A következő három eset a legtipikusabb és legismertebb a Bermuda-háromszög rejtélyei közül:

1872. december – Mary Celeste brit kereskedelmi hajó

maryceleste

A Bermuda-háromszög legnagyobb rejtélyeként emlegetik, a rejtélynek azt a típusát, amelyben érintetlen hajót találnak legénység nélkül, erről a hajóról nevezték el. Tették azt annak ellenére, hogy megtalálási helye: É 30°20’ Ny 17°15’. amely hely 1060 km-re van Gibraltártól nyugatra, ráadásul a hajó New Yorkból Genovába tartott, így a Bermuda-háromszöget egyetlen pillanatra sem keresztezte. A hajónapló utolsó bejegyzése november 24-én kelt, amikor a briggszkúner 180 km-re nyugatra volt az Azori-szigetektől.

Saját korában a The New York Times beszámolói szerint szenzációt keltett, de nem olyat, amivel a mai Bermuda-rejtélyt azonosítjuk. A Mary Celeste-t megtaláló Moorhouse kapitányt kalóznak tartották, később biztosítási csalással vádolták.

Az esetet Sir Arthur Conan Doyle is feldolgozta 11 évvel később, és az általa használt Marie Celeste névváltozat terjedt el a Legendában is, készpénznek véve, amit a kitűnő író papírra vetett. Abból, amit ma a közhiedelem a Mary Celeste történetéről tudni vél, számos mozzanat Doyle képzeletéből fakadt, egyben azonban minősíti Charles Berlitz kutatómunkáját is.

1918. március – Cyclops haditengerészeti szénszállító

bermuda_cyclops

A Cyclops (19600 tonnás, 309 fő legénység, 180 méter hossz) március 4-én Barbadosból indult utolsó útjára és Norfolfkba tartott. Az elbeszélések elvetik az aknára futás elméletét, a német tengeralattjáró-tevékenység lehetőségét, valamint csendes időjárásról beszélnek. A baleset oka ma is ismeretlen, ezért gyakran idézik Woodrow Wilson egy mondatát: „.. csak Isten és a tenger tudja, mi történt a nagy hajóval”. A Legenda nagy hangsúlyt fektet arra a tényre, hogy ez volt az első rádióval is felszerelt hajó, amelyik eltűnt.

A Cyclops eltűnéséről csak április 14-én adtak hírt először a lapok (The Virginian Pilot és Washington Post). A haditengerészet hírszerzése májusban az alábbi lehetséges okokat adta meg:

  •  … a legénység fellázadt, hatalmába kerítette és eltérítette szokásos útjáról.
  • A hajón tartózkodott Rio de Janeiro amerikai főkonzulja is, aki németbarát hírében állt, következésképp német kézre játszhatta a hajót.
  • Német tengeralattjáró megtorpedózta
  • A mangán-dioxid rakomány esetleg felrobbanhatott.
  • A hajó alaptulajdonsága volt egy gyors és kellemetlen, de nem túl nagy mértékű ringás: szerkezetfáradás léphetett fel, amitől kettétörhetett vagy felborulhatott.
  • Woorley kapitány németországi születésű, vagyis átadhatta a hajót a németeknek, vagy közreműködhetett annak elsüllyesztésében.

A haditengerészet egyik elméletére sem talált semmilyen bizonyítékot. A rejtélyt 1920-ban Mahlon S. Tisdale korvettkapitány vallomása némileg érthetőbbé tette: még 1918-ban a Cyclopson szolgált, ahol észrevette, hogy a tartályok búvónyílásait egytől-egyig nyitva hagyták. Amikor ezt jelentette a kapitánynak, az volt a válasz, hogy a haditengerészet hajóépítő telepétől kapta az utasítást, miszerint így kell azokat tartani. Tisdale véleménye szerint a végzetes úton a rakomány megcsúszhatott, és a hajó felborult, mielőtt bárki elhagyhatta volna. Yates fregattkapitány azonban cáfolta, hogy a hajóépítő műhely ilyen utasítást adott volna ki.

Egyes vélemények szerint a hajót túlterhelték, a nagy tömegű rakomány miatt kettétört, vagy kiszakadt a feneke.

A hajó utolsó dél-amerikai útján szolgáló Conrad A. Nervig 1969-ben tette közzé tapasztalatait: „Megzavart, amikor olyasféle hangot hallottam, mint amikor két fémlemezt egymáshoz dörzsölnek… A hajó oly mértékben dolgozott, hogy ahol a gőz- vagy vízcsövek a hajótörzs részeivel érintkeztek, a mozgást szabad szemmel is látni lehetett. A hajó közepén a fedélzet emelkedett és süllyedt…”

bermuda_mary_celeste

1968-ban Dean Hawes a Scorpion (ld. alább) atomtengeralattjáró roncsait kereste, Norfolktól 120 km-re keletre, 60 méter mélységben egy roncsot talált, amelyet később a Cyclops roncsaként azonosított. Ez a felfedezés segített megoldani a Cyclops rejtélyét. Mivel egyik motorja nem működött, maximális sebessége 10 csomó volt. A roncs helyére legkevesebb hat napos út után juthatott el, vagyis március 10-én éjszaka. Az Egyesült Államok ashville-i Országos Meteorológiai Központjának adatai szerint március 7-től 11-ig 40-60 mérföldes (70–110 km/h) erejű vihar tombolt Norfolk térségében. Március 10-én a The Virginian Pilot viharjelzés kiadásáról tudósított.

1948. január 30. – Star Tiger Tudor-IV repülőgép

A Legenda: hajnalban a repülőgép közölte a bermudai irányítótoronnyal a helyzetét, valamint azt, hogy minden rendben. Ez volt az utolsó üzenete. A gép eltűntekor és a kereséskor szép idő volt, ennek ellenére nem találtak semmit. A Polgári Légügyi Minisztérium felkérésére eljáró londoni bíróság az ügyet rejtélyesnek és megoldhatatlannak minősítette.

Ma már, amikor a médiák légikatasztrófákról szóló dokumentumsorozatokat adnak, könnyebb helyzetben vagyunk annak belátásában, hogy egy repülőgépen bármikor elromolhat valami, és az esetek többségében nincs idő vészjelzés leadására. A bíróság 1948-ban ezt állapította meg a gép karbantartásáról: „…a karbantartási nyilvántartások vizsgálatából két dolog derült ki… Bizonyos hibák rendszeresen visszatérnek… azokat nem javították ki, és a nagy ellenőrzések során sem küszöbölték ki őket. Másodszor: a repülőgép nem ritkán nem is jelentéktelen kijavítatlan hibákkal indult útnak nagy távolságra, utasokkal a fedélzetén…”

A repülő az Azori-szigetekről indult bermudai úticéljára, vagyis a Bermuda-háromszöget nem érintette. „A télen szokásos átlagos szélviszonyok mellett… a repülőgép a Bermudáig tartó 1960 tengeri mérföld megtétele után nincs elegendő tartalék üzemanyag birtokában ahhoz, hogy bármilyen más repülőtérre eljusson… Az útszakasz egész hosszában egyetlen repülőgép-megfigyelő állomás sincs.”[39] A gép lisszaboni éjszakázása alatt javítani kellett az egyik iránytűt, amely az Azori-szigetekig ismét elromlott, itt megint javították. A Bermuda felé tartó úton a gép az előírt óránkénti helyzetjelentését hajnali 3 óráig teljesítette. A Star Tiger előtt egy órával induló Lancaster gép baj nélkül elérte Bermudát, de ezt a gépet is 122 km-rel térítette el az erős délnyugati szél, és magát a szigetet 160 km távolságról észlelte először vizuálisan. A Star Tiger menet közben az eredeti 3 óra 56 perces érkezési időt hajnali öt órára módosította az erős ellenszél miatt. A Legendával ellentétben a gép utolsó jelentkezése nem helyzetjelentés volt, hanem 3 óra 15 perckor az irányjelzés nyugtázása.

A gép 3 óra 15 perckor még a levegőben volt, 3 óra 50 perckor már nem. A vészhelyzetet csak 4 óra 40 perckor jelentették. A Star Tiger katasztrófájának oka kideríthetetlen marad a roncsok nélkül.

A szerencsétlenség főbb eseményeinek térképe. Jelmagyarázat: lila nyilak - a 19. repülőraj tervezett útvonala, piros nyíl - a Martin Mariner hidroplán útvonala, A - Taylor hadnagy becslése a 16.00 órai helyzetéről, B - a repülőraj valószínűsített helyzete 16.00 órakor, C - a repülőraj 17.50-kor számított helyzete, D - a robbanás pozíciója 19.50-kor

A szerencsétlenség főbb eseményeinek térképe. Jelmagyarázat: lila nyilak – a 19. repülőraj tervezett útvonala, piros nyíl – a Martin Mariner hidroplán útvonala, A – Taylor hadnagy becslése a 16.00 órai helyzetéről, B – a repülőraj valószínűsített helyzete 16.00 órakor, C – a repülőraj 17.50-kor számított helyzete, D – a robbanás pozíciója 19.50-kor

A legnagyobb érdeklődést mégis a 19. repülőraj öt darab Avenger típusú repülőgépének egyidejű eltűnése, valamint még aznap a kereső Martin Mariner hidroplán eltűnése váltotta ki. A közismert Harmadik típusú találkozások című film is erre utal a sivatagban előkerülő második világháborús géptípussal (Avenger).

Részletesebben olvashatsz róla e cikk forrásául is szolgáló Wikipédia anyagban, ide kattintva.

Mindezek az esetek Charles Berlitz könyvéből valók, és egyetlen forrásmegjelölést, vagy bármilyen adatolást nem tartalmaznak. Érdekes módon 1973. októbere óta (vagyis Berlitz könyvének megjelenése után) egyetlen új esetet sem említettek a Bermuda-háromszögből, pedig a világ már erre figyelt.