Az alkímia alap jelentése: közönséges fémek arannyá vagy ezüstté változtatásának ősi tudománya. A szó etimológiája bizonytalan. Talán az arab al kimiya kifejezésből származik, amelynek jelentése „a Fekete ország mágikus mestere”, s Észak-Egyiptomra és a Nílus deltájára utal (Dél-Egyiptomnak vörös, homokos földje volt). Az ókori Egyiptom lakói kiváló fémmunkások voltak, és hittek abban, hogy bizonyos folyadékok és ötvözetek mágikus erővel rendelkeznek. Amikor az arabok a hetedik században meghódították Egyiptomot, magukkal hozták Marokkóba, majd Spanyolországba az alkímiát. A kilencedik és a tizenegyedik század között Sevilla, Córdoba és Granada az alkímia fő központjai; később ez az ezoterikus tudomány elterjedt Franciaországban, Angliában és Németországban.

Az alkímia három fő célja:

  • az arany előállítása közönséges fémekből a Bölcsek Kövének segítségével;
  • olyan elixír felkutatása, amely az életet meghatározhatatlan időtartamúvá teszi;
  • olyan módszerek elsajátítása, amelyekkel mesterségesen életet lehet teremteni.

A középkorban tekintélyes összegeket veszítettek a gazdag patrónusok, akik az eredménytelenül végződő alkímiai kísérletek költségeit viselték. alkimia_nicolas_flamelNicolas Flamel (1330-1418) saját állítása szerint higanyból állított elő ezüstöt és aranyat, de valószínűbb, hogy vagyonát pénzkölcsönző tevékenységével szerezte.

Bizonyos fokig az alkímia a szellemi átalakulás metaforája is volt. Ez teljesen elkülönült a laboratóriumokban folyó kísérletektől. A tehetetlen, sötétségben élő, tökéletlen ember tisztává és arannyá válhat a szellemi megvilágosodásba vezető fokozatos folyamatok után. Basil Valentine, az ünnepelt alkimista és Benedek-rendi szerzetes úgy írja le az alkímiát, mint „azon természeti titkok vizsgálatát, amelyekkel Isten az örökkévaló dolgokat beárnyékolta”. Jacob Boehme szerint a bölcsek köve tulajdonképpen Krisztus szelleme, amely „megszínezi” az ember lelkét. Ebben az értelemben az alkímia a modern kémia előfutára, és egyben egy összetett spirituális filozófia is volt – a középkori ezoterikus gondolkodás egyik fő forrása.

(Nevill Drury: A miszticizmus és az ezoterikus tanok lexikona)