Szia Susi!

Most olvastam amit magadról, és a történetedről írtál a bosziplázán. Tetszik, és igyekszek majd erőt meríteni belőle, ha elhagyna a lendület :)

Egyébként meg azért írok, mert szeretnék kérdezni :)

Egy konkrét példán keresztül vezetem ezt elő. Tegyük fel, hogy tönkremegy a hűtőm, és szeretnék 100.000 ft-ot nyerni (mert az szép kerek összeg), amiből veszek új hűtőt és még marad is tartalékom.

Olvastam a Titok könyvet, tehát elkezdek úgy élni a mindennapokban, hogy már megvan, az enyém, megérdemlem stb stb.

Ha jól tudom Te is azt tartod, hogy mindenki mindig teremt, a tudatos és nem tudatos gondolataival egyaránt. Eltelik két hét, és még mindig nem nyertem, pedig vettem sorsjegyet is meg minden. Ekkor azt érzem, hogy csak pozitívan gondolkodni kevés lesz. Megveszem Bardon könyvét, és elkezdem az ottani kemény gyakorlatokat, mondván hogy biztos ez hiányzott. Próbálom a gondolatcsendet 5 percig, meg a négy elemet uralni stb, hogy ettől majd menni fog, de hamar elvesztem a motivációmat, és nem tudom évekig csinálni az ottani kimerítő feladatokat, mert nekem már most kéne a végeredmény.

Szerinted hol van ebben a gondolkodási hiba? Elég lett volna a Titkot alkalmazni és csak várni, vagy néha tényleg nem árt, ha az ember jobban uralja a képességeit, és éveken át gyakorol pl Bardont? Ugye mert egyik könnyű csak kevésnek érzem, ha nem jön a siker, a másik meg nehéz és csak évek múlva működhet.

Azért is kérdezem, mert a hűtőtől elvonatkoztatva, szeretnék elköltözni, és ehhez (mindennel együtt) kb 10 millió ft kéne. Úgy gondolom, szükségem is van rá, meg is érdemlem, és meg is dolgoznék érte, de havi 80ezres fizetésből nagyon sokára jönne össze, és banki hitelre is kb 60-70 ezer lenne a törlesztőrészlet, szóval valami varázslat kéne ide :)

Köszönöm a válaszod, minden jót!

Kedves …!

Köszönöm kérdésed. Egy remek problémát vetettél fel, ami sokak számára fontos lehet.

Ha olvasgatsz mágiával kapcsolatos könyveket, azt tapasztalhatod, hogy kifejezetten pénzmágia nincs egyikben sem. Ugyanis maga a pénz, csak néhány, Harpagon típusú ember számára fontos. A többség nem a pénzt magát akarja, hanem azt, amit általa megszerezhet. Ezért nem 100.000.-Ft-ot kell a vonzásod céljául kitűzni, hanem a hűtőszekrényt! Mint ahogyan a lakásszerzéshez sem a pénz kell, hogy legyen a célod, hanem az a lakás, amelyet szeretnél magadnak.

Amikor az ember kitűzi a célját, akkor nagyon sok MIÉRT kapcsán el tud jutni a jó érzésekhez, amit valójában meg akar szerezni. (Lásd a Mitől működik a varázslat? című írásomat!) Ha viszont felteszed a kérdést, hogy miért is akarok magamnak 10 millió forintot, akkor nem azt fogod válaszolni, hogy “azért, mert imádom a pénzt, és boldoggá tenne, ha naponta számolgathatnám, és a közelemben tudnám”.

Te azért akarsz pénzt, mert csak azt tudod elképzelni, hogy minimum 10.000.000.-Ft által lehet lakásod.  Ennek köszönhetően lehet az is, hogy még nem is merted elképzelni, hogy pontosan milyen lakást szeretnél, mert úgy hiszed, hogy a pénz mennyisége mutathatná meg majd, hogy milyet, hol és mekkorát vehetsz.

A vonzás törvénye vagy a mágia viszont nem tolerálja a „trükközést”. Bíznod kell a teremtés erejében! Sőt! Rá kell bíznod a HOGYAN-t! Neked most azt kell kiválasztanod, hogy hová akarsz költözni, milyen körülmények közé, milyen lakásba? Ez már sokkal nagyobb hajtóerőt fog adni, mivel el tudod magad képzelni az új otthonodban, és hozzá tudod társítani a kellemes érzéseket, mely az ott-tartózkodásodhoz járul.

Ez már teremtő erejű, különösen, ha biztos az érzés benned, hogy Te ezt megérdemled, és tudod, hogy meg is kapod.

A Titok könyv és film is jól mondja el a dolgokat, mégsem érti meg sok ember. Már az sem tiszta, hogy nem önmagukban a gondolatok, hanem a jó érzésekkel kísért gondolatok teremtenek. És itt jönnek Bardon gyakorlatai például a „gondolatok ellenőrzéséről”.

De mondhatom azt is, hogy önmagad ismerete nélkül, nem tudod észrevenni, hogy épp melyek az uralkodó érzések benned, így nem látod, hogy a teremtésedet szolgálják-e. Jelen esetben például nem érzékelted, hogy „szükségből” igyekeztél megteremteni valamit. És ez bizony nem működik. Hiányból csakis hiányt tudunk teremteni.

Tehát „A titok” használatához is kell az alap. Persze akadnak néhányan, akiknek elsőre (a film megnézése után) sikerül valami jót bevonzani az életükbe, de ez többnyire csak az erőteljes hitnek, a hirtelen jött lelkesedésnek köszönhető. Másodszorra, már kicsi az esély, hogy sikerül. Ilyenkor jön jól, ha valaki már Bardon gyakorlatain túl van. :-)

Amikor az ember tudatosan teremteni akar, nem árt, ha tisztában van az élet alapelveivel, amit megtalálsz a blogomban, és most készítettem egy oldalt is, amit pontosan ennek a célnak szentelek. Itt olvashatod el a „Miért nincsen sok pénzed?” című írásomat is, ami szintén segíthet.

Szeretettel:alairas