírboltot és egy mumifikálódott baziliszkusz-tetemet is megtekinthetünk (ez utóbbit tolvajok megrongálták és elvitték az állat soha nem porladó szemeit – feltehetően a mexikói feketepiacra kerültek)

18. Yago Juan de Esperanza el Niño Armando de la Roza Varázslóiskola

(- a volt Ködkígyó iskolája)

– az amazonasi dzsungel mélyén elrejtett varázslóiskola, mely a XIX. század közepéig rejtett, illegális iskola volt, azonban a brazil mágiaügyi hatóságok megtalálták és rajta ütöttek az iskolán

– jelenleg hivatalos, legális fehér iskolaként működik, mely a mexikóihoz hasonlóan indián- és latin mágiát oktat diákjainak

19. Opálszem Írisze Tüzföldi Mágusképzö Intézet

– sokáig pályázott a Nagy Déli Varázslóiskola címére, de az új-zélandi akadémia megelőzte

– messze földön híres sárkányszelídítő szakköréről, ahol perui opálszemű sárkányokat nemesítenek

20. Grande Apterix Mágusképzö Szakiskola (Új-Zéland)

– a Nagy Déli Varázslóiskola, mely szinte teljes egészében a Roxfort mintájára épült, még küllemében is, csupán méreteiben marad el tőle

– a Roxforttal kötött cserediák-programja felettébb népszerű a brit diákok körében

21. Nemzetközi Ramórakutató* Intézet

– a kakukktojás a listában, több szempontból is

– tenger alatti iskola, ahová kizárólag már minimum alapszintű képzést nyújtó bűbájos iskolát végzett diákokat vesznek fel

– tenger alatti mágikus fajok kutatásával (elsősorban ramóra- és leviatán-kutatással) foglalkozó nemzetközi intézet, melyet a VNSZ tart fenn egy speciálisan erre a célra elkülönített pénzalapból

– elsődleges célja a tengerek megóvása a mugli környezetszennyezéstől, melyet a sellők kezdeményezésére hoztak létre Albus Dumbledore hathatós közbenjárására az 1960-as években

– Dumbledore-t 1993-ban tiszteletbeli igazgatónak választották

*Ramóra: elsősorban az Indiai-óceánban élő varázs erejű hal, melyet a VNSZ védettnek nyilvánított, ennek ellenére hajós varázslók azóta is rendszeresen vadásszák, különleges ízű húsa miatt, mely kedvelt luxus-cikk a felső tízezer körében.

A fenti írás, Juhász Roland: Nurmengard enciklopédiájából való.
Ha Te is szereted a HP történeteket, de még nem ismered Roland műveit, akkor javaslom látogass el a Merengő oldalára, ahol többek között elolvashatod a Harry Potter könyvek folytatásaként megírt Nurmengard trilógiáját is.