Hyoscyamus niger

A beléndek a burgonyával, a paradicsommal, a nadragulyával, a mandragórával és a maszlaggal együtt a Solanaceae családba tartozik. A növény gubói több száz kicsiny, a mákszemekhez hasonló, de barnásszürkés magot rejtenek. A növény minden része mérgező, de különösen a levelei, melyeknek még a szaga is okozhat szédülést és kábaságot egyeseknél.
A beléndek nyugtató hatással van a központi idegrendszerre, nagy mennyiségben fogyasztva azonban a száj kiszáradását, pupillatágulást, nyugtalanságot, hallucinációt és kómás állapotot, majd végül halálhoz vezető önkívületet okozhat. A boszorkányok a beléndeket használták arra, hogy vihart támasszanak, tönkretegyék a termést és állatokat mérgezzenek meg. A beléndek ezen kívül legendásan híres arról, hogy a repülőbalzsam alapanyaga, melynek segítségével a boszorkányok hallucinációkat éltek át, és úgy érezték, hogy repülnek.

Amikor új boszorkányokat vettek fel a már létező szervezetekbe, beléndektartalmú főzetet kellett inniuk, s ekkor bódulatba estek, nyomást éreztek a fejükben, olyan érzésük volt, mintha valaki erőszakkal lecsukná a szemhéjukat, látásuk elhomályosult, a tárgyak torz alakot öltöttek, és a beavatottak nem létező dolgokat láttak.

[box type=”shadow” align=”” class=”” width=””]Szeretnénk felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy az itt ismertetett növények feltételezett használati módjait és céljait merőben a történeti érdekesség kedvéért írjuk le, és semmilyen körülmények között nem tanácsos utánzásukkal próbálkozni.[/box]

Diana Canwell-Jonathan Sutharland: Boszorkányok

beléndek