Az átkok olyan varázsigék, melyeknek célja bajt hozni másokra. A boszorkányok gyakran átkoztak meg embereket, többnyire bosszúból. Nem minden átok járt azonnali hatással, és az átok ereje a megátkozott áldozat halálával sem szűnt meg.

Az elátkozás leggyakrabban a kiszemelt áldozat hasonmásának elkészítésével kezdődött, mely az esetek többségében valóban emlékeztetett az áldozatra. amikor a bábuban valamilyen módon kárt tettek, hasonló kár érte a célszemélyt. Ha a bábut ezután elpusztították, mondjuk, tűzbe vetették, akkor az áldozat meghalt. Ugyancsak az áldozat halálát idézte elő a bábunak tüskével, tűvel való megszurkálása.

Az egyiptomiakat valószínűleg nyugodtan nevezhetjük az elátkozás szakértőinek: ők egy Apep nevezetű démon viaszhasonmását készítették el, és arra írták rá a kiszemelt áldozat nevét. A bábut ezután papiruszba csomagolták és tűzbe vetették. Miközben a bábu égett, bal lábbal négyszer belerúgtak, amikor pedig hamuvá enyészett, ürülékkel keverték össze és egy másik tűzbe vetették.

Leghatásosabbak a halálos ágyon mondott átkok voltak. A boszorkányok véleménye szerint az átkok holdfogyatkozáskor a leghatásosabbak.

(D.Canwell – J.Sutherland: Boszorkányok)