Tárgyak tisztítása és felszentelése

Tárgyaink tisztasága, azaz pozitív energiákkal való telítettsége különös fontossággal bír, ha viseljük, mint például ékszereinket, vagy varázslathoz használjuk őket. Ezért, ezeket a tárgyakat minden esetben mikor hozzánk kerülnek, meg kell tisztítani a rájuk tapadt energetikai mocsoktól.

A tárgyak tisztításának első – és általánosan ismert – lépése általában az, hogy folyó víz alatt tartod őket néhány percig, de akad aki (sós) vízben áztatja egy ideig, vagy földbe / sóba temeti a tárgyát a tisztuláshoz.

Az efféle módszereket azonban nem minden tárgyon lehet alkalmazni, hiszen például a papír vagy a szárított növények nem szeretik a vizet. Tehát a könyveket, kártyákat, növényekkel tömött babákat természetesen nem mossuk meg és nem is ássuk el. Az ő esetükben egyéb módszereket szokás alkalmazni. Ilyenek a napoztatás vagy a szellőztetés.

Ezek a jól bevált módszerek elegendőek lehetnek, ha jó energetikájú a tárgyunk, mert jó helyről származik (mint például a okkultbolt.hu-tól 😉 ), de kevésnek bizonyulnak, ha a tárgyunk “fertőzött”, azaz negatív energiákkal bír. Ebben az esetben mindenképpen

tisztító, majd felszentelő rituálét kell csinálni,

hogy tárgyunkat megszabadítsuk, s pozitív energiákkal töltsük fel.

Egy ilyen tárgytisztító és szentelő rituálé könnyen, gyorsan elvégezhető, és hatalmas haszonnal jár, hiszen általa a tárgyaid olyan energiákkal fognak bírni, melyek azt közvetítik, ami elvárható tőlük. Ha például vettél egy medált, és megtisztítod, majd felszenteled, akkor valóban a Te energetikai rendszeredhez fog igazodni, és teljesíti a kérésedet, amit elvársz tőle (például védelmez téged).

Bízz önmagadban és végezd el magad tárgyaid tisztítását és felszentelését!

Ne mondd, hogy nem megy, hiszen a Vezetett varázslat segítségével gyerekjáték elvégezni egy ilyen rituálét.

Annak is megy, aki még soha nem varázsolt!

Ha megrendeled a tárgytisztító és szentelő vezetett varázslatot, a csomagban megkapod tőlem:

  • a rituálé előkészületeinek pontos leírását,
  • egy Árnyak könyve oldalt a só és víz szenteléséről,
  • egy Árnyak könyve oldalt a tárgyak tisztításáról és szenteléséről
  • egy hanganyagot, melyben egy tárgyat tisztítasz meg és szentelsz fel, és
  • egy olyan hanganyagot, melyben egyszerre 3 tárgyat tisztíthatsz és szentelhetsz fel.

Ebben nem csalódhatsz, hiszen e vezetett varázslat segítségével bármikor, bármilyen tárgyat tökéletesen megtisztíthatsz és felszentelhetsz, hogy a szolgálatodra legyen!

Rendeld meg most!

KÉREM A VARÁZSLATOT!

8 hozzászólás

  1. Mennyibe kerûl?

  2. KEDVEES !! SUSI !!KÖSZÖNÖM:: DE MINDET KIMOSOK::minden olyant szentelt vízzel át töröm..

  3. Nekem elég,ha a Jó Öreg Istenre gondolok és Ő mindent megtisztít, megszentel Nekem, mert Ő a só, a víz, a levegő,a tűz, a szeretet egysége!!!

    Áldás…

    Szeretettel a szihalmi Sólyom.

  4. Kedves Susi!
    Mivel a tértisztítás nagyon jól sikerült!Így mindenképpen erre a varázslatra is igényt tartunk!:)
    É&O *-*

    • Kedves É&O !

      Örülök neki, hogy felfedeztétek a Vezetett varázslatok előnyeit, és ezt itt meg is osztottátok minden kedves olvasómmal. Ez még nagyon új dolog, tudtommal világújdonság, így kevesen ismerik. Ezért különösen örülök minden véleménynek, ami segít s híresztelésben, mert szerintem egy olyan eszközt találtam ki és valósítottam meg, ami nagyon nagy haszonnal járhat annak, aki használja.

      Köszönöm még egyszer!

      Légy áldott!

      Susi

  5. mennyibe kerül ? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com