Szeghalmon, a református templom mögött található épületen még ma is emléktábla hirdeti, hogy 1724- ben azon a helyen égették meg az utolsó sárréti boszorkányt. A krónikások két szeghalmi boszorkánypert őriztek meg az utókornak: 1718- ban Kovács Máténét a megyei törvényszéki ülés felmentette, az 1724- ben tartott perben viszont Kós Andrásnét bűnösnek találta az uradalom törvényszéke, ezért őt megégetésre ítélték.

Magyarországon 1520 és 1777 között kivégzett boszorkányok 90 százaléka volt nő, és csak 10 százaléka férfi. Oroszországban viszont az 1622-1700 között megégetett boszorkányoknak 68 százaléka tartozott a teremtés koronáinak táborához, s csak 32 százalékuk a női nemhez.

A 17. század első felének Szeghalmáról elég kevés konkrét információ maradt meg. A meglévő dokumentumok viszont többször olyan eseteket taglalnak, amelyben a Berettyó- parti településen élők megszegték a közerkölcsiség vagy a közrend elvárásait. Sokan a házi jog, a tulajdon szentségét sem tisztelték. A községben jelen lévő katonaság nem segített a közrend és a közerkölcsiség védelmében. Sőt, a katonák további zavart keltettek, verekedést provokáltak, s molesztálták a tisztességes asszonyokat, leányokat. Ebben a közegben – más településekhez hasonlóan – Szeghalmon is terjengett a kuruzslás és a babonaság.

A vármegye kegyetlen szigorral üldözte a kuruzslókat. Elrettentő példaként olykor egy-két boszorkányt Szeghalmon és Füzesgyarmaton is megégettek. De ezek a kivégzések a népre és a kuruzslókra nem hatottak annyira, mint azt a vármegye urai elképzelték.

Hogy Szeghalmon pontosan hány boszorkánypert tartottak, azt senki sem tudja. Oláh György feldolgozásában két ilyen eset maradt fent. Az első boszorkányperben 1718 őszén Kovács Máténé Nagy Anna azért lett alperes, mert egy évvel korábban egy dobozi boszorkány rá vallott. Özvegy Kis Istvánné, dobozi lakost 1717. április 28-án Békésen bűnösnek mondta ki Békés vármegye törvényszéke, ezért őt elmarasztalták, s megégetették. A megégetéskor Kis Istvánné bűntársának vallotta a szeghalmi Kovács Máténét.

Az 1718. október 10-én tartott tárgyaláson ugyanaz az ügyész, aki Kis Istvánné megégetését indítványozta, Kovács Máténéra is hasonló büntetést kért. Az alperes határozottan tagadta a vádat. A vármegye törvényszéke az ügyben a következő végzést hozta: „Mivel a Békésen megégetett özvegy Kisné, dobozi lakos, a kínzáskor nem eléggé határozottan és tétovázva mondotta az alperest bűntársának, és a szolgabíró és esküdt úr által megejtett nyomozásokból éppen semmi gyanú sem merült fel ellene, sőt hiteles jelentések szerint az alperes minden kifogáson kívül áll, ezért mivel az ügyész úr rábizonyítani nem tudja, Kovács Máténé Nagy Anna alperes egyszerűen felmentetik.” Nem volt ilyen szerencséje a szintén szeghalmi Kós Andrásné Török Máriának, akire 1724-ben a gyulai várban halálos ítéletet mondott ki Békés vármegye törvényszéke.

„Ezelőtt harmadik esztendőben Jakab Miska nevű legénnyel Gonda István nevű Szeghalmon lakos embernek az istállójában együtt lévén, három ízben láttam azon legényhez agár képében előnkben azon asszony (Kósa Andrásné) bejött aki is magát megrázván reális asszonnyá változott, s azon legénnyel beszélt, sokszor szokás szerint éjszaka, amidőn már a tüzelést elvégeztük volna, az ajtó kerékkel bezárolva a küllő között minden akadály nélkül bejött, azt gondolván mindannyian alszunk.” – mondta a törvényszék előtt Farkas János, 26 éves szeghalmi fiatalember. S a további tanúk is mind Kós Andrásné ellen vallottak.

A vármegye törvényszéke az ügyben a következő ítéletet hozta: „Miután az előállított hiteles és szavahihető tanúk a vádlott (Kós Andrásné Török Mária) fejére tett esküvel kétségtelenül bizonyították, hogy ördögi mesterséget űzött, s valóságos boszorkány: hogy elhagyva emberi formáját, magát kutyává átváltoztatta, s egyeseket halálra kínzott, majd másokat különféle betegségekkel ördögileg elárasztott, s megvesztett, s némelyeket pedig ugyanazon veszedelmekből ismét meggyógyított, és mivel ezen törvényszék előtt bűbájos volta eléggé megerősítést nyert, de tekintettel az egész Szeghalmon elterjedt gyanús voltára is, s mert mint maga is elismeri, nem rettegett több ízben házasságtörést elkövetni: ugyanezért, mind ezen körülmények figyelemmel, és megfontolva a fontolandókat, hogy a törvény kívánalmainak elég tétessék, s hogy a méltán megérdemelt büntetést elnyerje, s másoknak is elrettentő példájára, Kós Andrásné Török Mária egyhangúlag megégettetni határoztatik.”

Szeghalmon az utolsó boszorkányégetést közel 380 évvel ezelőtt tartották. Persze nem biztos, hogy azóta egyetlen boszorkánygyanús asszonyság sem fordult meg a környéken. Egyes férfiak néha azzal élcelődnek: ők az utóbbi évtizedekben is ismertek (ismernek) a városban olyan hölgyeket, akikre illhet a boszorkány jelző. Mások a seprűkészítő bácsikkal viccelődnek. – Bátyám, maga még a hagyományos seprűt készíti? Nem tudja, hogy már az öt sebességes, szervokormányos boszorkányjárgány a divat? – szólt oda egy fiatalember a minap az egyik idős seprűkészítőnek. (Forrás: Békés Megyei Hírlap)

6. SÁRRÉTI BOSZORKÁNYFESZTIVÁL

Idén immár 6. alkalommal kerül megrendezésre a Boszorkányfesztivál, melynek pontos helye és időpontja Szeghalom, Művelődési Központ, 2011. augusztus 13, szombat. Érdemes ide ellátogatniuk azoknak is akiket nem csak a boszorkányság és a mágia vonzz, mivel színes programokkal várják a közönséget a szervezők: ügyességi játékok, koncertek és sok egyéb, az est végén „záró számként” elégetnek egy boszorkány bábut, így újból fellobbanhatnak a máglyatűz lángjai.

(Forrás: Seben Roland)