Erőkör létrehozása

Erőkőr létrehozása varázsigével

Általánosan elfogadott tény, hogy a boszorkányok erővel bírnak, és ez így is van. Sokan azonban azt hiszik, hogy ez valami velünk született bűvös erő, amit más nem szerezhet meg, de a valóság az, hogy az önismereten kívül három fontos tulajdonságból áll, ami nem más, mint az önbecsülés, az önbizalom, és az önmagunkról való tudatos gondoskodás biztonságot adó érzése. Ezen tulajdonságok összessége ruház fel minket azzal a képességgel, hogy szinte bármit el tudunk érni, amit igazán akarunk.

A 21. század előnyeihez azonban az is hozzáadódik, hogy rohanó világunkban túl sok negatív hatás ér bennünket, ami csökkentheti az erőnket. Ezért modern boszorkányként gyakran képesnek kell lennünk egy pillanat alatt segítségül hívni mágikus „akkumulátorunkat”. Ezt egy különleges erőkör létrehozásával tesszük meg, melyet egy varázsige segítségével könnyedén előhívhatunk bárhol és bármikor, és belelépve visszanyerhetjük önbecsülésünket és önbizalmunkat, illetve az önmagunkról való gondoskodás előnyeit. Ez az erőkör azt az összegyűjtött erőt és energiát foglalja magában, melyet varázslattal beleteszünk.

Ha Te is szeretnéd, hogy bármely lehangoló helyzetben új erőre tudj kapni, akkor feltétlenül el kell készítened a magad számára is egy ilyen erőkört. Minél több erő és pozitív energia gyűlik össze benne, annál erőteljesebb lesz az erő érintése, amikor később belelépsz. Minél több erőt tudsz a körödbe gyűjteni, annál nagyobb hatású lesz az önbizalom, önbecsülés és önmagadról való gondoskodás érzése.
erokor_letrehozasaHogy hogyan hozd létre az erőkörödet?

Kattints a képre,

és töltsd le az Árnyak könyve erre vonatkozó bejegyzését!

Először is olvasd végig a leírást! Ehhez fontos tudnivaló:

  • a varázsige kiejtése: konvaleszkó, ahol a „lesz” szótagon van a hangsúly
  • napfonat = a 4. azaz az erőcsakra, ami a köldököd felett van, kb. 3 ujjnyi távolságban.

A szöveg többi része úgy gondolom teljesen érthető. Tehát tedd félre a kifogásaidat, és ahogy akad 20 percnyi nyugalmas időd egyedül, csináld végig a varázslatot, hogy a varázsige működjön a számodra is.

De ajánlok számodra egy még egyszerűbb megoldást is!

Fogadd tőlem szeretettel a 2012-es év újdonságát, melyben segítségemmel sokkal egyszerűbben és profibb módon hajthatod végre ezt a varázslatot.

Kattints ide, hogy átadhassam Neked ajándékomat!

20 hozzászólás

  1. Jo erosebb vagyok!Havonta ujra kell csinalni ugye?

  2. Nekem sikerült!Kössz,Susi!Üdv:Csaba

  3. sziasztok ezek a varázslatok nem fognak sikerülni mert gondolom egyik ötök sem boszorkány hameg igen akkor annak is csak akkor sikerül hogy ha nem kezdö és van elég varázsereje.Én szivesen válaszolok bármelyik kérdésetekre ha kell ugy hogy irjatok

    • Kedves Melody!
      Nekem máris lenne néhány kérdésem:
      1./ Mikor fejezed be a sulit, ahol megtanulsz helyesen írni, hogy a kérdésekre adott válaszaid legalább e téren ne gyerekességet tükrözzenek?
      2./ Nem tudom, hogy hány volt “boszorkány” azok közül, akik megcsinálták a maguk erőkörét, de ha elolvasod a hozzászólásokat itt, és a hanganyag oldalán, akkor láthatod, hogy szép számmal akadt siker is. Szerinted ez mit jelent?
      3./ Milyen varázserő szükséges szerinted ahhoz, hogy egy ilyen varázslatot el tudjon végezni valaki?
      4./ Milyen szakértelemmel bírsz, ami miatt önmagad reklámozod itt, hogy “bármilyen kérdésre” válaszolsz?
      Várjuk válaszaid!
      Üdv: Susi

    • Te,Melody,vannak kérdéseim!a.Hiszel-e a varázslatban vagy sem?b.Tudsz-e helyesen irni(bocs,nem volt hosszu i)?c.Az mit jelent,ha csomó embernek sikerült,mint pl. nekem.Válaszolj Susi kérdéseire is!Nem VÁLASZBAN küldte el,hanem HOZZÁSZÓLÁSBAN!

    • Bocs,válaszban küldte el.

  4. Jakab Tiborné Éva

    Kedves Susi! Nagyon köszönöm!!!!!!!!!!

  5. Kedves Susi! Utasításaid szerint csináltam meg mindent. Nagy baj,ha inkább boldog pillanatok részleteire vagy több ilyen boldog perc keverékére gondoltam egyszerre? Inkább csináljam meg még egyszer?

  6. Kedves Susi

    Megcsináltam,fantasztikusan éreztem magam,nagyon möszönöm

  7. Kedves Susi!
    Megkérhetnélek arra, hogy a csakráink kinyitását is feltöltöd mp3 formátumban?

  8. Kicsit szkeptikusan áltam neki a dolognak de becsülettel végig csináltam és az eredmény fantasztikus. Mintha kicserélődtem volna! Nagyon köszönöm!!

  9. Kedves Susz!

    Hol kell letölteni hozzá a hangott?

  10. nekem sikerül és még sokal erőseb voltam szép napo

  11. kedves Susi!Nekem sikerült,de amikor megcsináltam összeestem meg nem voltam öntudatomban.Ez természetes?
    Szép napot!

  12. Szia Susi!

    Köszönöm szépen nagyon szuper tökéletesen müködik.Köszönöm szépen Gyöngyi

  13. Kedves Susi! Az mp3-as hanganyagot nemsikerült letöltenem, csakaz írott

    szöveget tudtam használni, de így is csodálatos volt!

    Még próbálkozok a letöltéssel.

    Köszönettel: Zsuzsi

  14. Köszönöm Susi !!fantasztikus..

  15. Kedves Susi! Hálásan köszönöm ezt a csodálatos varázslatot!Bár nem sikerült a vezetett varázskört alkalmaznom így is hatásos volt. A feszültségek testszrrte kezdenek elengedni, nagyon jó érzés.Bizony önbizalomhiányban szenvedek már régóta nagyon jókor küldted.

    Köszönettel: Zsuzsi

    • Kedves Zsuzsi!

      Nem teljesen világos, hogy mit nem sikerült alkalmaznod, de ez az a varázslat, amit kifejezetten tanácsos többször is elvégezni. Tehát próbálkozz, vagy írd meg pontosan mi nem ment!

      Szép napot: Susi

Hozzászólás a(z) Jakab Tiborné Éva bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com