A poltergeist olykor az ördögnél is gonoszabb tud lenni. 1889-ben a kanadai Québec egyik tanyáján jegyezték fel az alábbi hátborzongató és egyben nevetséges történetet.

Minden azzal kezdődött, hogy sorra törtek az edények és rejtélyes módon meggyulladtak a tárgyak. A gyanú a 11 éves, örökbe fogadott Dinah-ra terelődött. Egyszer egy Woodcock nevű ismerős elment a kislány után a fáskamrába, ahol egy láthatatlan lénnyel hallotta őt beszélgetni. A szitkozódó hang kijelentette, ő maga az ördög, és megígérte, hogy kitekeri Woodcock nyakát. Dicséretre méltó hidegvérrel a férfinak sikerült kibékítenie a gonosz lelket, s mire a kíváncsiskodók hada körülállta a fáskamrát, a lény készségesen bemutatót tartott. Tizenheten tanúsították, hogy kövek repkedtek, tüzek lobbantak és a szájharmonika magától zenélt. Dinah és pajtása állítólag magát a szellemet is látta. A fellelkesült és addigra gyökeresen átalakult jellemű lény gyönyörűen kezdett énekelni, végül angyal módjára jámboran fölemelkedett és elrepült.