A pentákulum, mint a föld, az alap, a szilárdság rituális megtestesítője általában az oltáron vagy a földön helyezkedik el. A középpontját megtalálva a lehetőségeket és az irányokat mutatja meg a mágus számára.A pentagramma megfordítható jelképei a dualitást mutatják meg, nem a jót és a rosszat. (Csúcsával felfelé az embert jelképezi, csúcsával lefelé pedig az ördögöt. Előbbi a boszorkányok, utóbbi a sátánisták jelképeként szokott megjelenni.)
Az, hogy ki mit nevez jónak és rossznak, csupán attól függ, mi “tetszik” neki, és mi nem. A félelem az ismeretlentől, a kiszámíthatatlanságtól gyakran rossznak mutat dolgokat, amikre pedig szüksége lehet valakinek. (Talán csak azért, hogy rájöjjön arra, hogy mégsem azt akarja.)
A pentagramma középpontja az ember Középpontja is. Aki ezt megtalálta, az már “csak” lehetőségeket lát a “most”-ban, amiket választ, vagy nem választ. Vannak helyzetek, amikor felfelé, és vannak, amikor lefelé akarunk menni. Minden irány csak az adott jelenben, és csak az adott személy esetében lehet “jobb” vagy “rosszabb” a másiknál.
Fekete zsírkő pentákulum, rézcsíkból ráapplikált pentagrammával
Szia Susi!
Ha nem akarok nálad rendelni, akkor hogyan és miből lehetne házilag csinálni?
kedves Merse!
Pentákulumot nagyon egyszerű készíteni:
1./ Tégy egy kistányérba földet vagy sót, és rajzold bele a pentagrammát.
2./ Egy kerek kartonra, parafa, vagy fa alátétre rajzold vagy fesd meg.
3./ Agyagból vagy kiégethető gyurmából formázz egy kerek lapot, majd vésd bele, fesd meg a pentagrammot.
És még számtalan módon készíthetsz ilyet magadnak.
A házilag készített dolgok valóban nagyon jók lehetnek, bár vannak hátulütőik.
Épp készülök írni róla. Majd elolvashatod!
Szeretettel: Susi
Szia.Susi,sógyurmábol elkészíthető ez a pentákulum???
és azt szeretném kérdezni ,hogy a barátnőim szellemet idéztek és azt mondták ,hogy megnyilt a csap meg züld pontokat láttak!
Ez lehetséges ???
Szia Barbarax. Elkészíthető.
A barátnőid meséit én fenntartásokkal fogadom, bár sok minden lehetséges. De jobb lenne, ha nem játszanának szellemidézgetősdit, mert egyszer még komollyá válik!
Szeretettel: Susi
szia suzy
és ez pontosan mire valo?
ide le van írva
szia.egy eltérő tárgy.nekem február péntek tizenharmadikán volt a szülinapom és mindenki azzal cseszegetett hogy ijenkor éled fel a szülinaposokban a boszorkány és fura érzésem volt északa,mintha valaki engem nézett volna.és azóta nagyon foglalkoztat a wicca és a máhi kérlek segits.!!!!:( előre köszi barbarax
Sziaa barbarax.
engem is nagyon foglalkotat..beszélgethetnénk róla:D
e-mail címem: dorika97@vipmail.hu
írj minél hamarabb:)
szia dórii az msn címed ha megadod nagyon megköszönöm az enyém kinn van
szia
szia suzy azt szeretném kérdezni hogy ha valaki házilag késziít pentákulumot akkor annak mi a hátul űtői???
Kedves Misi!
a tárgyak készítésénél fontos az időzítés és az, hogy jó energiákkal töltsd fel. A hátulütői ennek, ha nem figyelsz, és nem a megfelelő energiákat teszed bele.