Megvásároljuk, vagy önmagunk készítsük el az eszközeinket?

Az utóbbi időben többen is feltették nekem ezt a kérdést különböző mágiához használt tárgyakkal kapcsolatban. A válaszom pedig kettős, hiszen szerintem jó lehet, ha önmagunk készítjük és az is, ha megvásároljuk. Ám nem mindegy, hogy bármely megoldást is választjuk, hogyan és hol tesszük azt.
Mint tudjuk, a boszorkány eszközöknek önmagukban nincs hatalmuk, nekünk kell feltöltenünk őket saját rezgéseinkkel ahhoz, hogy céljainkat szolgálják. Ezt mindenképpen megtesszük akkor, ha mi magunk készítjük el őket. Épp ezért nagyon fontos figyelnünk arra, hogy jó fizikai, érzelmi és lelki állapotban legyünk a készítés minden egyes pillanatában. Oda kell figyelnünk, hogy amíg kezünk dolgozik a tárgy megalkotásán, gondolatainkkal ne kalandozzunk más felé, hanem minden figyelmünket annak a célnak szenteljük, amire majd a készülő eszközt használjuk. Akinek sikerül így megalkotni bármely varázstárgyat, az valóban nagyszerű lesz a számára. Előkészületként „csak” annyit kell tennie, ha még nem jutott „mesterszintre”, hogy megtanulja fizikai, érzelmi és lelki állapotának felmérését, valamint gondolatainak felügyeletét és irányítását.
Egyszerű, nem? :-)
Aki úgy gondolja, hogy egyszerűbb számára, ha megvásárolja a mágikus szertartásaihoz szükséges kellékeit, annak arra kell odafigyelnie, hogy hol teszi meg ezt. Hiszen, mint ahogyan azt az előbb már leírtam, nem mindegy, hogy a készítés, majd a tárolás folyamán milyen rezgésekkel töltődött fel a tárgy. Persze egy üzletben többségében nem saját gyártású holmik vannak, de az üzlet és a bennük lévő emberek rezgései alakítják az ott lévő tárgyakat. Ha igazán jó boszorkányüzletről van szó, akkor tisztítják is őket. Jómagam 6 éve jártam úgy, hogy Egyiptomból kaptam néhány szobrot, amit egy általános tisztítás (vízzel és füstölővel végzett szertartás) után, kitettem az üzletbe. Ám már az első nap kiderült, hogy ezek a tárgyak nagyon rossz energiákat hordoznak magukban. Azonnal újabb tisztító szertartást hajtottunk végre, most már ketten, egy boszorkány barátnőmmel, de szinte alig javítottunk valamit. Egy teljes holdciklusra kikerültek a tárgyak az erkélyemre, majd újabb tisztító eljárásoknak kellett alávetni őket. kb. 2 hónapig küzdöttem, mire sikerült annyira eltávolítani belőlük a rossz sugárzást, hogy végre feltehettem őket az üzlet polcára. Ám még ekkor is kristályokkal vettem őket körbe, s hetente tisztítottam, energiáztam, újra és újra. Az első darabot közülük 2 év után vásárolta meg valaki. Akkor már csakis az itteni kellemes energiákat tartalmazták.
Mindezt csak azért meséltem el, hogy felhívjam a figyelmedet arra, hogy ellenőrizd, mit veszel meg, vagy ha te magad nem vagy érzékeny az energiákra, akkor legalább arra figyelj, hogy biztosan olyan helyről vásárolj, ahol figyelnek az ilyesmire. A Boszi Plázában például minden tárgy megtisztuláson esik keresztül, mielőtt a polcra kerülne. Valamint az is sokat számít, hogy a bejelentkezéses rendszer által, akárki nem jöhet be ide. Talán sokak szerint nem kéne ilyet tenni, mégis előfordult (igaz csak egyszer), hogy egy párocska már az üzlet küszöbén közölte, hogy átkot szeretnének küldeni valakire, s én azon nyomban megkértem őket, hogy akkor forduljanak meg szépen, s keressenek megoldást máshol az efféle ügyeikre. Itt nem átkozódunk! Persze előfordul olyan is, hogy valaki például kissé depressziós állapotban érkezik, de ilyenkor már az ittléte alatt igyekszem feljebb emelni a rezgésszintet a boltban, hogy az illető közérzete javuljon, s miután távozott, az itt maradt „rosszaságokat” is „kitessékelem”. Ugyanis mint átérző nehezen tölteném itt a napjaim nagy részét, ha nem figyelnék oda, hogy milyen rezgések vesznek körül.


Na, de jól elkalandoztam…
A fenti kérdésre tehát az a válaszom, hogy egyszerűbb a vásárlás, amíg nem bírsz elég tudással az elkészítéshez, csak figyelj rá, hogy hol vásárolsz. Amikor megvetted a szükséges tárgyadat, akkor tisztítsd azért meg, majd szenteld fel. Vannak tárgyak, amiket jó, ha néhány napig testközelben tartasz, de ez már azon is múlik, hogy miről van szó. Egy jó üzletben, ha megkérdezed, szívesen elmondják neked, hogy mit érdemes tenned annak érdekében, hogy a tárgy valóban a Tied legyen, és jól tudd használni.
Sok sikert a készítéshez vagy a vásárláshoz!
Szeretettel: Susi

13 hozzászlóás to “Megvásároljuk, vagy önmagunk készítsük el az eszközeinket?”

  1. PhaetonChairon szerint:

    Nekem kristálykoponyákkal volt ilyen rossz tapasztalatom. Megvettem a kedvenc onixkoponyámat, és az első éjszaka rémálmokkal jutalmazott, mert elfelejtettem megtisztítani. Rengeteg negatív energiát szívott magába:-(, de a tisztító szertartás óta semmi baj nincs vele.

  2. Susi szerint:

    Kedves PhaetonChairon!
    Örülök, hogy megosztottad velünk saját történetedet, így erősítve meg, hogy nem mindegy hol vásárolunk.
    Szép estét!
    Susi

  3. merse szerint:

    szia susi!
    nem tudsz véletlenül magyarországon (ezen kívül)boszorkányboltot?te honnan szerzed az eszközöket?

  4. Susi szerint:

    Kedves Merse!

    A boszorkany.lap.hu-n van néhány boszorkányboltként feltüntetett üzlet, de egyik sem kifejezetten az. Ez egy kicsi ország, így elég neki a bosziplaza is. :-)
    Én több helyről szemezgetem össze az itt kapható dolgokat, külföldről is sok minden jön és van amit én készítek.
    Üdv: Susi

  5. Cronosor szerint:

    Hát igen nem mindegy hogy hol veszi az ember az eszközeit.
    Én is vettem 2 kristálynyakláncot. Egy nyilvános helyen… hát okozott némi problémát. most az asztalom szegletében hever és várom a teliholdat mert a mostaniról lecsúsztam. Sokan összetapogatják ezeket és vannak olyanok is akik odamennek és direkt “rossz dolgokat rejtenek bele” a tárgyba azzal a céllal ha majd egyszer megveszi valaki akkor és akkor aktivizálódik a belerejtett dolog. valószínűleg én is ilyenbe futottam bele.

  6. Susi szerint:

    Kedves Cronosor!

    Most tátva maradt a szám a csodálkozástól…
    El sem tudom képzelni, hogy léteznek olyan emberek, akik bemennek egy üzletbe és szórakozásból rossz energiákat rejtenek egy tárgyba, hogy az majd ártson annak, aki megveszi. Szerinted ilyen elvetemülten gonosz emberek is léteznek ezen a világon? Hiszen nincsen nagyobb gonoszság, mint amikor valaki céltalanul (hisz azt sem tudja kinél köt ki az a tárgy) ártani akar embertársának!
    Biztos vagy Te abban, hogy ilyesmi létezik?
    Üdv: Susi

  7. Cronosor szerint:

    Igazából nem egy boltban vettem hanem egy “bolha piacon” ahol én lakom minden vasárnap van és van ott egy árus aki csak kristályokat árul. Szóval bárki odamehet nézelődni meg ilyesmi.Amiket eddig vettem nála kristályokat azokkal minden rendben volt.

    Sajnálattal mondom ezt hogy szerintem igen vannak ilyen elvetemült emberek. Nem akarok itt vészjóslóan károgni. De én már találkoztam sajnos pár alakkal akik képesek rossz céllal használni az erejüket…
    És azt sem mondanám hogy céltalanul tennének ilyeneket mert céljuk van vele az biztos.

  8. Susi szerint:

    De mégis milyen céljuk lehetne egy ilyen cselekedettel?

  9. Judit szerint:

    Szerintem olyasmi céljuk lehet vele mint amien azoknak van akik a netre vírusokat töltenek fel. Akik utálják a kristájokat és az ezoteriát.

  10. Cronosor szerint:

    Tudom kérdésre kérdést nem illik …
    De milyen céllal átkoz meg valaki valamit vagy valakit?…

    sok cél lehet … ide nem írok egy ötletet se hogy milyen célja lehet egy ilyen embernek mert a végén még valaki ihletet merít belőle. De ha nagyon szeretnéd Susi írhatok neked privát üzenetbe egy – kettőt. De szerintem lényegtelen, hogy mi a célja ezzel. Akik ilyet tudnak csinálni és komolyabb dolgokra képesek azok nem hinném hogy utálják az ezoterikát vagy a kristályokat. Bár ki tudja …

  11. Susi szerint:

    Konkrét valakivel, vagy valamivel szemben egyértelmű oka lehet bárminek. De olyan valakivel akiről nem tudni kicsoda, csak általános gonoszkodás lehet a cél, ami szerintem teljesen értelmetlen!

  12. Hunterkillertk szerint:

    Üdv!

    Nézd Susi. Volt olyan hely (egy diszkó, ha jól tudom), ahol pusztán szórakozásból AIDS-es tűkkel szurkáltak embereket.
    Nem mindenki gondolkozik úgy, ahogy mi. Vannak, akiket szórakoztat az, hogy árthatnak másokat, nem is kevesen, sőt egyre többen. Ha egy ilyen embernek van némi “hatalma”, nehogy azt gondold, hogy visszatartja akármi is attól, hogy a használatával ártson másnak.

    Amúgy nem is kell ehhez velejéig romlottnak lenni. Gondoljunk csak az éretlen suhancokra, akik poénból kiszurkálják például az óvszert a boltban.
    Ők csak azt hiszik, hogy most jól kitoltak valaki mással, de fogalmuk sincs, valójában mekkora kárt okozhatnak.

    Hű, ez kicsit hosszú lett :-D .

  13. boszorkány lány szerint:

    én egy kifejlett boszi vagyok
    aki mindent tud csinálni
    én már amiota boszi vagyok
    magamtol csinálom a dolgokat

    üdv

Szólj hozzá