2010.07.29. CSÜTÖRTÖK

MANDRAGÓRAAtropa mandragora 2.rész
Európa egyes részein halállal is büntethették azt, akinél mandragórát találtak. A boszorkányok éjjel szedték le a mandragórát, borban megmosták és selyembe-bársonyba burkolták. Rendszerint volt már szentelt-ostyakészletük, melyet templomokból lopkodtak össze, és a mandragóra gyökereket ezekkel táplálták. Porrá törve a gyökér hallucinációkat okozott, melyet halálszerű révület követett. A gyökér hatására meg is lehetett őrülni, így nem csoda, hogy szerelmi bájitalok, valamint repülőbalzsamok alapanyagaként használták. a boszorkányok olyanoknak adták el mandragóra főzeteiket, akik mások titkainak megismerésére vágytak, meddő asszonyoknak, valamint azoknak, akik magasabb rendű tudásra és bölcsességre szerettek volna szert tenni.


Szeretnénk felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy az itt ismertetett növények feltételezett használati módjait és céljait merőben a történeti érdekesség kedvéért írjuk le, és semmilyen körülmények között nem tanácsos utánzásukkal próbálkozni.

(D.Canwell – J.Sutherland: Boszorkányok)

Szólj hozzá