Robert baba története

Talán az egyik legismertebb történet Robert babáé, aki egy festő, Robert Eugene Otto (későbbiekben Gene) tulajdonában volt.
robert_baba_360

A babát kisfiú korában kapta bahamákról származó dadájától, és a fiú hamarosan annyira megkedvelte furcsa ajándékát, hogy eldöntötte, egész életében vele lesz.

Sok történet kering a dadát illetően, miszerint a voodoo vallás követője volt.

Gene már szinte megszállottan ragaszkodott Roberthez. Gyakran órákat töltött kedvenc játékszerével, beszélt hozzá, és még a saját ruháiba is felöltöztette. Azt mondta, hogy sokszor hallotta amint Robert beszél hozzá, de nem mindig ugyanazon a hangon.

Gene vele aludt, evett és utazott. Néhány hónap elteltével az egész házban éreztette hatását valami megmagyarázhatatlan erő. Furcsa dolgokat tapasztaltak a ház lakói, hirtelen jelenések tűntek elő a semmiből, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan hirtelen el is tűntek. Gene személyisége is mintha megváltozott volna, gyakran előfordult éjjelente, hogy az ablakon keresztül osont ki a szobájából. De akárhányszor is követett el valami csínyt, mindig csak ezt mondta: „Robert volt!”

Egyik év októberében Robert babát kiállították a floridai Custom House-ban. Egyes látogatók megjegyzést tettek arra vonatkozóan, hogy a baba közelében borsmenta illatot lehet érezni, pedig Robert egy üvegvitrinben van. Volt aki csak viccesen azt mondta erre, hogy Robert biztosan szereti a borsmentát és éjszaka mentolos cukorka után fog kutatni. A szkeptikusok csak nevetnek a dolgon, de minden év októberében jelentések érkeznek a múzeum személyzetétől, miszerint reggelente üres borsmentás cukorka papírjait találják a zárt üvegvitrin belsejében.

Robert ma is megtekinthető, Gene Otto tengerészruhájában és kis mackójával az East Martello Múzeumban, valamint minden év októberében a történelmi Custom House-ban, Key Westen, Floridában.

Seben Roland gyűjtése