Az ördögtől való félelemnek időnként komikus következményei vannak. 1993-ban a louisianai Vintonban fának ütközött egy autó. Húsz anyaszült meztelen ember volt benne, akik nem orgiáról jöttek, nem akartak rekordot sem dönteni. Valamennyien tiszteletre méltó texasi pünkösdisták voltak, akik elhatározták, hogy szardíniaként összepréselődve utaznak, nehogy az ördög közéjük férkőzhessen.

A keresztény európai hagyományokon nevelkedett ember a sátán művének tartott minden megmagyarázhatatlant, ezért ijesztőnek tűnt számára, ha valaki teljes odaadással átengedi magát egy idegen, nem emberi akaratnak. Démoni megszállottság sorozatos eseteinek lehetett tanúja néhány apácakolostor, melyben Krisztus menyasszonyai egyáltalán nem viselkedtek szent életűen, amikor önkívületbe estek. Káromkodtak, sértő szavakat használtak, szemérmetlenül vonaglottak a földön, végtagjaikat dobálták, boszorkánynak vallották magukat, sőt még a kannibalizmus bűnét is beismerték. A megdöbbentő állapot kórként terjedt az apácák között. Rekedt, durva hangon kórusban kiabálták, hogy démonok, majd teljesen elvesztették a hatalmat önmaguk felett. Akik csak láttál őket, gyorsan keresztet vetettek. Az ilyes esetek híre nem maradhatott meg a kolostor falai között, a filmesek rögvest kaptak a témán. A háború után nagy divatja volt a megszállottságról szóló filmeknek és könyveknek.

William Blatty Az ördögűző című sikerkönyvében valóságos eseményt színez ki meglehetősen gazdag képzelőerővel. A démoni esemény, mely szárnyakat adott az írónak, 1949-ben történt Washington egyik külvárosában, egy georgetowni lutheránus családban. Az áldozat egy 13 éves fiú volt. A szellem azután jelentkezett a házban, miután a fiú a spiritiszta szeánszon használt betűkörrel játszott. Egyszer csak különös koppantások, később rejtélyes léptek hallatszottak a fiú szobájában. A család a nemrégiben elhunyt rokon kísértetére gyanakodott. Aztán elkezdtek mozogni a tárgyak, majd a szellem elkísérte a fiút az iskolába is, ahol nem maradt tétlen. A gyereket kórházba vitték kivizsgálásra. Sem az orvos, sem a pszichológus nem talált semmi rendellenességet, bár a fiú ott is matracostul a levegőbe emelkedett. Kénytelenek voltak papot hívni, s ekkor úgy tűnt, a világ összes rossz szelleme a fiúban lakozik.Szörnyű rohamok gyötörték őt, sírí hangon trágárságokat beszélt, teste felfújódott, latinul szónokolt, bár soha nem tanulta ezt a nyelvet. A rohamok közötti szünetben olyan volt, mint minden más normális gyerek. Végül hirtelen görcsbe rándult, megmagyarázhatatlan csattanás hallatszott, és abban a pillanatban a gyermek megszabadult.