Nadragulya

Atropa belladonna

A nadragulya bíborszínű, harang alakú virágot és feketés bíborszínű bogyókat termő, évelő növény.
A létező legmérgezőbb növények egyike, mivel rendkívül erős tropán alkaloidákat tartalmaz, melyek szapora szívverést, elmosódott látást, egyensúlyvesztést, lebegésérzetet, botladozást, fulladásérzetet, tudatzavart és irányvesztést okoznak. A nadragulyából és más, a Salanaceae családhoz tartozó növényekből atropin vonható ki, amely halált okozhat vagy súlyosan károsíthatja az ember ítélőképességét. Egyéb hatásai között találjuk a homályos látást, a fényérzékenységet, a szájkiszáradást és a zavaros beszédet, melyhez szorongás, pánik és zavartság társulhat.

A XVIII. századi Itáliában az asszonyok használtak egy nadragulyából (olaszul belladonna, vagyis szépasszony) készült kozmetikumot, közelebbről szemcseppet, amely megnagyobbította a pupillájukat. ez állítólag fokozta szemük szépségét és ragyogását, s pillantásuknak felfokozott csáberőt kölcsönzött. Közismert volt az is, hogy túl gyakori használata vaksághoz vezetett.

Európában különösen a középkorban, a nadragulyát az okkultisták és a boszorkányok is használták, utóbbiak arra, hogy segítségével a jövőbe lássanak. Más összetevőkkel keverve boszorkánykenőcsöt is készítettek belőle, amelynek használatával állítólag a levegőbe tudtak emelkedni. 1324-ben egy konkrét boszorkány ügyében folytatott nyomozás kiderítette, hogy „…a hölgy szobájának átkutatása közben egy tubus kenőcsöt találtak. mellyel egy botot kent be, s azon ülve kedve szerint árkon bokron át vándorolt és vágtatott”.

Egy későbbi, XV. századi vizsgálat arról számolt be, hogy „a köznép elhiszi, a boszorkányok pedig bevallják, hogy bizonyos napokon és éjjeleken bekennek egy botot, és azon lovagolva jutnak el a megbeszélt helyre, vagy magukat kenik be hónuk alatt és más szőrös részeken, s hajukban olykor amuletteket viselnek”, valamint „egy férfi, aki olykor hallá változott, karjait kiterjesztve a földön úszott, olykor fölszökkenni, máskor alábukni látszott. Egy másik azt hitte magáról, hogy libává változott, és füvet evett, fogával a földet verdeste, mint a liba, olykor gágogott és csapkodott a szárnyaival”.

(D.Canwell – J.Sutherland: Boszorkányok)