Leírás

Charles G. Leland: Aradia avagy a boszorkányok evangéliuma

Leland szerint Aradia Diana és Lucifer lánya volt (vagyis a Hold és a Nap szülötte, mivel a Lucifer név jelentése “fényhozó”, és létezése következésképpen olykor összekapcsolódik a Nappal), és azzal a küldetéssel bízták meg, hogy tanítsa meg az Ősi Vallást az emberiségnek. Mivel Aradia a Holdistennő, Diana szülötte, és a hangsúly a kultuszban a női princípiumon van, a modern wicca gyakorlatait és szertartásait olykor HOLDMÁGIÁ-nak nevezték, az anya iránti tiszteletből. Számos modern wicca-szertartásban bukkan fel a Hold. A Leland által feljegyzett varázslatok közt volt egy, amelyik némileg átalakult, hogy részét képezze az ISTENNŐ OLTALMA nevű wicca-szertartásnak. Ez a varázslat megköveteli a Mesterség követőitől, hogy meztelenül találkozzanak teliholdkor egy kietlen helyen vagy erdőben, hogy imádják Aradia anyjának, Dianának “hatalmas szellemé”-t – más szóval imádják azt a szellemet, amely a föld holdjának külső megjelenése mögött rejtőzik. Lehetséges, hogy Leland találta ki ezt a mitológiát, és mint annyi sok egyéb elképzelését, ezt is eklektikus okkultizmussal körítette, és még mély befolyást gyakorolt a wicca eredetének és céljának modern látásmódjára. A meztelenséget, amit a Mesterség modern gyakorlói közül oly sokan támogatnak, azzal magyarázzák e varázslatokban, hogy ez annak a szimbóluma, hogy ők “valóban szabadok”. Számos wicca-csoport azonban úgy hivatkozik a meztelenség állapotára, mint MENNYEI RUHÁ-ra, ami azt jelenti, hogy “csillagokba öltözött”, vagyis “asztrális állapotban van” (mivel “aster” jelentése: “csillag”). Tehát amíg a beavatatlanok csupán a meztelen testeket látják, a wicca-csoportok maguk arra törekszenek, hogy meglássák a rejtett belső lényt, az asztrális formát vagy CSILLAGTEST-et.

[divider style=”solid” top=”20″ bottom=”20″]

Fontos

[divider style=”solid” top=”20″ bottom=”20″]

Megrendeléskor a rendszer nem mutatja a szállítási költségeket, amik a következők:

  • ONLINE TERMÉKEK esetében  =  0.-Ft
  • SZEMÉLYES ÁTVÉTEL esetén  =  0.-Ft
  • ELŐRE FIZETÉS UTÁNI SZÁLLÍTÁS  =  990.-Ft
  • UTÁNVÉTES POSTAI SZÁLLÍTÁS  =  1990.-Ft

A szállítási költség a teljes vásárlásra vonatkozik, azaz több termék esetén csak egyszer kell megfizetni.

Amennyiben például több kiszállítást igénylő terméket rendelsz egyszerre, akkor ha vállalod, hogy előre kifizeted azokat, akkor összesen 990.-Ft-ot kell fizetned, ha az utánvétet választod, akkor pedig 1990.-Ft-ot.

Ha a megrendelésedben online és kiszállítást igénylő termék is van, akkor választhatsz, hogy előre fizetsz és akkor 990.-Ft lesz a költséged és a csomagfeladással egyidőben elküldöm az online terméket is, vagy az utánvétet választod, és akkor 1990.-forintodba fog kerülni a szállítás és az online terméket csak akkor kapod meg, amikor a kifizetett összeget a posta visszajuttatja hozzám, ami akár egy hét is lehet.