Beltane (május 1.) az ünnep ősi kelta neve, az ír-kelta „Bealtaine” vagy a skót kelta „Bealtuinn” anglicizált változata. Mindegyik egyaránt Bel tüzét jelenti. Bel (Beli, Belinus) a kelta fényisten. A közel-keleti Baal istenre vezetik vissza eredetét. A kelta ünnep másik neve: Cetsamhain – az ünnep ellenpontjára, Samhain-ra utal.
Beltane eredetileg kelta vagy druida tűzfesztivál volt, amit az Istennő és a Szarvas istenség egyesülésének megünneplésére celebráltak, a termékenység dicsőítésére. Az ősidőkben juhokat áldoztak fel tűzben a termékenységért. Walesben Creiddylad istennőhöz kapcsolódott az ünnep, akit gyakran a Május Királynőjének hívtak.
Beltane az ifjú Isten férfivá serdülésének ünnepe. Ekkor szeret bele az Istennőbe, és szerelmük beteljesül a mezőkön, virágos réteken. Az Istennőben megfogan az Istenség. Az Ő termékenységének, megtermékenyülésének ünnepe ez.
A virágok és a zöld lombok az Istennőt jelképezik, maga a májusfa az Istenséget. Beltane jelenti az életerő, a szenvedély visszatérését, és a vágy beteljesülését.
Szokás volt, hogy a fiatalok a közeli erdőbe vonultak, és egész éjszaka énekeltek, zenéltek, meséket mondtak és táncoltak a tűz körül. A hagyomány szerint, aki a hajnali harmatban megmossa az arcát, egész éven át ragyogóan szép és fiatal lesz. Azon pedig, aki az ünnep alkalmával a forrásvízből iszik, nem fog semmiféle betegség. A parasztok fáklyákkal vonultak fel a dombokra, ahonnan tüzes kerekeket löktek le a szántóföldekre. Hitük szerint a tűz elűzte a gonosz szellemeket és a boszorkányokat, akik betegséggel sújtották az embereket és az állatokat.
A druida főpapok ezen az éjszakán gyújtották meg a tüzeket, amelyeket kilenc féle szent fából raktak. Ezeket Coelcerth-eknek, Szükségtüzeknek, vagy vadtűznek hívták. Az emberek innen vitték haza a házakba az új lángot, mivel az ünnep előtt nem volt szabad tüzet gyújtani.
Tulajdonképp három módszer létezett a vadtűz gyújtására, a legenda szerint mindegyik módszer a druidizmus egy-egy Nagy Házából származott: Írországból, Angliából és Galliából. Az első módszer lényege, hogy oly módon gyújtják meg a tüzet, hogy Oghamokat égetnek a Coelbren faágakba, mely megszentelt cselekedetnek számít. Ezt az angol druidizmus használta gyakran. A második módszer lényege, hogy a druida a napsugarakat koncentráció útján keresztülvezeti egy kristályon. Ezek a kristályok változó színűek lehettek, melyeket gyakran szent fegyverek, pl. kardok élén húztak végig. A „sárkánykő” néven ismert kristály különösen kedvelt volt a druidák körében (vörös rubin, esetleg rózsakvarc). A harmadik a természetes égi tűz, azaz a villámlás révén keletkezett máglya, melyet az istenek küldtek, tehát szent. A viharok idején a papok gyakran kimerészkedtek, hogy begyűjtsenek egy-egy égő ágat valamelyik fáról vagy bokorról, melyet villám lobbantott lángra.
Az ókori Görögországban ennek az ünnepnek a megfelelője a Thargelion volt. Az ezt megelőző holdfényes éjszakán orgiát rendeztek, amikor az ifjú Májuskirálynő választottja hátán belovagolt az erdőbe, hogy ott nászt üljön vele. Ennek az alapja az a monda, melyben Pán Szelénét csábította el. Sikerét úgy érte el, hogy szőrős, fekete, kecskeformájú testét tisztára mosott, fehér gyapjúba burkolta. Szeléné nem ismerte fel, hagyta, hogy meglovagoltassa a hátán, és azt tegyen vele, amiben csak kedve telik. A kecskékkel való nász eredetileg líbiai szokás volt, melyet a görögök is átvettek, és részévé vált a május elsejei népünnepélyeknek.
Athénban Dionüszosz házasságkötését ünnepelték ilyenkor az Istennővel, mely Arisztotelész szerint az Akropolisz északkeleti lejtőjén, a „marhaistállónak” nevezett királyi székhelyen tartottak meg. A nász célja természetesen a szőlők és a gyümölcsök termékenységének biztosítása volt. Argoszban szokás volt májusban takarítani a templomokat. Ekkor fehér pharmakhos bábukat dobtak folyóvízbe, melyek a szent királyt jelképezték.
A rómaiak Floralia ünnepe szintén szoros összefüggést mutat a május elsejei pogány népszokásokkal. Flórát, a virágzás és megújulás örökifjú istennőjét köszöntötték az ünneppel. Maia tiszteletére hívei május első napján disznót áldoztak, míg a hat napig tartó Floralia ünnepen az istennő kicsiny szobrát virágfüzérekkel díszítették, és táncolva, énekelve vitték végig emberek és állatok virágokkal borított ünnepi menetében.
Németországban Walpurgisnacht-nak hívják Beltane-t és tüzek körül ünnepelnek, táncolnak. Szent Walpurgia valószínűleg egy ősi Istennő keresztény változata. A szent a VIII. században élt Heidenheimer Kloster-ben, apácaként.
Osara LaMort
Hagyj üzenetet