Boszorkány – a népbabonák világában

A magyar néphit főhőse a boszorkány, nélkülük a hazai babonáskodás elképzelhetetlen lenne. A boszorkány elsősorban – de nem kizárólag – nő, mégpedig öregasszony, vagy lehet rosszlelkű menyecske vagy leány is. Lehet, hogy ő a falu szélén magányosan élő öregasszony, kiváltképp, ha még bába is, lehet, ő az utcán átszaladó girhes fekete macska is.
Kérhetik a segítségét bajban, szülésnél, gyógyításnál, vagy más boszorkányok rontása ellen.

Az ő tanácsait követik, ha bűnös vágyakat táplálnak lelkükben vagy szerelmi varázslatoknál.

Közben állandóan tartanak, sőt félnek tőle, szüntelenül védekeznek ellene. Minden gyanús praktikát neki tulajdonítanak.
A hit szerint főboszorkánnyá az válhat, akinek legalább 15-20 évre visszamenőlegesen “rossz élete” van, és kiképzett legalább 3 tanítványt.

A boszorkányok nyilvántartását a boszorkánymester végzi. A könyvébe minden boszorkány neve bele van írva, s akinek a nevét olvassa, annak meg kell jelennie előtte.

A néphit szerint, miről is ismerhető fel a boszorkány

  • a férfiak szerint a boszorkányok mind fehérmájúak
  • felismerhetőek szúrós szemükről
  • összenőtt szemöldökükről
  • szellemes beszédükről

Persze a gyanú önmagában kevés. Bizonyosságot kell szerezni, hogy felléphessenek ellenük, mert annyi rosszat tesznek sokszor csupán bosszantásból, szórakozásból. Szombaton a legingerlékenyebbek a boszorkányok, ilyenkor fellökik az embert – noha a közelben nincs senki – belecsípnek, hogy sohasem felejtik el.

Hogyan szerezhetünk hát bizonyosságot arról, hogy az illető boszorkány vagy sem. A próbák felettébb veszélyesek, veszedelmesek, az eredményről nem szabad senkinek sem beszélni, mert ez a boszorkányok haragját vívja ki, s aki beszél, annak megkötik a nyelvét.

boszi6
Megtudhatod, boszorkány-e az előtted járó, ha megfordítva a nyomába lépsz. Ha valóban az, akkor megérzi a rontást, visszafordul, ujjával megfenyeget.

Bonyolult, de hatásos módszer, ha a boszorkány után eredsz, lépteid számolva a 9.-be egy gombostűt szúrsz. Ilyenkor, ha tényleg az, moccanni sem bír, amíg tűt onnan ki nem húzzák.
Ha Luca napján megkarcolják a kilincset, akkor éjféli mise után a meglátják a karcolásban a boszorkányt.
Aki előző év december 13-án ültetett fokhagymát tűz a kalapja mellé, s úgy megy az éjféli misére, csak figyeljen, mert aki dicséri, milyen szép virágja van, az bizonyosan boszorkány.

Biztos módszer, felismeri a boszorkányt az, aki Luca napjától csizmában tartott krajcárért vett gyertyát gyújt Úrfelmutatáskor.

Jó módszer, ha Luca napkor szöget ütnek a kapufélfába, s mindennap egy kicsit vernek rá, hogy éppen karácsonyra legyen beütve. Mikor éjféli misére harangoznak, a boszorkányok mind odasereglenek, azon mesterkednek, hogy húzhatnák ki a szöget.
Luca napján boszorkányszög alakú zsámoly készítéséhez kell fogni, természetesen szög nélkül kell összeállítani 12 féle fából. Éjféli misére elvíve, azt krétával körbe kell rajzolni, védekezésül, aztán aki erre rááll Úrfelmutatáskor, meglátja a boszorkányokat. Ilyenkor látható a szarvuk is a jó látszatát keltve, mindig jelen vannak a misén. A látványon nem szabad álmélkodni, hanem gyorsan haza kell sietni, a széket elégetni, mert a boszorkányok széttépik a kíváncsiskodót.
Az is megtudhatja ki a boszorkány, aki az éjféli misére lyukas fakanalat, sírásáskor előkerült koporsódeszkát visz. Ha Úrfelmutatáskor meglátta őket, szaladjon hazáig, mákot szórva – mit üldözőinek fel kell szedni, mert jaj neki, ha a boszorkányok utolérik.
Sokan úgy vélik, egyszerű ember nem is láthatja őket, csak a pap. Úrfelmutatáskor a boszorkányok háttal állnak a nagy szarvukkal a szentségnek. Némelyik nem restelkedik, magához akarja venni az Úr testét. De az atya kezéből ilyenkor kiesik az ostya, sehogy sem akar belemenni az ilyen asszonyba.

Ezek a praktikák igazolják a néphit szerint, hogy valóban ki a boszorkány…

© Kora