Ostara (március 21.) a fák ünnepe, a tavaszi napéjegyenlőség ünnepe. Az igazi tavasz első napja. Ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka – ezt már az ókori népek is megfigyelték. Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik – elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok.
A borongós, téli napok elmúlását ünneplő szertartásokon a Nap és a Tél istene megküzd egymással a világ birtoklásáért, s e nemes küzdelemben természetesen a zimankó ura marad alul. Az Istennő termékennyé teszi a Földet, felébreszti Őt mély álmából, az Isten pedig segít fölnevelni, érlelni a termést. Járja a zöldülő mezőket, öröme telik a természet bőségében.
Az ünnep eredeti kelta elnevezése Alban Eiler, A Föld Fénye, a fakadó rügyek ünnepe. Március az „am Mart”, a magvetés ideje. Ez az időszak a folklór szerint a „na tri Mairt”, vagyis a Fák menetelése, vagy indulója.
A görög mitológia szerint e napon ünnepelhetjük Perszephoné visszatérését az alvilágból, Hádész birodalmából, ahová az őszi napéjegyenlőség idején távozott, az istenek egyezsége szerint. Démétér, Perszephoné anyja a föld termését biztosítja, ő a gabonaistennő.
A germánok Ostarát ünnepelték a mai húsvét idején. Az istennő a keleten (Osten) felkelő éltető naptól, a hosszú, borús, rossz kedvet sugalló tél után az embert a napfényes kikelettel megajándékozó égitesttől származtatja nevét. Az ő szent állata volt a nyúl, a tojás pedig az élet keletkezésének jelképeként került ebbe a pogány vallási körbe.
A német-római Birodalom területén feltárt sírokban a kutatók különböző anyagokból készített, színesre festett, tojásformájú tárgyakra bukkantak. Az élet, a tisztaság, és termékenység szimbólumaként tisztelt tojást többek között azért kellett az elhunyt mellé helyezni, mivel mágikus hatalmának köszönhetően megőrizte a lelket egészen a feltámadásig. A tojásfestés gondolata már a Krisztus előtti időkben elterjedt, a növényi alapanyagokkal színessé varázsolt formák az évszakok változásait hivatottak jelezni, nemegyszer pedig a természet adta különleges mintájú vadmadár tojások váltak a szertartások kiegészítőivé.
Az ősi pogány hagyományokra utal a Luegde városában minden évben megrendezett télbúcsúztató szertartás, amikor a sötétedés beálltával hat lángoló „kereket” gurítanak az Osterberg tetejéről az Emmer folyó völgyébe. A „a lángoló tűzgolyó” a nap hatalmát, a tavasz és megújulást beköszöntét szimbolizálja már több mint 2000 éve. Húsvét első napján szalmakereket szállító karavánok tartanak az Osterberg csúcsa felé. A körülbelül 170 cm átmérőjű „kerekek” igazi precíz, német módszerrel készülnek, tekintettel arra, hogy rendkívül kellemetlen lenne, ha már a szertartás kezdetén probléma adódna, és a völgyben várakozó érdeklődők hiába várnák a „fényes” látványosságot. Mihelyt leszáll az este várakozók százai lepik el a hegy lábánál fekvő területet. Kürt jelzi a szertartás kezdetét, és óriási tapsvihar követi az első kerék megindítását. Nemsokára újabb öt kerék gördül le a hegyoldalon és a hagyomány szerint a jószerencse lángja fellobban az éjszaka sötétjében. Az ősi germán legendák szerint, ha tűzkereket megérkeznek a völgybe termékeny év várható. A nap valódi fénypontja egy csodálatos tűzijáték, amely méltó befejezése a húsvéti ünnepségeknek.
Osara LaMort
Hagyj üzenetet