Kedves Susi!

Bocs, hogy megint írok Neked, de nagyon nehéz elengedni az elvárást. Kicsit ez ellentmondásos is, mert amikor a ho’ponoponot alkalmazom, akkor a végeredményre gondolok, és így inkább jobban kötődöm hozzá.

Aztán néha, mint ma reggel is már-már azt gondoltam, hogy jobb lenne az egészet feladni, mert eléggé megterhelő lelkileg. Persze pár óra múlva már azt éreztem, hogy végig szeretném csinálni, hisz az életem alakulásáról van szó. 

Mi a titka annak, hogy nem várom el azt, amit szeretnék, mégis arra, gondolok és azt vizionálom, hogy az megvalósul?

Szeretettel, … 

Kedves …!

Nagyon jó kérdést tettél fel! Ez a „titok” sokak számára jelent hatalmas problémát. És valóban nem egyszerű, mert eltér attól a gondolkodásmódtól, amit megszoktunk.

Alapvető emberi módszerünk a teremtésre, hogy birtokolni vágyunk valamit (egészséget, gazdagságot, szerelmet), mert úgy hisszük, hogy akkor fogunk tudni megtenni dolgokat (fájdalom nélkül élni, anyagi gondoktól mentesnek lenni, szeretetet kapni és adni), s ha ez meglesz, attól remekül fogjuk magunkat érezni (fittnek és frissnek, anyagilag függetlennek, szerelmesnek és boldognak). Te is a birtoklásból indulsz még ki, azaz elvárod, hogy a szerelmeddel jó kapcsolatod legyen, mert végeredményként ettől fogod magad jól érezni.

Ám a teremtés nagy titka az, hogy fordítva működik, mint ahogyan azt mi emberek elvárjuk. Az univerzum teremtő energiái arra válaszolnak, amit érzel, amilyen állapotba gondolod magad. Ha tehát boldognak és szerelmesnek / szeretettnek érzed magad, akkor eléd hozza a lehetőséget, hogy azt tedd, amit ebben az állapotban tennél, s végül megérkezik a birtokolni vágyott kapcsolat is.

Mikor nálam jártál, beszélgettünk arról is, hogy a „végeredmény lelki állapotába” kell képzelned magad. Ez azért nehezebb a megszokottnál, mert azt tudod az elméddel, hogy a „birtokolni – tenni – lenni” módszer szerint, semmi okod, hogy jól érezd magad, hiszen még nincsen a birtokodban az, amire vágysz, ettől nem teheted azt, amit szeretnél, és így nem érezheted magad úgy, ahogyan most lenned kéne a teremtéshez.

DE. Ha megérted azt, hogy előbb boldognak kell lenned ahhoz, hogy megkapd amit szeretnél, akkor tehetsz ezért. Boldog lehetsz azáltal, hogy másoknak segítesz boldognak lenni. Jelen esetben ezt megteheted úgy is, hogy szeretetet adsz mindenkinek és mindennek (lásd: Szeresd vissza! program 3.lecke). Amikor ezt teszed, te is a szeretet és a boldogság állapotába kerülsz, és máris megvan az a „lét”, amiből kiindulva, megteheted azt, amire inspirációt érzel, és így megszerezheted, amit birtokolni akarsz.

„Azt add másnak, amit Te szeretnél magadnak!”

Ha másnak adsz, akkor ehhez rendelkezned kell azzal a dologgal, mert különben nem is adhatnád másnak. Így tudod „becsapni” az elmédet, elhitetni vele azt, hogy te igenis rendelkezel a boldogsággal, a szeretettel, szerelemmel, hiszen csakis így adhatsz másoknak boldogságot, szeretetet, szerelmet. Lehet, hogy nem olyan egyszerűnek tűnik ilyesmit adni másoknak, de azért megvan a módja. Szeretni kell az embereket, illetve azt, akinek épp segíteni szeretnél, és máris kellemes érzésekkel ajándékozod meg. Ha igazán szeretni tudod, akkor azt fogod adni neki, amit ő szeretne és nem azt, amire szerinted szüksége lenne, s így egészen biztos, hogy boldoggá teszed.

Jelen esetben tehát a szeretet a kulcs a jó eredményhez, mint ahogyan a Szeresd vissza! program is mondja.

Ha már szeretsz, akkor nem önbecsapás az, hogy olyan boldognak képzeled magad, mint amilyen akkor leszel, ha a kedvesed a karjaiban tart, mert egyszerűen tudod, hogy ez igaz. Elérted a célodat a teremtés valódi menetének használatával: LÉTEZEL – TESZEL – BIRTOKOLSZ.

Minden jót kívánok Neked!

Szeretettel:

.

.

.

A lehető legjobb megoldás szerelmi bánatra:
reklam_600

Kérlek, “Ajánld” a barátaidnak ezt a blogbejegyzést, és segíts terjeszteni ezt a tudást!