Nagyon sok UFO-kutató meg van győződve arról, hogy a gabonakörökhöz hasonlóan a jégen keletkező rejtélyes , szabályos lenyomatok mögött is a földönkívüliek állnak.

Bár van tudományos magyarázat a keletkezésükre, talán mégiscsak lehet valami abban, amit az emberek állítanak. 2009. január 7.-én, a Finnország északi részén található Tenojoki folyó egyik mellékága felett egy vörös színben pompázó, kerek szerkezet jelent meg. A szemtanú elmondása szerint az UFO közvetlenül a jég felett lebegett, majd izzani kezdett és egy kúp alakú fénysugárral világította meg az alatta lévő területet. Mindez pár másodpercig tartott, majd a fény visszahúzódott, a szerkezet kissé megdőlt és villámgyorsan távozott nyugat felé. Miután eltűnt a távolban, az esti szürkületben jól kivehető volt egy harminc méter átmérőjű szabályos, kör alakú lenyomat a jégen.

Légi felvétel készült a Bajkál-tóban keletkezett 4 km széles körről.

Légi felvétel készült a Bajkál-tóban keletkezett 4 km széles körről.

A jégkörökről nem egy esetben fényképfelvétel is készül, sőt még a Nemzetközi Űrállomás asztronautái is megörökítettek néhányat az űrből. Nemrégiben közel két hétig kísérték figyelemmel a befagyott szibériai Bajkál-tó felületén keletkező , négy kilométer átmérőjű kört, mely az olvadással együtt lassan tűnt el. A tudósok csak találgatnak, mi állhat a rejtélyes körök keletkezésének hátterében, de biztosak abban, hogy hamarosan magyarázatot találnak a rejtélyre.

Jégkör, melyről sokan azt állítják, hogy UFO-k okozzák. Nagyon jól néz ki, ahogy forog!