Litha

A Litha ünnepnek számos egyéb elnevezése van: Szent Iván-nap, Szent Iván-éj, Keresztelő Szent János napja, „virágos” Szent János napja, nyári napforduló, Alban Hefin (druida), Alban Heruin („A Part Fénye”: a „Föld Fénye” és a „Víz Fénye” – azaz a két napforduló közti ünnep), verbéna-ünnep (spanyol), Tölgyünnep (kelta).

A nyári napforduló vagy nyárközép napja (június 21.-23.) a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, ezen a napon éri el pályájának csúcsát, ezt követően a hanyatlás féléves periódusa kezdődik. Az évnek ezen a napján a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka. A nyári napforduló ismerős lehet számunkra Shakespeare varázslatos Szentivánéji Álmából és a keresztény ünnepek szertartásaiból. Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván (János) napjának előestéjén tartják, ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet messze megelőző korokból ered.

A Litha a Magyalkirály győzelmének ünnepe. A Napisten Yulekor (téli napforduló) születik, és bejárja a már említett teljes szoláris mítosz egyes állomásait, hogy aztán Yulekor meghaljon és ismét feltámadjon. Eközben a Tölgykirály Yulekor legyőzi a Magyalkirályt, aki a holtak birodalmába vonul vissza erőt gyűjteni, miközben ikertestvére, a Tölgykirály, megerősödik, Beltanekor nászt ül az Istennővel, mely során meghal és újjászületik, hogy befejezhesse feladatát. Lithakor pedig az ismét megjelenő Magyalkirály végez vele, és egy fél évre átveszi az uralmat a Földön, Samhainkor ő is nászt ül az Istennővel, hogy meghaljon, megerősödve feltámadjon, és bevégezze uralkodását, mely Yulekor jár le, amikor ismét eljön a Tölgykirály, hogy legyőzze, és elfoglalja a helyét a trónon, egy újabb fél évre.

A kelta és angolszász mitológiában a nyári napforduló napja Litha, a gabonaistennő ünnepe. Litha a bőséget, az érettséget, az elevenséget és az örömöt jelképezi, ünnepe egyben a tűz, a megtisztulás, az elevenség, a változás és a termékenység ünnepe is.

Lithához kapcsolódik az örömtűz fogalma is: fényt megtartó mágikus célú, gyógyhatású tűzé. A természettel mágikus összhangban élő ember nyárközépi tűzgyújtásával a Napot próbálta megsegíteni a sötétséggel vívott harcában. A kereszténység uralomra jutása után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, ennek ellenére a tűzünnep megőrizte mágikus karakterét. Ez mindenekelőtt magának a tűznek volt köszönhető, amelyet a régi korok emberei gyakorlati haszna mellett a világosság, a tisztaság, az egészség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. A keresztények ezért Szent Iván éjszakáján Európa szerte a megtisztulással, a gyógyítással, az egészség megőrzésével, a szerelemmel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolatos mágikus praktikákat és jóslásokat gyakoroltak.

A szertartás előtt egy kis textilzsákot meg lehet tölteni levendulával, kamillával, orbáncfűvel, vasfűvel és egyéb, nyár derekán virító gyógynövényekkel. Gondolatban küldjük át összes gondunk, szorongásunk, félelmünk, betegségünk ebbe a zacskóba, majd kössük be a száját szorosan egy vörös zsineggel. A szertartás idejére helyezzük a zacskót az oltárra, majd közben dobjuk a máglyára.

Ez az időszak bármely mágiának nagyon kedvező. A gyógyító, szerelmi és oltalmazó mágia különösen jól illik az alkalomhoz. A népi babonák szerint tűz körül elfogyasztott cseresznye a gyermekáldást segíti elő, a tűzbe hulló üröm és kakukkfű betegségűző mágia, a termőföld körül körbehordozott fáklya pedig a termés bőségét hivatott növelni. Érdemes a szabadtéri szertartás tüze fölött gyógynövényeket kiszárítani, a tűzugrás pedig kiválóan alkalmas az energiák megújítására.

Osara LaMort