Kattints a napra, amelyikről olvasni szeretnél!

Az évkezdet minden népnél szerencsevarázsló és gonosz-űző ünnep. Az egész napot vidámság, evés-ivás jellemzi, és természetesen elmaradhatatlanok az újesztendei jókívánságok.

A régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában.

Ezen a napon nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.

A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken – ezek szerint Budapesten, vagy Szegeden is – szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje. A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben. Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere. Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint „elszáll a tehén haszna”, ám ha nincs tehetnünk, akkor is „elszáll a hasznunk”. (Ezen a napon nem jó sem kölcsönadni, sem kölcsönvenni semmit.)

Sok háznál mandulaszemet vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leányzó vagy legény, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment, vagy megnősült a következő esztendőben. Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. A lencsét egyes vidékeken babbal, vagy más szemes terménnyel helyettesítik. A pogácsába Szilveszterkor érmét sütnek, és aki a szerencsepénzt megtalálja, annak bőséges lesz a következő éve. (Kivétel, ha ráharap, és fogorvosra költi az egész vagyonát. Ha a házigazda maga fogorvos, vagy fogtechnikus a húzás méginkább bőséget eredményezhet!) Figyelem, a pogácsának még éjfél előtt el kell fogynia, különben az egész a viszájára fordul! Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól, mert az egész évet veszekedéssel töltötték volna. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, „elvitte az aranyvizet”, és egész évben szerencsés volt. Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.Ezen a napon tilos kivinni a szemetet, mert kidobjuk vele a szerencsénket. Szerencsét hoz, ha megtöltjük az összes félig teli/üres konyhai tartónkat. (kávétartó, cukortartó, sótartó, bors tartó, lisztes edény, zsíros bödön, stb…) Ha ezek teli vannak, egész évben bőséget élünk, de ha üresek, vagy alig van bennük, akkor szükséget szenvedünk ezekben a dolgokban. A szerelmesek, házasulandók külön figyeltek, hogy a mézes bödön teli legyen, illetve hogy legyen méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk. Ezt a babonát akár ma is ki lehet próbálni. Egyes vidékeken a gyermekek száját is mézzel kenték meg ezen a napon, hogy édes beszédű, kedves emberré váljon, hogy sok édességet ehessen az esztendőben, na meg persze a praktikus paraszti ész nem hagyta figyelmen kívül, hogy az a módszer a száj kicserepesedése ellen is kitűnő. Pulykát enni is szerencsétlen dolog, mert mérget hoz a házhoz. Disznóhúst azért érdemes ennünk, mert a disznó előretúrja a szerencsét. Éjfélkor sok-helyütt meg kellett húzni a malac farkát, hogy bőség és szerencse legyen az új esztendőben. Amilyen hosszan visít a malac, olyan hosszú lesz a jó hírünk az új esztendőben. Az éjféli durrogtatásnak is nagy hagyománya van, egyes vidékeken állati hólyagot (marha vagy sertés) fújtak fel és durrantottak el az óév búcsúztatására. Volt ahol ilyenkor behívták a macskát, és ha a macska messzire szaladt ijedtében, akkor elvitte a szerencsétlenséget, átkokat, boszorkányságot, de a a kutya ijedt meg, az elvitte a házastársi hűséget. Ennek a szokásnak az utódja a pezsgőbontás, és sajnos a petárdázás. Új keletű babona, hogy ilyenkor legyen legalább egy nagy értéket tartalmazó bankkártya, vagy egy nagy címletű bankó a tárcánkban, hogy az évben ez alá soha ne menjen a vagyonunk.

A keresztény hívek vízkereszt napján, bontják le a karácsonyfát, és ekkor veszi kezdetét a farsangi báli szezon. A római katolikus templomokban ezen a napon vizet és tömjént szentelnek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. A felszentelt pap által megáldott vízről azt mondják, hogy egész évben nem romlik meg. A templomban megszentelt vízből abban a hitben visznek haza, hogy ha kortyolnak belőle, a ház valamennyi lakóját elkerüli a torokfájás. Ilyen szentelt vízzel áldották meg a házakat, az ólakat, a vetőmagokat és az állatokat. Szentelt vizet hintettek a bölcsőre, a menyasszonyi koszorúra és a halott koporsójára is, sőt a kutakba is locsoltak belőle, hogy a vize tiszta maradjon, ne zavarosodjon meg. Szentelt vízzel védekeztek a dögvész és a mérges férgek ellen. Ha a házszentelést felesketett pap végzi, ténykedéséért lélekpénz jár. Székelyföldön a ceremóniát végző papot gyertyával kísérték a kapuig, hogy abban az évben magasra nőjön a kender. Az írek vízkereszt napján a gyermekek szemeit hering farkával dörzsölték be, hogy egészségesek legyenek az év hátralévő részében. A karácsonyi dekorációk vízkereszt előtti leszedését balszerencsésnek tartják, míg az angolok úgy vélik, hogy a vízkereszt után is feldíszítve maradt karácsonyfa hoz szerencsétlenséget a házra

Pál fordulása, a bibliai Saulus Paulusszá változásának története alapján a kemény tél időjárásának átalakulását jósolták erre a napra: Pál fordulás – tél fordulás. Ameddig a pajtába besüt ezen a napon a nap, addig fog még beverni a hó ezen a télen. Köd esetén nagy állatvészre következtettek: “Ha Pál fordul köddel, jószág hullik döggel”.

A rómaiak a hajdani tavaszkezdő ünnepen gyertyás-fáklyás felvonulásokat rendeztek. A kereszténység átvette az ősi tűzkultuszra utaló szokást: a házakban eloltják a tüzet és mindenhol szentelt gyertyákkal világítanak. Az ilyen, templomban megáldott gyertyákat otthon a falon, vagy a ládafiában tartották, és csak vihar idején, vagy haldokló mellett gyújtották meg. A gyertyaszentelő napjához fűződik a legszélesebb körben elterjedt időjóslás: e napon a téli álmából felébredő medve kijön a barlangjából, ha napos időt talál, s meglátja a saját árnyékát, akkor visszabújik, mert még hosszú lesz a tél. Tehát, ha ebben az időszakban fel-melegedés, napos idő van, a tél még hosszúnak ígérkezik.

Balázs napján a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék.

A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Mivel a hamvazószerdával kezdődő nagyböjtöt valamikor szigorúan betartották, ennek ellensúlyázására alakulhatott ki a böjt előtti nagy evések, ivások, lakomák, mulatozások szokása, a farsang. Ezért is nevezték el az ördög ünnepének a duhaj farsangot. A jellegzetes farsangi fánkot azért fogyasztják, hogy a vihar ne rongálja meg a háztetőt. A néphitben hívők, azt mondják, hogy aki újévkor és farsangkor disznóhúst eszik, annak sok pénze lesz. A sok farsangfarki evés-ivás, lármás és táncos mulatozás az ősi gonosz űzésből és természetvarázslásból ered. Például, ha ilyenkor a parasztasszonyok tánc közben magasra ugranak, a kenderük magasra nő. A farsang végi tuskóhúzással a legények azokat a lányokat csúfolják ki, akik még nem mentek férjhez. Ha a hajadon lány azt kívánja, hogy farsangkor sok hódolója legyen, az adventben a hajnali misére hívó harang köteléből kell levágnia három kis darabot, melyeket aztán, ha belefon a hajába, elképzelése teljesedni fog.

Benedek napja, a tavasz első napja, a napéjegyenlőség ideje. A népi megfigyelések szerint ha ezen a napon zengett az ég, akkor száraz nyárra lehetett számítani.

Nálunk (és a környező országok többségében) virágvasárnapon a pálmaágak helyett barkát szentelnek meg. Ez a nap az ún. dologtiltó napok sorába tartozik, és az ünnepen a mulatozás sem megengedett. Viszont elterjedt szokás virágmagokat ültetni, mert a néphit szerint az e napon eldugott magból kikelő virágok illatosabbak lesznek. A megszentelt barka nemcsak a pálmaágat helyettesíti, hanem – a hiedelmek szerint – mágikus erővel is rendelkezik. A görög katolikusok vihar ellen az ereszcsurgásba dugják, hogy megvédje őket a villámlás ellen. Az ismert népi gyógymód pedig úgy tartja, hogy ha a templomból jövet lenyelünk egy szem szentelt barkát, védelmet nyerünk a torokfájás és a gyomorbántalmak ellen.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja. A keresztény hagyományban Jézus a Getsemáne-kertben e napon vett búcsút tanítványaitól, majd felkészült az áldozatra. Tanítványait ekkor hívta meg a (feltehetően) Széder esti vacsorára (ez lett az utolsó vacsora), amit az Egyiptomból való szabadulás emlékére rendezett. Hogy szeretetét kimutassa, megmosta tanítványai lábát. Ennek emlékére, Krisztus példáját követve honosodott meg a lábmosás szertartása, amikor a főpapok – pápa, püspökök, apátok – jelképesen megmossák 12 szegény ember lábát. Angliában ilyenkor a brit uralkodó mindig más-más templomban oszt alamizsnát a rászorultaknak.

Nagycsütörtök az Oltáriszentség, vagyis az Eucharisztia alapításának ünnepe. Ilyenkor minden templomban csak egy misét tartanak, az esti órákban. A pap fehér ruhában celebrálja, e színnel utal az ünneplésre, az örvendezésre. Ilyenkor a feszületeket takaró lila lepleket is fehérekkel váltják fel. Az orgona hangjára felcsendül a “Dicsőség a magasságban Istennek” kezdetű himnusz, s közben megkondulnak a harangok, megszólalnak a csengők, hogy utána nagyszombatig, húsvét vigíliáig némák maradjanak. Ahogy mondják, a harangok Rómába mentek. Ez a néma csend fejezi ki azt, hogy senki sem állt ki Jézus mellett. A prédikációt a már említett lábmosás követi

A nagypénteki böjt idején nem főznek, sütnek zsírral. Ezen a napon az emberek felkeresik a temetőket, meglátogatják halottaikat, megtisztogatják a sírokat. Nagypéntek emlékére a katolikus templomokban már nagycsütörtökön elnémulnak a harangok, ettől kezdve húsvétig harangozás helyett kerepelnek, s a jószágokról is leszedik a kolompot, csengőt. Amikor újra megszólalnak a harangok a gyerekek csapatokba verődve csengőznek, vagy kolompolnak, elsősorban azért, hogy elűzzék a férgeket, vagy a faluból elriasszák a békákat. Ez utóbbi célt szolgálja az a szokás is, hogy a ház körbeseprésekor mindig a ház falától elfelé söpörnek.

Számos vidéki helyen, de elsősorban a Hortobágyon szokás a nagypénteki mosakodás. A férfiak azért tisztálkodnak meg alaposan, hogy ne legyenek ragyásak, az asszonyok a szeplőt mossák le az arcukról. A fürdetésből a gyerekek sem maradnak ki. Az állatok közül elsősorban a lovakat fürösztik meg alaposan (ha mód van rá, meg is úsztatják őket), hogy ne legyenek rühösek, egészségesek maradjanak. A mosdatási ceremóniák eredete az a hollóval kapcsolatos hiedelem, mely szerint nagypénteken mossa a holló a fiát. Ebből következik, hogy az embereknek meg kell mosakodniuk, s a lovaikat is meg kell mosdatni.

Elsősorban a protestánsok körében ismert nagypénteki népszokás a Pilátus-verés, égetés, kergetés vagy pancilusozás. Ennek során gyerekek, fiatal fiúk óriási lármát csapva dorongokkal, botokkal döngetik a földet, vagy a templom elé hordott deszkákat, esetleg a templompadokat, s teszik mindezt abban a hitben, hogy ezzel Pilátust verik agyon, aki Jézust halálra ítélte.

A nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka különösen alkalmas a szerelmi jóslásokra, melynek eredményeként a hajadon lány megtudhatja, ki lesz a jövendőbelije. Az egész napos böjt után, az esti mosakodást követően a lány a fésűt és a szappant egy törölközőbe csavarja, és a párnája alá teszi. Ha férjhez akar menni, a mosakodást követően nem szabad megtörölköznie, mert a hiedelem szerint, az a férfi lesz a párja, aki álmában megtörli a leány arcát.

Nagypénteken tilos volt a szántás, ha mégis sürgősen el kellett végezni, akkor az igavonó állatnak a “Ne péntek, ne!” szavakat kellett kiabálni. A tilalom csak a munkavégzésre vonatkozott, a jószágot nagypénteken is muszáj volt etetni, itatni és rendben tartani.

A népi hiedelem szerint, ha a nagypénteken születő gyermeket húsvét vasárnapján keresztelik meg, felnőttként a gyógyítás képességével fog rendelkezni. Ha a gyermek fiú, akkor a lelkészi hívatást kell választania. Nagypénteken nem szabad mosni, mert hamarosan meghal valaki a családban. Aki viszont nagypénteken vágja, vagy vágatja le a haját szerencsés lesz, mert a következő évben nem fog fájni a foga. Hasonlóan kedvező ilyenkor a körömvágás is, mellyel a fejfájás előzhető meg.

A hiedelem úgy tartja, hogy a nagypénteken tojt tojás sohasem zápul meg. Az angolok pedig azt hiszik, hogy a nagypénteki tojás tűzbe dobva képes elfojtani a lángokat.

Nagyszombati népszokás az előző évi szentelt barka elégetése, máshol a szentelt tűz parazsának hazavitele. A lányok az első harangszó alatt megmosakodnak, hogy arcukat, testüket ne csúfítsa el szeplő vagy májfolt. A gazdák hajnaltájt az első harangszóra fejszével a kezükben “faijesztésre” indulnak. Sorra megkopogtatják gyümölcsfáikat, és azzal fenyegetik azokat, hogyha nem teremnek, kivágják valamennyit. Ám közben az asszonyok sem maradnak tétlenek, ilyenkor vetik el az indás növényeket, hogy hosszúra nőjön indájuk.

A húsvéttal egybeesnek az ősi pogány tavaszünnepek, melyek ugyancsak a termékenységről, az újjászületésről szólnak, később azonban kapcsolatba hozták a feltámadással is.

A keresztények ekkor ünneplik meg, hogy Jézus Krisztus a nagypénteki kereszthalálát követő harmadik napon feltámadott, vagyis “átment” a halálból az életbe. Ezzel az áldozatával váltotta meg az emberek bűnét, feltámadásával pedig győzedelmeskedett a halál felett. A húsvétnak meghatározó szerepe van a keresztény egyházi évben, szinte az egész liturgikus év a húsvéthoz igazodik. A szertartásrendi, liturgikus szövegek (szentírások, olvasmányok, könyörgések, zsoltárok) mind arra utalnak, és arra hívják fel a hívok figyelmét, hogy a húsvét a szabadulás és a megváltás ideje. A katolikus és ortodox egyházakban minden mise lényege ez, vagyis az Eucharisztia (Oltáriszentség) szertartása, ami a húsvéti eseményekről szól.

A húsvéttal kapcsolatban számos népi hagyomány alakult ki, melynek egyik szereplője a tojás. A színesre festett húsvéti tojások ajándékozási szokása utal a feltámadásra, az élet megújhodására. A gyerekek, a Krisztus vérét szimbolizáló piros színűre festett kemény tojásokat kapják. Az írott tojásnak varázserőt tulajdonítanak. A húsvéti tojásnak nemcsak vallási jelentősége van, a színes, díszes tojások egymásnak ajándékozása a fiatalok körében a szeretet, a rajongás és a szerelem jelképe. Azt mondják, hogy a kapott tojások száma a népszerűség fokmérője. Az ifjak legtöbbje a húsvétkor kapott tojásokat elteszi, majd egy bizonyos idő elteltével megnézi, hogy melyik maradt a legszínesebb. A színezés megmaradása jelzi a szerelem tartósságát. Ha valakinek történetesen aracuana tyúkja van, amellett, hogy nincs gondja a tojásfestéssel, mivel ez a tyúk kék, zöld vagy rózsaszínű tojásokat tojik, javulnak a házasodási esélyei is, ugyanis ennek, a Chile északi részén őshonos tyúkfajtának a tojásai megőrzik a színezésüket. A húsvéti nyúl – hasonlóan a tojáshoz – a termékenységet szimbolizálja, ezért lett a bárányon kívül a nyúl a húsvét állata. A nyúl és a húsvét ünnepének összekapcsolására először a protestáns Európában, a 17. században került sor, de csak a 19. században vált általánossá. A nyúl és a tojás társításának a régmúltba nyúlik a története. Az egyik vízözönnel kapcsolatos legenda szerint a nyúl mentette meg az állatokat, amikor Noé bárkája léket kapott, ugyanis a nyúl a nyílást betömte a farkával, ezáltal minden állat megmenekült. A húsvéti ételszentelés a 10. század óta vált szokássá. Az ünnepi ételek maradékainak az emberek varázserőt tulajdonítottak. A megszentelt húsvéti sonka csontját a gyümölcsfákra akasztották, hogy bőséges gyümölcs teremjen. A kalács morzsáit pedig a tyúkoknak adták, hogy sok tojást tojjanak. A Székelyföldön a húsvéti morzsákat megőrizték, hogy nyáron a verebek kártevése ellen használják fel. Az Ipoly mentén egy-egy tojást ketten ettek meg, hogy ha valamelyikük eltévedne, jusson eszébe, kivel ette a húsvéti tojást.

György napját Európa nagy részében a tavasz kezdeteként tartották számon. A rómaiak e napon ünnepelték a Paliliá-t, amikor a pásztorok kiseperték az istállókat; meghintették vízbe mártott babérágakkal, és a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat s jószágukat. A tűzön a nyájat is áthajtották, maguk háromszor ugrottak át rajta, hogy a boszorkányok rontását elkerüljék. A pásztorok áldozatot is mutattak be, majd kezet mostak a reggeli harmatban. Az egyház a legenda szerinti sárkányölő Szent György névünnepét tette erre a napra. A hiedelmek és a népszokások azonban nem a szentre, hanem a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek. Nálunk és a szomszéd népeknél egyformán e napon történt az állatok első kihajtása, amely leggyakrabban zöld ággal történt, a hit szerint ez az állatok gyarapodását szolgálja (pl. egy Zala megyei adat szerint: “Úgy zsendüljön a jószág, ahogyan a zöld ágon a levél”). A nyírfa vagy rózsafaággal történő kihajtás rontáselhárító magyarázatot is kapott. A jószág tűzön át hajtásának, ill. füstölésének elsősorban rontáselhárító célja volt. Az Ipoly mentén a karácsonyi aprószentek-vesszővel hajtották ki az állatokat először a csordára. A marha kapuba fektetett láncon át hajtása országszerte általános volt, de gyakori volt a fejszén, ekevason, tojáson, ill. a gazdasszony kötényén, kifordított szoknyáján stb. való áthajtás. Vépen (Vas megye) az állatokat kihajtás előtt az istállóban bodzafával vagy zöld gallyal megverték, a kijáráshoz pedig tojást és kívül-belül láncot tettek. Azt tartották, hogy olyan erős lesz a lábuk, mint a lánc. A tojást a szegényeknek adták, hogy imádkozzanak a barmokért. Körösön a láncon keresztül tüskés vesszőt raktak, majd tüzet gyújtottak rá, s erre karácsonykor eltett hamut öltöttek, tömjént tettek, hogy füstjétől a gonosz eltávozzék. A legkülönbözőbb rontáselhárító módszerek alkalmazásával védték e napon a házat és lakóit, de főleg az istállót. Ilyenek: az istálló körülszórása, körülfüstölése , zöld ágak tűzése az ajtóra, kapura; seprű, só, gatyamadzag az ajtóba; fokhagyma a marha szarvába stb. A magyar népi hitvilágban Szent György napjára elsősorban a boszorkányok és más rontók felfokozott tevékenysége jellemző, amely elsősorban a tehénre, ill. a tejre irányul. Kifüstölték vagy kiforrázták a tejesköcsögöket (gyógyhatásúnak vélt füvekkel vagy ezek főzetével – pl. kakukkfűvel, úrnapi sátorfűvel . Sok helyen e napon állítottak új köcsögfát. A boszorkánynak tulajdonított tehénrontó műveletek közül elsősorban az ágas megfejése és a harmatszedés kapcsolódik Szent György napjához. A tejvarázslásra, tehénrontó boszorkányra vonatkozó hiedelmeknek Európa-szerte megvoltak a hagyományos napjai.

A május elnevezése a rómaiak Maius hónapjából ered, a szó feltehetően a föld termését oltalmazó Maia istennő nevéből származtatják, akinek május elsején mutattak be áldozatot. Az e napon tartott ünneplés a majális, a májusi jelentésű latin maialis szóból származik.

E tavaszköszöntő ünnep azonban különösen az északi országokban örvendett nagy népszerűségnek. A keltáknál Beltane az ünnep neve, mely a fényistenük (Bel) tüzét jelenti. Más elképzelések azonban a közel-keleti Baál istenre vezetik vissza eredetét. Beltane az ifjú Isten férfivá serdülésének ünnepe. Ekkor szeret bele az Istennőbe, és e napon teljesül be szerelmük a mezőkön, virágos réteken. Az Istennőben megfogan az Istenség, az Ő megtermékenyülésének ünnepe ez.

Beltane egykoron druida tűzfesztivál volt, amelyet az Istennő és a Szarvas-istenség egyesülésének megünneplésére, a termékenység dicsőítésére tartottak. Ezen a napon a szüzek közül minden település megválasztotta a Május királynőjét, akit feláldoztak a Szarvas-istennek. Valószínűleg nagy megtiszteltetés lehetett Május királynőjének kiválaszttatni, azonban sok lány számára a terhessé válás kevésbé volt életveszélyes. Ezért Május királynőjének gyakran hadisarcként kapott, elhurcolt vagy a piacon vásárolt lányokat választottak, őket áldozták fel az Istennek, hogy jó szerencsét, bő termést és gyarapodást hozzon számukra. A későbbi korokban a szüzeket juháldozatokkal váltották ki, majd idővel ez a szokás is elmaradt. A május elsejei ünnepség egyik legjellegzetesebb eseménye a májusfa-állítás volt. A fán lévő virágok és a zöld lombok az Istennőt jelképezték, maga a májusfa pedig az Istenséget. Beltane az életerő, a szenvedély visszatérését és a vágy beteljesülését jelentette. A májusfa párja – az Istennőt, a nőiség lényegét, minden vágy végső célját jelképező – üst volt. Beltane éjszakáján az üstökben vagy a szabadban tüzeket gyújtottak. A Beltan-éji tűzugrás szokása Nyugat-Európában sokfelé még ma is él, ugyanis a pogány hagyomány szerint, aki sikeresen átugrik a tűz fölött, jó szerencsére és termékenységre számíthat. Nálunk viszont a Szent Iván-i tűzugrásnak tulajdonítottak hasonló jelentőséget. Mint a nyár kezdetéhez, a termékenység ünnepéhez, számos babonás hiedelem is kapcsolódik e naphoz. Különösen az írek számára volt jelentős május elseje. Ezen a napon például sohasem gyújtottak pipára a kandalló tüzéből, és parazsat sem vittek ki a házakból, mert rossz ómennek vélték. Ugyanakkor a május elsején elfogyasztott csalánlevesről pedig azt tartották, hogy egy évig védelmet nyújt a reuma ellen.

Igen rossz ómennek vélték, ha május első napján kialudt a tűz, melyet csak a pap házából hozott parázsló tőzeggel lehetett ismét meggyújtani. Ezt követően viszont a szentelt tőzeg hamuját szét kellett szórni a padlón és a küszöbön. Tilos volt a tüzet, a vizet, a tejet és a sót pénzért vagy szerelemért árulni, s ha egy vándor kapott egy csésze tejet, azt sóval összekeverve, a házban kellett meginnia. A sós vizet, mint italt mindenkor hatásosnak tartották. Valóságos talizmán volt a gonosz ellen, ha megfelelő varázsdoktor készítette, és mágikus szavakat mondott fölötte. A mocsári gólyahírnek – melyet Beltane növényének neveztek – varázserőt tulajdonítottak. Girlandokat készítettek belőle a jószágok számára és az ajtófélfákra, a küszöbre pedig tejet öntöttek, hogy távol tartsák a rossz tündéreket. A május elsejének hajnalán talált nyulakat boszorkányoknak tartották, ezért kövekkel dobálták meg őket. A népgyógyászok lábizzadásra a május elsejei napkelte előtti mezítlábas sétát javasolták, ugyanis a hajnali harmat szappanszerű hatással bírt, ami összehúzta a bőrt. Ehhez a naphoz kötődik az a babona is, mely szerint, aki május elsején a reggeli harmatban megmossa az arcát, fiatal marad és megszépül a bőre.

Európa nyugati részén május elsejére virradóan elterjedt volt a harmatszedés szokása. Ennek során az asszonyok éjfélkor vagy napkelte előtt – gyakran meztelenül – egy lepedőt vagy valamilyen ruhadarabot (kötényt, szoknyát) húztak végig a legelőn. Hazatérve az összegyűjtött harmatot az abrakba vagy a kenyérlisztbe csavarták ki. A hiedelem szerint ettől több tejet adott a tehenük, vagy finomabb kenyeret sütöttek.

A hagyomány szerint az i. u. 3-4. században élt három szentéletű férfi a keresztény hitéért áldozta életét, más források viszont azt állítják, hogy azért fagytak halálra, mert ruháikat a szegényeknek adták. Bár e szent emberek (St. Pancratius, St. Servatius és St. Bonifatius), akiknek a száma St. Mamertiussal (május 11.), a viennei püspökkel és St. Sophie-val (május 15.) egyes vidékeken olykor négyre vagy ötre bővül, több európai országban is – például Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban és Angliában – fagyos időt hozókként (Ice Saints, Icemen, Eismänner) ismertek, s ezért a palánták kiültetését csak a hónap második felében javasolják, néhány kutató e tapasztalati megfigyelést a Kárpát-medence népeinek tulajdonítja, a fagyosszenteket pedig magyar szenteknek tekinti. Némiképp emellett szól, hogy a magyar néphit számos legendát ismer a három férfiról: ezek szerint Pongrác kánikulában, a subájában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsípték a szúnyogok. Mivel ezért ők haragszanak ránk, bosszút esküdtek ellenünk, és évről évre visszajárnak, hogy tönkretegyék a termést. Fagyot ráznak, letarolják a veteményt, megdermesztik a földet, sok fájdalmat okozva ezzel az embereknek. Ám nemcsak Pongrác, Szervác és Bonifác május fagyosszentjei; van még egy, mégpedig Orbán (május 25.), akinek a nevéhez szintén számos népi bölcsesség kötődik. Az orvosokon kívül a szőlősgazdák is figyelték az Orbán-napi időjárást, mert “ha Orbán nevet, a szőlő sír”, vagy egy más megfogalmazás szerint: “savanyú lesz a bor, ha Orbán napja esős, édes, ha tiszta az idő.” Hosszú távú prognózist mutat az a népi jövendölés, amely szerint “amilyen Orbán napja, olyan lesz az ősz”.

Az angol folklór úgy tartotta, hogy a pünkösd napján született gyermekből gyilkos, vagy gyilkosság áldozata lesz, ezt elkerülendő, a csecsemő kezébe egy élő csirkét tettek, melyet halálra szorongattak. Egyes vidékeken a pünkösdöt a fulladással is összefüggésbe hozták. Sokan csak akkor mertek kimenni a tengerre, ha a hajót egy fiatalasszony kormányozta, ugyanis attól tartottak, hogy a korábban vízbe fúltak visszatérnek, és új áldozatokat ragadnak magukkal. A gyermekek fejét, hogy megóvják őket a rossz szellemek ármánykodásaitól, gyakran sóval dörzsölték be. A pünkösdi harmatnak varázserőt, jó szerencsét tulajdonítottak: áldást nyert, aki hajnalban a mise előtt mezítláb végigsétált a harmatos kaszálón, az összegyűjtött harmatcseppeket pedig gyógyításra használták.

Azt mondják a franciák, ha e napon esik, akkor 40 napig esni fog, ám ha süt a nap és száraz az idő, akkor 40 napig ilyen marad. A vallásos művészeti alkotásokon, képeken, freskókon gyakran egy kiterjesztett szárnyú sassal a feje fölött ábrázolják. Ez vezetett ahhoz, hogy ő lett a jó időjárás védőszentje a mezőkön dolgozó emberek számára. Gyakran láthatjuk azonban tágra nyitott szájjal nevetve is, emiatt a fogfájósok ugyancsak a patrónusuknak tekintik. Népszerűségét jellemzi, hogy egyes vidékeken a sörfőzők, a borászok, a szellemileg visszamaradottak, a rabságban sínylődők, sőt a gyermekáldásra vágyók is őhozzá fohászkodnak. Bizonyos vidékeken a szőlő és szilvatermésre is következtetnek a Medárd napi időből. Ha meleg, napos az idő, jó gyümölcstermés várható, ha esik, savanyú lesz a bor, viszont bő lesz a gabonatermés. Algyőn régen időjárás-varázslásra használták ezt a napot; ha esőt kívántak a földek, az asszonyok egy kifejlett kakast fürdettek meg, hogy zápor kerekedjen.

E titokzatos, misztikus nap – Szent Iván, illetőleg Keresztelő Szent János – estéjén, Európa számos részén fáklyás körmeneteket tartottak, a mezőkön tüzeket gyújtottak, hogy elriasszák vele a gonosz szellemeket, elűzzék a sárkányokat, védelmet nyerjenek a tűz, a köd, a jégeső, a dögvész ellen. Az ünnepi szertartás során végiggörgetett tűzkerekek a pályája csúcsára ért Napot jelképezték. A tűzbe dobott gyümölcsöknek gyógyító erőt tulajdonítottak, a Szent Iván estéjén kötött mezei virágkoszorúk a tűz ellen védtek, az ekkor szedett háromféle varázsfű és virág főzete gyógyhatással bírt. Az emberek leveles faágakat aggattak házaikra, így reméltek oltalmat a villámlás, a szélvihar és minden egyéb más természeti csapás ellen.

A máglyák meggyújtása eredetileg áldozati célt szolgált, a pogányok engesztelő gesztusa volt ez isteneiknek, a tűz körbetáncolása, átugrálása csak később vált általánossá. A nyári napfordulón gyújtott tüzet varázserejűnek tartották, és belőle kivett zsarátnokokat szórták szét a szélben, hogy távol tartsák a rossz szellemeket.

Cornwall – félszigeten égő parazsakkal jártak faluról falura. Még a 18. században is élt az a régi druida gyakorlat, hogy a gazda elevenen égette el a legszebb borját, abban a hitben, hogy ezzel kiűzi a nyavalyakórságot a beteg marhájából.

Az észak-angliai Northumberland grófság falvaiban egykoron virágpárnás székeket tettek ki a házaik elé. A szék ülőkéjére egy vékony réteg agyagot terítettek, amibe virágokat raktak. A házak előtt álló virágos székek jelezték az arra vetődő vándoroknak, hol kérhetnek egy kis pénzt az esti mulatsághoz és a tánchoz.

A spanyolországi Guadalquivir folyó vidékén a hajadonok reggel kimentek a határba, virágot szedtek, mellyel feldíszítettek egy ürüt. Az útközben talált páfrányokon alaposan megszemlélték a hajnali harmatot, mert a harmatcseppek alakjából és elhelyezkedésükből a jövendőbeli párjukra következtettek. Alicante városában San Juan (Szent János) éjszakáját ma is varázslatosnak tekintik, ugyanis a régi hiedelem szerint, aki pontban éjfélkor úszik egyet a tengerben, vagy egyszerűen csak megmossa az arcát a tenger vizével, az élete végéig szép marad.

A mexikói Oaxaca államban San Juan ünnepe a frizurakészítés napja az asszonyok számára. A legenda szerint e napon egy hableány jött ki a folyóból, hogy megfésülje a haját, hagyományt teremtve ezzel a helyi asszonyoknak, hogy ok is hasonlóan cselekedjenek.

Szardínia szigetén Szent János tiszteletére ültetik be az Adonisz-kerteket. Március végén vagy április elején az ifjú férfiak jelképesen párt választanak maguknak. A kiválasztott leányok május végére paratölgyből edényt készítenek, földdel töltenek meg, és egy marék búzát és árpát ültetnek bele. Ezután edényeket kiteszik a napra, és a veteményt gyakorta meglocsolják. A magok gyorsan kikelnek, és Szent János estéjére már kalászba szöknek.

Szicíliában Szent János napján a fiúk és lányok párt alkotnak; mindegyikük kitépi egy hajszálát, mellyel különféle varázslatokat végeznek. Például hajszálaikat összekötik, és feldobják a levegőbe, vagy kicserélik őket egy cserépedény fölött, melyet aztán kettétörnek, a cserép darabjait pedig gondosan megőrzik. Az ily módon kötött kapcsolatokat örök életűnek tartják.

A skandináv emberek virágfüzérekkel, lombokkal, nyírfaágakkal díszítik fel otthonaikat, mert sokan azt gondolják, hogy ez szerencsét hoz jószágaiknak. Ennek az éjszakának a közepén gyúltak az ún. “kincstüzek”, mert a finnek azt hitték, hogy ezeken a tüzeken tisztítják meg a szellemek kincseiket a földtől és a rozsdától. E hiedelem a régi háborús időkbe nyúlik vissza, amikor a finnek a közelgő ellenség elől a földbe ásták el értékeiket, melyek őrzését a szellemekre és a vadállatokra bízták.

A keleti szlávoknál Ivan Kupala volt Keresztelő János megfelelője. A beloruszok Kupalának hívják azt a babát vagy bábut, akit ezen az éjjelen vízbe fojtanak. Iván éjszakáján a szláv emberek is szent tüzeket gyújtanak, hatalmas máglyák fényénél, a vízpart mentén esznek, isznak, éjfél felé levágnak egy fehér tyúkot és egy fekete kakast, a vérüket kifolyatják, majd vad táncot lejtve, a kialudt tüzeknél meztelenkedve hatalmas orgiát csapnak. A mulatságok résztvevői, a jó termés érdekében, s hogy magasra nőjön a gabonájuk, tánc közben a tűz fölött magasra ugrálnak.

A sok helyütt általános szokássá vált tűzátugrás, például a cseheknél úgy zajlik, hogy a szerelmesek, a tűz fölött koszorúkat dobnak egymásnak, majd átugorják az izzó parazsat, hogy mielőbb összeházasodjanak. A tűzön való átugrás másik jelentése, a megtisztulni vágyás hiedelme, valamint a testi, lelki egészség és a szépség megóvásának óhaja.

Már négy évszázada, hogy a németek ezen az éjszakán, verbéna- és ürömkoszorúval a nyakukban, szarkalábcsokron keresztül nézik a tüzet, hogy megóvják szemük fényét az elkövetkező évben is. Hajnaltájt a koszorúkat bedobálják a tűzbe, hogy minden balszerencse velük együtt égjen el.

A bulgárok hite szerint Iván nap előtti éjszakán virágzik a páfrány, amely tüzes virágaival a rejtett kincs felé mutat. Aki ilyet talál, érteni fogja az állatok nyelvét, a fák, növények beszédét, és rálel a földbe rejtett kincsekre. A páfrány virágáról azt is feltételezik, hogy a boszorkányok tőle nyerik varázsos képességüket, mágikus tudásukat, de vannak olyanok, akik úgy vélik, hogy a virágot nem is a boszorkányok, hanem az ördög szakítja le.

A kereszténység elterjedésével a nyári napfordulóhoz kapcsolódó pogány szertartások többsége Keresztelő Szent János ünnepének részévé vált. Így például a tűzgyújtás és az előző esti virrasztás is. Mivel a nyári napfordulót ezután is a mágia és a misztérium idejének tartották, a gonosz szellemek elűzéséhez füveket és virágokat gyűjtöttek. Az egyik leghatásosabb “szelleműző” növény – melynek főzetét italként fogyasztották, virágjából girlandokat fontak – Szent János füveként ismert. Bár a magyar népnyelv Jézus füvének, vérfűnek, csengőfűnek, patikai csengővirágnak, valamint – a levelén található lyukaknak tűnő olajtartó tokok miatt – lyukas levelű fűnek is hívja, de legtöbben orbáncfű néven ismerik. E növényt régóta használják a fekélyesek gyógyítására. Összetett hatása révén, részben közvetlenül a seb gyógyulását segíti elő, részben az idegrendszeren keresztül hat, oldja a belső feszültséget, csökkenti a savtúltermelést. János apostol nevét viseli a Ceratonia siliqua (szentjánoskenyérfa) gyümölcse is, a szentjánoskenyér, melyet akkor evett János, amikor a vadonban vándorolt.

Sokfelé a jövendölés napja is volt Szent János ünnepe. Görögországban a fiatal lányok vizet húztak a kútból, és éjszakára egy korsó vizet, tetején tojásfehérjével kinn hagytak a szabadban. Másnap a tojásfehérje alakjából a leendő férjük kilétére következtettek. Ezt a fajta jóslási praktikát – némi eltéréssel (a vizet és a tojásfehérjét délben és a napra tették ki) – Nyugat-Angliában is alkalmazták.

Mivel Sarlós Boldogasszony napja az aratás idejére esik, nálunk a többi Boldogasszony-ünneptől a sarlós jelzővel különböztették meg. Az Ipoly mentén az idősebb asszonyok még a két világháború közötti időszakban is számon tartották. Ha Sarlós Boldogasszony napján esik az eső – mondták -, utána 40 napig fog esni. Bizonyos, e napon szedett növényeknek különös gyógyító erőt tulajdonítottak, elsősorban a női betegségek ellen. Szegeden és Tápén fodormentát szenteltettek a templomban, s a betegnek teát főztek belőle.

Gonosz-járó napnak számít, gyakran zivatart, jégesőt hoz.

Úgy hitték e napon esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja bűneit. Szokás volt a kislányok hajából levágni, hogy az hosszúra nőjön, utalásképpen az evangéliumi történetre, amikor Mária Magdolna hajával törölgette Jézus lábát.

Anna a kötényében hordja a bogarakat, ilyenkor rajzanak a legyek, s ahol nyitva talál ablakot, ajtót, ott bedobja.

Mária mennybevételének ünnepe. e napon mindenféle virágokat, gyógynövényeket szenteltettek, hogy majd ezzel füstöljék a betegeket, mennydörgésnél is ezt égették. Az ún. két Boldogasszony közét (aug. 15. szept. 8., Kisasszony napja) az asszonyi munkában tartották fontosnak. Ilyenkor ültették a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek és az összes tojásukat kiköltsék. Az ebben az időszakban tojt tojásokat összegyűjtik, mert úgy vélik, hogy sokáig eláll. Ezeket külön elrakták és meszet szórtak rá. A két asszony közének nevezett időszakot szerencsés időszaknak tekintették

A Bertalan-napkor köpült vajnak gyógyító erőt tulajdonítottak. A szarvas ” belehugyozik a vizekbe”, ettől kezdve tilos a szabadban való fürdés.

Ilyenkor kezdték a dióverést. Időjárásjóslás is fűződik ehhez a naphoz. Buborékos vagy ritka-szemű eső, esős időszakot jósol. Úgy vélték, hogy Kisasszony-napkor rózsát hány a nap. Csíksomlyón az asszonyok felmentek a Nyereg- dombra a felkelő napot nézni, abban a hitben, hogy meglátják benne Máriát és a nap körüli rózsákat.

Női munkatilalom napja. Aki ilyenkor mos, kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog a háza felett az ég. Sokféle, időjárással kapcsolatos szólás, közmondás ismeretes Szent Mihály-napra vonatkozóan, például: “Aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni;” “Aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdenek tanácsot.“Vagyis aki Szent Mihály nap után is úgy öltözik, mint nyáron szokott, az nem lehet okos ember. Szeptember 29. után már nem nő a fű,“Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet.”

Az állatok védőszentjének is tartották, a gazdasszonyok nyírfaágat tettek a fészekbe, ha ilyenkor ültettek kotlóst, hogy a csirkék el ne pusztuljanak. Úgy vélték, a nyírfaág mindaddig, amíg ki nem kelnek a csirkék, megvédi őket az ártó, gonosz hatalmaktól.

Mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a néphit szerint a templomban a halottak miséznek. Halottak napján, sőt hetében mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna, tilos volt mosni azért is, mert megsárgulna a ruha. Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat. Káposztát sózni sem volt szabad halottak hetében, mert ellágyulna.

Katalin napja időjósló és szerelmi varázsnap is. Régen az ünnep után sem lakodalmat, sem táncmulatságot nem szoktak rendezni, mivel közelgett az adventi időszak.

Szokás volt Katalin-napján valamely gyümölcsfa ágát vízbe tenni – ez volt a Katalin-gally – , ha ez karácsonyig kivirágzott, azt jelentette, hogy az a lány, aki az ágat vízbe tette, a következő évben férjhez mehet.

Sóvidéken a lányok Katalin-napi szokása az orgonaág virágoztatása volt. Vizes edénybe néhány orgonaágat állítottak és mindegyiknek legénynevet adtak. Úgy tartották, amelyik ág kivirágzik karácsonyra, olyan nevű legény lesz a leány jövendőbelije.

Időjósló megfigyelés szerint, ha Katalinkor kopog, karácsonykor tocsog. Ennek a fordítottja is érvényes, ami azt jelenti, hogy a Katalin-napi fagy esős karácsonyt hoz, a Katalin-napi eső pedig szép, fagyos ünnepet.

Ha Katalin szépen fénylik, a Karácsony vízben úszik.

Ezt bizonyítja a közmondás is: ha Katalinkor megállott a liba a jégen, akkor karácsonykor sáros lesz.

Katalin-nap női dologtiltó nap, a Szerémségben ilyenkor nem szabadott kenyeret sütni.

Doroszlón viszont férfi dologtiltó napként tartották számon. Nem szabadott szántani, sem befogni a kocsit, ne forogjon a kerék, mert Katalint kerékbe törték. Leálltak a malmok is, a kendergyárak, az összes kerekesek, malmosok a templomba mentek, mert védőszentjük volt Katalin.

Csantavéren, Sárosfán ezen a napon böjtöltek a legények, hogy megálmodják, ki lesz a feleségük.

András nap egykor fontos esemény volt a még hajadon lányok életében; a babona ugyanis úgy tartotta, András napjának éjjelén a lány megálmodhatja, ki lesz igazi szerelme.

András napján a lányok több módszer közül is választhattak, hogy fényt derítsenek a “Nagy Ő” személyére. Az egyik legnépszerűbb szokás a gombóc-jóslás volt. A lányok felírtak minden papírra egy-egy férfinevet, majd belegyúrták a gombócba, amit megfőztek. Amelyik gombóc elsőként emelkedett a víz tetejére, az tartalmazta a jövendőbeli nevét.

A még hajadon lányok, legények böjtöltek, egész nap csupán három szem búzát ettek, s három korty vizet ittak, hogy megálmodják jövendőbeli kedvesüket. Egy nagyobb kihívást jelentő babona szerint a lányoknak el kellett lopni egy férfi alsónadrágot, melyet éjszakára a párnájuk alá rejtettek, így reggelre kiderült, ki lesz jövendőbelijük. Egy másik variáció szerint ha a legény ingét rejtették a párnájuk alá azt egészen megbabonázták és örökre magukhoz bolondították.

Egyes helyeket ólmot öntöttek, máshol felzavarták az alvó malacot, a babona szerint ugyanis ahányszor röffen a malac, annyi év múlva várható a lakodalom.

Az advent heteihez, elsősorban a keresztény országokban, különféle népszokások kapcsolódnak, az egyik legismertebb, a fenyőből, örökzöldből készített adventi koszorú, melynek négy gyertyáját az adventi hetek négy vasárnapján kell meggyújtani. Úgy tartják, hogy a gyertya lángja Jézus fénye. A fehér gyertyák a tisztaságot szimbolizálják, a lila gyertyák a bűnbánatra figyelmeztetnek. A koszorúkat díszítő vörös és arany szalagok, az életet jelképezik.

Az adventi hiedelmek közül jó néhány kötődik a hajnali miséhez. Egykoron a hajadon lány, ha azt kívánta, hogy farsangkor sok hódolója legyen, a hajnali misére hívó harang köteléből levágott három kis darabot font bele a hajába. Az Alföldön a lányok a roráte kezdetét jelző harangszóra mézet, vagy cukrot ettek, hogy a leendő férjüket magukhoz édesgessék. Az erdélyi magyarok – megelőzendő, hogy az állati bőrbe bújt boszorkányok az otthonaikba bejutva ott rontást kövessenek el – a ház valamennyi ablakát, ajtaját, sőt még az ólakat bezárták a hajnali mise idejére.

Luca eredetileg katolikus szent volt, szemfájósok, utcanők és menyasszonyok védőszentje. Luca nevét a lux szóval lehet összefüggésbe hozni, melynek jelentése fény. Nem véletlen, hogy számos helyen emlegetik a szentet fényhozónak.

A néphagyomány szerint az úgynevezett asszonyi ünnepek közül Luca napja hazánkban a legjelentősebb. Ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni. Nem is egy történet szól arról, hogy hogyan büntette Luca azokat, akik ezen a napon szőni, fonni, varrni vagy mosni mentek. A jeles nap szerelmi jóslások számára is ideális volt. Ennek egyik legfontosabb kellékeként a lucagombóc szolgált. A lányok a papírra írt neveket gombócokba gyúrták, majd forrásban lévő vízbe dobták, ám egy gombócot üresen kellett hagyni. Amelyik gombóc a leghamarabb jön a víz felszínére, az abban rejlő nevű lesz a lányok jövendőbelije – tartja a hagyomány. Amennyiben az üres gombóc jön fel elsőként, a következő évben nem megy férjhez az eladósorban lévő menyecske.

A házasságkötés idejére is megvolt a jóslási mód: a lány megzörgette a disznóól tetejét. Ha a malac nem szólalt meg, az a közeli házasságkötés eljövetelét jelezte. Amennyiben a disznó elröffentette magát, akkor annyi évig maradt pártában a lány, amennyit az állat röfögött.

Szintén ezen a napon kezdték el készíteni a Luca székét, aminek karácsonyra kellett elkészülni. A lényeg, hogy minden nap kellett rajta csinálni valamit. Ehhez kötődik a mondás, mely szerint “Lassan készül, mint a Luca széke”. A hiedelem szerint, aki rááll karácsonykor az éjféli misén pontban éjfélkor a maga által készített székre, az megláthatja, hogy kik a boszorkányok, mert ilyenkor azok szarvat viselnek. Amennyiben valaki észreveszi a banyákat, azonnal haza kellett futni, mert máskülönben azok széttépik. Érdekesség, hogy a Luca szék a lassú elkészülte ellenére nem volt hosszú életű, a mise után el kellett égetni. Más, az ördögi teremtések elriasztását szolgáló eszköz volt a Luca fokhagymája. Aki Luca-nap estéjén, lefekvés előtt egy gerezd fokhagymát lenyel, távol tartja magától a boszorkányokat, a rossz szellemeket.

Mintha e napon és éjen, amelyen a Megváltó született, minden jó angyal a földön járna elhinteni a sok áldást, s egyúttal minden ördög elszabadulna a láncáról, hogy ami átok van, azt az emberek fejére zúdítsa. A babona szerint Szent este a csodák időszaka: ilyenkor az állatok emberi nyelven beszélnek, az emberek képessé válnak a jövőbe látásra. Ez a hiedelem az ősöktől származik, akik a szent estét egy új időszak kezdetének tekintették. Néhányan még ma is ragaszkodnak a régi hagyományhoz és komolyan veszik őket .A fiatal hajadon lányok jövendőbeli házasságukról, az idősek az időjárásáról, a falusiak pedig a jövő évi termésről szeretnének minél többet megtudni a régi szokások segítségével.

A babonában hívő hajadon lányok sokat megtudhatnak későbbi házasságukról illetve párjukról. Például ha egy lány mákot darál karácsony napján, hamar férjhez fog menni. Egy másik hiedelem szerint vacsora után ki kell menniük a házból és amelyik irányból az első kutyaugatást meghallják, onnan fog származni a férjük. Mikor a lányok éjféli misére mennek, bekötik egymás szemét és megérintenek egy kerítés cöveket. Ha a megérintett fadarab egyenes és sima, a jövendő férjük ügyes és leleményes férfi lesz, de ha a fa durva és göcsörtös, a férj valószínű esetlennek és félszegnek bizonyul majd. Ha a leendő férfi foglalkozása érdekli a lányokat, egy folyóba mártják a kezüket, és kihalásszák az első dolgot, amihez hozzáérnek. Ha ez például fa, a férj foglalkozása asztalos lesz, ha vas,akkor kovács, ha bőr cipész.

December 24-én a nők kitakarították és kisöpörték az egész házat. Mert egy régi hiedelem szerint az ördög beköltözik mindenhova, ahol kosz maradt. Ha szent este napján az első ember aki belépett a házba nő, az rosszat jelent (csak üsző fog születni a következő évben a farmon), a férfi jót.

A legenda szerint Szent Szilveszter pápa fogta el azt a borzalmas tengeri szörnyet, aki el akarta pusztítani a világot. Ezért emlékezik rá ezen az estén a svájci és az osztrák vigadók sokasága.

Szilveszter éjjelén az emberek felidézik a múltat, visszagondolnak arra, hogy mit tettek, és mit szalasztottak el. Különleges ruhákat öltenek, és jellegzetes ételeket fogyasztanak. A hiedelem szerint szilveszter éjszakán különösen sok szellem van az emberek körül, ezért, hogy elriasszák őket, az emberek álarcot húznak, ostort pattogtatnak, petárdát robbantgatnak, kolompolnak. Már az ókori Rómában óriási zajjal próbálták elűzni a gonoszt. Manapság a legtöbb helyen jókedvvel, olykor esztelen, buja mulatozással töltik a szilvesztert, majd várják az éjfélt, mert az új évet már tiszta lappal kell kezdeni, jól kell indítani, hogy az elkövetkező 12 hónapra biztosítsák maguknak a jólétet, boldogságot és a gazdagságot.

Az argentinok szilveszter estéjére rózsaszín alsóruhát vesznek magukra. Vacsora után, rendszerint misére mennek. Az olaszok pirosba öltöznek, vacsorájuk tizenkét fogásból áll, hogy szerencséjük legyen egész évben. Az év utolsó napján a lengyelek egy tört krumplival, liszttel és zsírral készült sűrű levest szolgálnak fel, hogy a következő évük eredményekben gazdag legyen. A kínaiak a Hold-év szerint tartott újév előtti napjukon, ugyancsak élénkpiros ruhát öltenek, nagy zajt csapnak, és amikor megjelenik a szörny, aki tönkreteszi az emberek életét, megdobálják petárdákkal. Mivel a szörnyeteg megőrül a piros színtől és a zajtól, elmenekül. A japánok a szilveszteri mulatság után meglátogatják kollégáikat, majd a munkatársak közösen elmennek a szentélybe.

A szilveszter napjához, de elsősorban az éjszakájához sokféle népi hiedelem kötődik. A szilveszterkor megfájduló fog arra figyelmeztet, hogy az óévben elmulasztott dolgokat nem szabad az újévben tovább halasztani. Szatmárban, ha a szilveszteri fánkba sütött karikagyűrűt az eladósorban lévő lány találja meg, a következő évben férjhez megy. Ha a lány szilveszter éjszakáján egy darab pirított kenyeret tesz a hóna alá, megálmodja, leendő urának a nevét.

Szilveszterkor, közvetlen éjfél előtt elfújják a gyertyákat, lekapcsolják a lámpákat, és az utolsó óraütésnél gyújtják meg újra. A pezsgő dugójának ekkor kell durrannia. Az egymástól távol lévő szerelmesek egy kis pezsgőt öntenek a földre, hogy a kedvessel egész évben együtt maradjanak. Egy másik magyarázat szerint ez azt jelenti, hogy egész évben “dőlni fog a lé”, vagyis az újévben jó anyagiakra számíthatnak.

Forrás: Seben Roland gyűjtése