Az égből aláhullott állatok közt az első helyen a halak és a békák állnak, mert ezek potyogtak le a leggyakrabban.
1861. február 16-án földrengés rázta meg Szingapúrt, majd háromnapos özönvízszerű esőzés következett. Amikor az eső elállt, egy kb. 20 hektárnyi területen ezrével találtak élő törpeharcsákat. A halakat összegyűjtő malájok és kínaiak azt állították, hogy az égből hullottak, de ez egyetlen európai sem erősítette meg. Amikor a nap kiszárította a visszamaradt pocsolyákat, még több, de már nem élő halra bukkantak. A Szingapúr folyó kiáradása nem magyarázhatta az eseményt, mert a halakat zárt kertekben találták, olyan részeken, ahová az áradás nem ért el.
Ez a jelenség azonban nem 1861-ben mutatkozott először. Már a görög Athénaiosz a Kr.e.IV. századból beszámolt egy 3 napos halesőről a Pelleponnészoszon levő Khairóneia városa mellett. A középkor folyamán is számos hasonló esetet jegyeztek fel. Némelyek már azt gondolták, hogy a halak és a békák így jönnek a világra már kifejlett formában…A XX. században azután, a modern újdonságok megjelenésével, egyre több esetre derült fény, és a dolog napjainkig tart.
Még gyakoribb a békafélék esője. Az egyik első ilyen esetet 1683,ban jegyezték fel: bizonyos John Collinges írta le, hogy békaeső árasztotta el az angol norfolk grófságban. A helyi kocsma tulajdonosa lapátszám rakta a kemencébe az állatokat, hogy megszabaduljon tőlük.
Más állatokból kevesebb alkalommal hullott eső, de igen sokféle állat szerepel a listán. A norvégiai Bergenben 1578-ban egerek hullottak, 1870-ben Utah államban (USA) gyíkok, 1977. január 15-én Memphisben ezrével kígyók (erről a Scientific American című újság számolt be), és garnélarákok Új-Dél.Wales-ben (Ausztrália), 1978-ban. Megfigyelték már holt madarak esőjét is. A legtöbb ilyen jelenség a szokott mint a szerint történik, de a Washington Post 1969. január 26-án azt írta, hogy néhány nappal korábban a Maryland állambeli St. Mary’s City fölött egy nagy vadkacsa csapatot hirtelen ért a halál, mintha csak valamilyen láthatatlan és hallhatatlan robbanás áldozatául estek volna. A napilap szerint mindegyik madár csontjai eltörtek, és belső vérzésben kiszenvedtek, még mielőtt földet értek volna.
Hagyj üzenetet