Drága Susi!

Nagy kérdéssel fordulok hozzád. Az a sajnálatos dolog történt ma, hogy eltörött a tükröm…Épp költözőben voltam a mai nap, és benne volt a hátitáskámban. Sajnos, mikor hazaértem és kipakoltam belőle, a döbbenettől majdhogynem elájultam, hisz tudom, ha egy tükör eltörik azt jelenti, hogy 7 évig nem fogok férjhez menni.

Sajnos már korábban is eltörött egy tükröm, az arra vonatkozó 7 év már lejárhatott, de mindig volt problémám a szerelemben. Nagyon szeretném már megtalálni az igazit, illetve van is egy, akivel el tudnék képzelni egy közös jövőt, de hát nem most törött össze megint az a fránya tükör….Van mitől tartanom? Megalapozott a félelmem? Mit tudok én tenni ez ellen? Kérlek segíts a válaszoddal, tanácsoddal.

Előre is köszönöm!!!

Kedves …!

Az, hogy „ha eltörsz egy tükröt, akkor 7 évig nem mész férjhez” nem más, mint egy régi babona. Akár a boszorkányos babonák közé is beírhatnánk! (Lásd: https://bosziplaza.hu/boszorkanysag/boszorkanyos-babonak/ )

Ha megvizsgáljuk logikus gondolkodással az efféle babonákat, vagy akár a közmondásokat, akkor belátjuk, hogy többnyire csupa „butaság” az egész, mint ahogyan az időjárási népi jóslatok sem szoktak bejönni, pedig azok állítólag sokéves „megfigyeléseknek” köszönhetőek. (Például: Ha Medárd napján esik, akkor utána 40 napig fog esni.) De ezek a „megfigyelések” nem írásos, pontos feljegyzésekből adódnak, csak az emberek emlékezetéből, ami eléggé szelektív. Idősebb emberek szájából gyakran hallható például, hogy „régen nem volt ilyen össze-vissza az időjárás„. Ám ha megnézed a statisztikákat, akkor láthatod, hogy sok hideg vagy meleg rekord, ami a 20-as, 30-as vagy 40-es években volt, még mind a mai napig nem dőlt meg. „Őseink” viszont úgy emlékeznek, hogy akkoriban „bizony a tavasz, tavasz volt, a tél, meg tél„.

Ám az is igaz, hogy a hiteink befolyásolják az életünket, s ezért, ha valaki hiszi, hogy a tükör eltörése 7 év magánnyal azonos, akkor könnyen lehet, hogy meg is valósítja magának. Ez is olyan önbeteljesítő dolog, mint a jóslatok!

Sajnos az írásodból az tűnik ki, hogy Te bizony mélyen hiszel ebben a régi babonákban, hiszen egészen riadtan kérded:

Van mitől tartanom? Megalapozott a félelmem?

Ezért az egyetlen dolog amit tehetsz, – nem ellene, hanem – azért, hogy mihamarabb boldogan élhess a neked való párral, hogy felülbírálod ezt a hitedet. MERT NEM IGAZ!

Kérdezz meg róla másokat is, de én is elmondom neked, hogy bizony velem is előfordult, 20-21 éves korom körül, hogy eltörtem egy tükröt, s 23 évesen mégis férjhez mentem. Annak ellenére, hogy anyukámék hittek ebben a babonában, s engem is riogattak vele. :-)

Úgyhogy törődj inkább a választottaddal, s felejtsd el a buta babonákat!

Hogy ebben segítselek, kiteszem leveledet a Kérdezd Susi-t! rovatba, s remélem, mások is megírják neked a saját tapasztalataikat ezzel kapcsolatban, hogy hihetőbb legyen számodra, hogy nincs mitől félned. Ha netán már most azt mondanád, hogy „ugyan, erre nincs szükség, hiszek neked„, akkor arra azt válaszolnám, hogy azért vigyázz! Az ember hitvilága egészen mélyen gyökerezik, s ezért nem elég megérteni, hogy valami nem úgy van, ahogy addig gondoltuk. Szükség van az „ellenbizonyítékokra”, hogy meggyőzzük a tudattalanunkat is, hogy az ott tárolt hittétel hamis!

Sok sikert Neked e babona elengedéséhez és az új szerelemhez!

Szeretettel:

.alairas_keppel

.

U.i.: Remélem hamarosan tudósítasz arról, hogy férjhez mentél! :-)

Az oldal megújításakor sajnos a hozzászólásokat nem tudtam áthozni. Ezért ide másolom őket, hogy ne maradj le semmiről:

július 24, 2011 9:10 de.Posted 3 years ago
99

Juj,ezt nem hiszem el. Nincs olyan, hogy ha eltöröd a tükröt, nem mész férjhez! Olyat is hallottam már,hogy 7 év szerencsétlenség, stb… Ez nem más,mint a személyes felelősség áthárítása külső tényezőkre. Minden energia, a gondolat is. Ha félsz, akkor azt sugárzod ki az univerzum felé,és azt is fogod visszakapni. De ha optimista vagy,az életed is az lesz. Tudod mennyi tükröm tört már össze? És boldog vagyok, szuper kapcsolatban. Így nem lehet normálisan élni ahogy te gondolkodsz. Később jön még egy babona,még egy, még egy…. és rettegés lesz az életed. És ezt te csinálod magadnak.

július 24, 2011 6:45 du.Posted 3 years ago
Moni

Semmi kép se keseredj el. Ne feledd, a gondolatok ‘testet’ öltenek. Bár én még tükröt nem törtem el, de átéltem már pár péntek 13-at és a fekete macskák is átsuhantam előttem :) de semmi átlagtól eltérőt nem tapasztaltam, sőt volt pár igen jó péntek 13-am :) . Tudod, az emberek, a manó tudja miért, a rosszra mindig jobban emlékeznek.
Te vagy az életed szobrásza, hát formáld kedvedre. :)

július 25, 2011 6:51 de.Posted 3 years ago
Nayva

Szerintem kár ilyen babonákat komolyan venni.Én hiszek abban, mint az előttem szóló is említette, hogy képesek vagyunk bevonzani,vagy megteremteni(hogy melyik azt ki tudhatja) dolgokat.Ha sokat rágódunk valami rossz dolgon tuti hogy megtörténik.Van ez a vonzás törvény dolog, amiről érdemes olvasgatni, bár sok részét ezeknek a könyveknek én kidobnám a kukába mert butaságokra tanít, de emellett sok tanulság is van bennük! Ajánlom figyelmedbe!

március 1, 2015 8:14 du.Posted 3 months ago
ENGYELNÉ HORVÁT ANIKÓ

Szia fiam ma eltörte a fürdöbe a tükrö , nagyon megijetem ,és nem hiszek a babonákban,,vagy kéne?..

március 2, 2015 7:20 de.Posted 3 months ago
Susi (Author)

Kedves Anikó!
Ha nem hiszel, akkor miért ijedtél meg? Lehet, hogy mégis hatottak rád a babonák?
Szerintem gondold át és győzd meg magad, hogy az egész csak mese. :-)
Szép napot!
Susi