A szellemidézéssel foglalkozó emberek azt állítják, a szellemvilág meghatározott tagjait tudják megkérdezni, és ez által jutnak számukra fontos információkhoz pl. a jövőre vonatkozóan.

A megidézés módja sokféle lehet. A nem „hivatásos” szellemidézők különféle segédeszközöket használnak, melyeket gondosan kell elkészíteni és kezelni. Ilyen lehet pl. a Ouija tábla, vagy egy megfelelő asztal, melyre a résztvevők kezüket helyezik és az asztal bizonyos billegése által jönnek az üzenetek (asztaltáncoltatás) vagy egy inga, melynek lengései jeleznek valamit. Közös ezekben az eszközökben, hogy mindegyiket igen kis erők mozgásra bírják, így egyrészt fennállhat a csalás (akár a nem tudatos önámítás) lehetősége is, de inkább azért van szükség ezekre az eszközökre, mert csatornát teremtenek a szellemi és az anyagvilág között: a szellemi lény kis hatását erősítik fel jól érzékelhető szintre. Normál körülmények között ugyanis a szellemi lények egyáltalán nem, vagy csak nagyon kismértékben hatnak az anyagra, de ha pl. egy billegő asztal körüli emberek szellemileg kitárulkoznak, az ő kézremegésük kicsi befolyásolásával már billegésre késztethető az asztal, és így jól felismerhetőek lesznek az üzenetek. Maguk az emberek esetleg észre sem veszik, hogy valójában az ő kezük okozza a mozgást, mert amikor várakozó lelkülettel odaültek az asztalhoz és elfogadták, hogy itt szellemek fognak válaszolni nekik, kaput nyitottak arra, hogy őket a szellemvilág befolyása alá vonja és kezük remegését már nem az ő tudatuk vezérli. Ilyenkor döbbenten (és néhányan örömmel) tapasztalják, hogy „Mozog az asztal, pedig nem is mi mozgatjuk!”

A kis erőhatásra elmozduló tárgyak szinte minden esetben szükségesek a kezdő spiritisztáknak, mert másképp nem hat rájuk a szellemvilág. A csalásokat leszámítva erre nyilván azért van szükség, mert másképp észrevehetetlen lenne a szellemlények hatása.

A „haladó” szellemidézőknél, azaz a médiumoknál más a helyzet. Nekik már nincs feltétlen szükségük segédeszközre, legfeljebb az összejövetel (szeánsz) elején, hogy ráhangolódjanak a szellemvilágra. A ráhangolódás után a médium közvetlen csatornája, szócsöve lesz „valakinek”, aki válaszolgat a szellemvilágból. Ezek a válaszok lehetnek szóbeliek, ekkor a médiummal közvetlenül lehet beszélgetni, és ő a „szellem” nevében válaszolgat. Az is előfordul, hogy a médium ún. automatikus írással rögzíti a szellemvilágból érkező üzeneteket, azaz csak írja, amit „diktálnak” neki, sokszor félig öntudatlan állapotban, azaz írás közben maga sem tudja mit ír, csak ha utólag elolvassa. Azt viszont még senki sem bizonyította, hogy ilyenkor a médium valójában honnan kapja az „üzeneteket”: egy szellemtől vagy a közös tudatból merít.

Manapság úgy tapasztalom igen divatos lett a szellemidézés, s ezért sok fiatal minden előképzettség nélkül belefog. Pedig már bizonyára mind hallották, hogy EZ NEM JÁTÉK!

Aki szellemet akar idézni, mindenképpen fel kell, hogy készüljön rá!

Alapvető tudnivalók szellemidézéshez:

  • Szellemidézés előtt teljes tértisztítást kell végezni a helyiségben.
  • A szellemidézésen csakis lelkileg érett és stabil ember vehet részt.
  • Az idézés megkezdése előtt végezzen minden résztvevő tisztító (elengedő és nyugtató) meditációt, hogy ráhangolódjon az eseményre.
  • A szellemidézést vezető személy legyen tapasztalt és magabiztos.
  • A félelemkeltés szigorúan tilos!
  • A szellemidézés folyamatosan kell, hogy történjen, s a végén a szellemet el is kell bocsátani.
  • A szellemidézés után a helyiséget újra egy tértisztításnak kell alávetni.