Angyal kártya

Őrangyalaid mindig melletted vannak, még akkor is, ha nem érzékeled jelenlétüket. Az angyalok életed minden területén szeretnének segíteni. Ám miután szabad akarattal rendelkezel, csak akkor segíthetnek, ha megkéred rá őket. Az angyalok azon erős és szeretetteljes mennybéli hírvivők, akiket nem köt tér és idő, így szüntelenül képesek segíteni neked minden apró-cseprő dologban.
Mindenkinek szíve joga, hogy eldöntse, miben hisz és miben nem (még egy boszorkánynak is!). Az angyalok manapság egyre nagyobb számú hívő lelket tudhatnak magukénak, s így rengeteg angyalokkal jósoló kártyát hoznak forgalomba a kiadók.
Ezek a kártyák valóban használhatók jóslásra is, bár a magam részéről jobban szeretem őket segítő eszközöknek nevezni.
Az alábbiakban bemutatok Neked néhány szép paklit:

Doreen Virtue
Istennők jóskártya
A jóskártya ősi, jól bevált mágikus eszköz, amely bepillantást nyújt a jövőbe. Az istennők a spiritualitás és a vallás egy ősi arcát képviselik, amely a Teremtő női természetét testesíti meg. “Kéz a szárnyban” dolgoznak az angyalokkal, származzanak akár az ősi, akár a modern kultúrából vagy vallásból, legyen az görög, római, egyiptomi, maja, afrikai, keresztény, tibeti vagy buddhista.
Ha együtt működsz az istennőkkel, meggyógyíthatod és megerősítheted benső, női bölcsességedet, amely minden nő és férfi sajátja. Intuíciód felébred, s ezzel intenzívebb lelki életet kezdesz élni. Az istennők megtisztítják és megnyitják a szívcsakrádat, amely által sikeresebben nyilvánítod meg szándékaidat a valóságban. Az istennők energiája megújítja az anyatermészet iránti megbecsülésünket és tiszteletünket, és támogatja az új, rendkívül érzékeny nemzedéket is (az indigó-, kristály- és szivárványgyermekeket).

4990.-Ft

Doreen Virtue
Arkangyal jóskártya
45 lapos kártya, útmutató könyvvel
Az arkangyalok nagy erejű, bölcs és szeretetteljes lények, akik remekül képesek vezetni, sugalmazni és gyógyítani bennünket. Doreen Virtue 45 lapos kártyacsomagjából megismerkedhetünk az arkangyalokkal, üzeneteik révén megidézhetjük őket, és választ kaphatunk az életünket érintő fontos kérdéseinkre. A dobozban található útmutató segítségével önmagunknak és másoknak is jósolhatunk.

4990.-Ft

Doreen Virtue
Angyalokkal gyógyító jóskártya
44 lapos kártyacsomag útmutató könyvvel
Gyógyulj, hogy gyógyíthass!Őrangyalaid különféle üzenetekkel szeretnének segíteni neked, hogy meggyógyíthasd, rendbe tehesd életed bármely területét, és másoknak is segíteni tudj. Ez a 44 lapos jóskártyacsomag az angyalaiddal való kommunikáció eszköze: válaszokat és útmutatást kaphatsz szerelmi életeddel, karriereddel, egészségeddel, családoddal és bármilyen kérdéseddel kapcsolatban. A mellékelt füzet elmagyarázza, hogyan tehetsz szert „angyali olvasatra” mind a magad, mind szeretteid, ismerőseid számára. A kártyák igazán a gyógyítást szolgálják, s már a puszta szemlélésük, a gyönyörű festmények feletti meditáció is gyógyító. A lapok Doreen Arkangyalkártyájához hasonlóan varázslatosak és egészen kiváló minőségűek, a kis segédkönyv pedig nagyon jó tanácsokkal szolgál az értelmezésükhöz, mellyel segíti a személyes fejlődést. Nincs negatív kártya a csomagban, hiszen az angyalok tanácsait mindig a szeretet vezérli.
Gyönyörű kártyák, csodálatos gondolatok… az Angyalokkal gyógyító kártya állandó társunk lehet jó időkben, rossz időkben egyaránt.

4990.-Ft

Doreen Virtue
Gyógyítás tündérekkel jóskártya
“… a tündérek az ügyintézők, az angyalok pedig a főnökök,
mivel az előbbiek személyes, mindennapi ügyeinkkel foglalkoznak,
az utóbbiak pedig globálisabb, világi dolgokkal törődnek.”
Ez a jóskártya segíthet tisztázni egy döntést, megismerni a jövődet, megérteni azokat az esetlegesen benned rejlő akadályokat, amelyek a boldogságod vagy a sikered útjában állnak, vagy felismerni valakinek a valódi indítékait. Másoknak szintén értelmezést adhatsz e kártyák használatával.
Az angyalos és tündéres kártyapaklik közötti fő különbség abban rejlik, hogy az angyalok és tündérek más dolgokra koncentrálnak, amikor segítenek az embereknek. Az angyalok főleg azzal törődnek, hogy emlékezetünkben tartsuk Isteni életcélunkat, és bátorságot merítsünk e fontos küldetés teljesítéséhez. A tündérek inkább azzal foglalkoznak, hogy „ellazuljunk”, így több vidámságban lehet részünk. Megtanítják, miként fejezzük ki vágyainkat, és igénybe veszik a segítségünket ahhoz, hogy mindenki támogatást kapjon a bolygón, beleértve az állatok birodalmának lakóit is.
Gyógyítsd meg életedet a tündérek segítségével!

4990.-Ft

Doreen Virtue
Angyalok és szentek jóskártya
A jóskártya segítségedre lesz, hogy szeretettel és biztonságosan léphess kapcsolatba az égi hatalmakkal. E kártyalapok révén jobban meghallod majd a Szentháromság, az angyalok és a szentek útmutatását és üzenetét saját magad és szeretteid számára.
A jövendőmondás különböző eszközei – amilyenek a jóskártyák is – ősidők óta közvetítik Isten sugallatait. Végtére is a jóslás angol megjelölésében – divination – benne foglaltatik a divine, „isten” szótő. Már a Biblia is említi a kövekkel és botokkal való jövendölést, amely eleinket segítette a döntéshozatalban. A jóslás kellékei különösen akkor válnak javunkra, ha hajszoltak vagyunk, félünk vagy elvesztettük a fonalat, mivel világos, következetes üzeneteket közvetítenek, amelyeket a feszült elme aligha fog fel. Jóskártyám összeállításában a szeretet vezérelt, és az a cél, hogy elsimítsam a nehéz helyzeteket. E lapok által közvetlenebb, átláthatóbb kapcsolatot teremthetsz Istennel, a szentekkel és az angyalokkal. Bármilyen spirituális vagy vallási háttérrel rendelkezel, biztos lehetsz benne, hogy örömödet leled majd a kártyacsomagban, és igazi segítőtársra találsz benne.

4990.-Ft

Doreen Virtue
A tündérek mágikus üzenetei jóskártya
Ez a mágikus üzeneteket közvetítő jóskártya-csomag egyaránt alkalmas kezdők és tapasztaltabb jóskártyahasználók számára is. A tündérek kedves természeti angyalok, akik nagyon közel állnak a földhöz, és ezért kiválóan gyógyítanak, és segítenek az olyan mindennapi aggodalmak esetén, amelyek a kapcsolatokra az egészségre és a pénzügyekre vonatkoznak. Minden egyes lapon egy káprázatos tündérfestmény és egy neked szóló üzenet vagy válasz szerepel. Minden festmény és üzenet szólhat gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt. Az útmutató végigkíséri az olvasót az önmagának vagy másoknak adott jóskártya értelmezés lépésein, és vázolja az egyes lapokhoz tartozó bővebb jelentéseket is.

Tündérek mindenütt vannak! Ott vannak a kertedben, a parkban, a kedvenc állatod mellett, és mindenütt, ahol virágok nőnek. Mivel a tündérek nagyon közel vannak a Földhöz, gyakorlatias tanácsokat és segítséget nyújtanak az olyan hétköznapi ügyekben, mint például a kapcsolatok, az egészség, a pénzügyek stb. A tündérek tudják, hogyan kell dolgozni a bolygó energiáival biztonságos, szeretetteljes és varázslatos módon!
Azonban ezeket az éteri lényeket néha félreértik. Bár a tündérek Isten szeretetteljes, jóakaratú teremtményei, rendelkeznek egóval (éppen úgy, mint az emberek); és ennek eredményeként a tündérek és az emberek esetleg könnyen ítélkeznek. De az emberektől eltérően a tündérek ítéletei egyértelműek: azoknak az embereknek segítenek, akik kedvesen bánnak a környezettel és az állatokkal, azoktól pedig megtagadják a segítséget és a kommunikációt, akik rosszul bánnak a bolygóval vagy annak lakóival.
A tündérek nem azt várják tőled, hogy tökéletesen újrahasznosíts mindent vagy maximálisan környezetvédő légy – egyszerűen csak azt kívánják, hogy próbálj meg minden tőled telhetőt. Ha megteszed, akkor a tündérek mindent megtesznek azért, hogy segítsenek neked. És a segítségük megbízható, biztonságos és nagyon varázslatos!
Ez a jóskártya-csomag segíteni fog abban, hogy meghalld a tündérek üzenetét, és szorosabb kapcsolatot köss ezekkel a gyönyörű természeti angyalokkal. Ez a jóskártya-csomag kezdőknek és tapasztalt jóskártya-használóknak egyaránt szól.

Doreen Virtue
Angyali üzenetek jóskártya
Az Angyali üzenetek jóskártya erőteljes, hatékony és biztonságos gyógyító módszer, amely segít, hogy elengedjük a félelmeket és más érzelmi akadályokat, hogy útmutatást kapjunk életcélunkkal és egyéb kérdésekkel kapcsolatban, és hogy meggyógyítsuk a testünket és az életünket. A kártyák emellett arra is ösztönöznek, hogy közelebbi kapcsolatba kerülj a hatalmas arkangyalokkal – különösen Mihállyal, aki védelmez téged, és megszabadít a félelem hatásaitól; és a gyógyító angyallal, Rafaellel, aki abban segít, hogy élvezd a fizikai erőt és az életerőt.

“A most is körülötted lévő őrangyalokat és arkangyalokat a szabad akarat egyetemes törvénye vezérli, amely azt állítja, hogy csak a beleegyezésünkkel avatkozhatnak bele az életünkbe. De mi van akkor, ha nem tudjuk biztosan, hogy mit kérjünk? Vagy hogy hogyan kérjünk? Ilyenkor segíthetnek a jóskártyák.” – Doreen

4990.-Ft

Doreen Virtue
Napi útmutatás angyalodtól jóskártya
“Ezt a jóskártyát úgy terveztem, hogy naponta emlékeztessen angyalaid szeretetére és jelenlétére. Minden reggel válassz ki egy lapot és tartsd magadnál estig, hogy elmélkedni tudj az angyalok útmutatásán. Ők még aznap eljuttatják hozzád a tökéletes választ a kérdéseidre, felébresztik benned a pozitív szándékot, segítenek a gyógyulásban, és vágyaid megvalósításában.” Doreen A jóskártya az angyalokkal és szellemi vezetőkkel való kapcsolatteremtés ősi módja. Az angyalkártyák teljesen biztonságosak, miután kizárólag Isten hírvivőinek szeretetteljes mennyei energiáit vonzzák be. Dr. Doreen Virtue beavat minket a kártyavetés lépéseibe és a különféle kirakási módszerekbe is.

vissza a Jós eszközökhöz

4 hozzászlóás to “Angyal kártya”

  1. Judit szerint:

    Szia
    Majd lehet kapni nálad is az új Doreen Virtues Tündérkártyát? Mert sehol nem lehet úgy megvásárólni ,hogy előre fizetnék pedig most csak úgy tudok vásárólni.
    Előre is köszi a választ.

  2. Judit szerint:

    Tündérek Mágikus üzenetei jóskártyát kérlek ragd félre nekem mert megrendelem . Írtam neked levelet is

  3. blackbaby miskolcról szerint:

    sziasztok !
    tanács,,pár éve nézegettem egy ezo boltban kártyákat és láttam is egy aranyozottat ami csalogatott,tetszett és a egy ingát,az volt az én kártyám,megfogadtam egyszer még vissza megyek ,ha meg lesz megveszem,rá 1 évre mentem vissza még megvolt,benéztem de nemvolt nálam annyi pénz,félretetettem,másnap egy nő aki sose vett kezébe kártyát nem is értett hozzá megvette az enyémet és nekem azt kellett hazavinnem megvenni ami volt ott 3-ből kellett választani.

    Vettem egy angyalkártyát és egy tarotot kártyát,jópár könyvet végül hazavittem és nem tudtam használni, nem válaszolt nekem nem úgy nem tudtam átérezni,ráhangolódni mint a másik kártyáimra amiket évek óta használok,és a Ji ching.
    A könyveim,eszközeim jó erős 70 -80 %-át nem tudtam használni,kerestem valamit.Aztán kiderült a késöbbi barátom,párom elkérte,elvette és a családja az övék lett minden tárgyam,könyvem össze is vesztünk rajta,birtokolni akarta a tudást,valamit és egy nagy táskába bezárt vagy 10 féle jóseszközt,kártyát tudást mikor nem volt tiszta a szíve és az elméje ,méltó rá és hozzá és másoknak rossz tanácsokat adott.
    Rossz verembe sodorta a saját,én és mások sorsát belemagyarázott ,félreinformált nem mondott el mindent.

    Rá kellett jönnöm ,hogy nem kell több elég az a kettő ami nekem bevált és elég az álmaimra,súgás a megérzéseimre hallgatni lecsendesedett állapotban.Az használt.
    Rájöttem, hogy a tárgy,az eszköz választ minket és ha nincs módunk közvetlen kapcsolatba lépni,megnézni,kipróbálni akkor ne vegyük meg.A nő visszavitte a kinézett kártyámat,de én elköltöztem ,nem vették vissza így eladta a kártya nem tudott hozzám kerülni holott engem választott éreztem és én is.valami húzott oda és vissza,hogy lesz itt vár engem valami.
    Az összes kártyám,könyvem rábíztam azokra az emberekre,ha nem adom,elveszik,kicsalják,kisírják,kilopják mindegy.Bántott ,de megnyugodtam ,és nem adtam el nekik ajándékoztam.
    nekem nem válaszol nem úgy azóta mióta más ért hozzá,más töltötte fel energiával,érzések,gondolatokkal.
    Az illető használja,húz,rak, de mit se ér nem válaszolnak neki,nem segítenek semmibe veszi a tanácsot,jelek üzenetek ,a saját élete és körülményeire se tud hatni,és ez idegesítette.elveszítette a kontaktot,kapcsolati szál,a bizalmat a tanácsadó szellemekkel.

    Otthon a net elött jöttem rá ,hogy mielött megveszek bármilyen kártyát próbáljam,ki ezért a dudus,hu ,és más ezoterikus napi kártyás,ingyen programokat,próbálgassak,hónapokig,évekig, jó oldalakat nézve már tudtam mi tenne jót,mi jó ,mi lenne jó nekem,hol,mi és ki ,miben energetikának melyik gyógyítási ága, használata ,melyik könyv,eszköz és kártya.Ez mindenkinek és mindenkinél más jön be más jó.

    Ezért nem lesz jó nekem a tiéd ,a másiké ,neked az enyém,azt amit kinézel,megveszel,nem is kérem nem is kell,főleg ha nem adják szívesen nem is veszem el,mindenben ott az energetika.
    Én olyan voltam ,nem bántam ha más elveszi,elkéri,használja a dolgaim,tudásomat elfogad tőlem tudást,tanácsot segítséget ,ötleteket ,ha elkéri megengedem tudok róla ás nem bánt,lop meg ,megbecsűli.
    Nem így lett.én sosem zártam el tudást,tanácsot,pénzt,eszközöket,hit,szeretet,
    tanácsokat senki elől ,sosem féltettem,dugtam,loptam és zártam a dolgaimat nekem ez új volt ,hogy a társaim,párjai,barátaim,a családok ilyenek köröttem,mellettem.Birtoklás,enyém.-tiéd huzavona,fösvénység,irigység,önzés,harag,hamisság,hazugság,egymást meglopják,felemésztik,tönkreteszik és meglopják,akkor azt mondtam én ne ez vagyok,nem ez nem ilyen Uram segíts vigyél el oda ahol,ami jó nekem hozz egy tiszta embert,életet,családot,otthont,anyagiakat,saját otthont és megfogadtam, hogy onnét a szívemben,életemben az első helyen áll a hit a bizalom istenben aztán magamban azután mások,embertársaim.
    Sokszor nem engedjük meg magunknak és mások,család,barátaink,testvéreink,szüleink sehogy azt akarjuk,tegyük,éljük kapjuk és érdemeljük ami jó nekünk,aki szeret,boldogít és kell.Rá kell jönnünk mi tart itt ,és vissza félelem,és anyag, hiány,megszokás,ragaszkodás,stabilitás miatt maraduink a rosszban ,mert azt már ismerjük.

    Olykor kockáztatni kell,lesz ami lesz és fel kell ismerni a másik szeme,feje és szívében az ellenséget a szörnyeteget ,akiben nincs szeretet nem akar jót nekünk,másoknak csak magának.Megnéztem a testvéreim,szüleim,párjaim,családok,szomszédok,barátok a munkáltatóimat ,,munkatársaimat,társamat és azok ismerőseit,és azt mondtam ez,ezek már nem azok,nem kellenek kérem és felkészülünk,akarom és elfogadom az újat,az újért elengedem,hagyom el akarom felejteni,hagyni ezeket.

    Addíg maradtam a szorító körülmények,emberek,munka,körülmények közt mire harmadjára,negyedszere is mint bár éve egészségi problémák léptek fel,betegség,halál,rák,szív problémák miattuk.
    ők okozták a nyomást,feszültséget és a rossz érzéseim,gondolataim és élményeimet.rájöttem mert nincs bennük ott Isten a hit,bizalom,szeretet én megváltoztam de ők nem,azt akarja az én Uram menjek el,akarjam az újat,megadja segít csak kezdjem el,merjek.
    nem mertem tenni,lépni és dönteni mert nem akartam bajban,cserben hagyni őket ,nem mertem felállni és felmondani.

    Rájöttem, eltelt 6,34 év úgy hogy nem magamnak éltem,sosem voltam boldog vidám,nem örültem nem szeretek,becsültek és tetszettem bármennyit tetem és dolgoztam is aztán ere kimerültem,rámentem és megbetegedtem belőlem szívták a hitet,életerőt ,nyugalom,szelídség a vitalitást stb.
    Rájöttem ell kell engedni,elhagyni a rosszat a rombolót a megbetegítőt,az élet Isten a betegség eltávolítja tőlünk az oda,hozzánk nem való dolgokat amik nem találnak,segítenek,örvendeztetnek ,becsülnek meg.Rájöttem az élet újra elhív,elsodor elvesz tőlük és magukra kell hagynom őket,elhagyni,elfelejteni,kitörölni,hogy törje büntese őket az élet és magammal,törődnöm felépülni,örömre szert tenni,regenerálódni kapni fogok,hozzá rá valamit,valakit elkezdtem várni az újat,a szabadulásom napját.
    Egy napon aludtam rám nézett egy arc a szemembe azt mondta ő lát,tud mindent rólam,akar és szeret és az az az arc nem a mostani párom,barátom,exem volt sosem láttam elötte.Meglátott.Mindíg dugtam rejtettem magam az értékeimet de vágytam rá megtaláljanak,meglássanak,szeressen,tiszteljen becsüljön 1 bízhassak benne és ne kelljen csalódnom mint régen. megsimogatták az arcomat.Elmondták miket kellett legyőznöm,megtanulnom,hiúság,szenvedélyek,vágyak és kísértések legyőzése,félelem,düh,harag,ambícióimé,türelmet,alázat,szelidség,békét elcsendesedni kellett tanulnom és sokat fejlődtem,változtam otthon ülve,a bábból lepkévé lettem a végére ,annyit változtam finomodtam,megújultam bent aztán kint is.venni az akadályt és még sok mindent beszélgetünk,azt mondták hagyjam,engedjem át azt ami rossz ere módon ragaszkodok mert félek,inkább hagyom szenvedtetni magam a régi,és a mostani rossz kapcsolataim,család,barátok,munkáltatókkal míg nem az egészségem,életkedvem minden rá nem ment,mert féltem hogy mi lesz az új,megint koppanok,csalódok rosszabba jutok.

    Éreztem hogy ez a döntést,nyugalmat és békét ad így van jól rendet teremt hagyni kell a változást megörténni és belépni.Visszanéztem a régi énem,képeim milyen voltam és milyen lettem hol törtem el,mi ,kik,kik törtek el ,mikor,hol,hogy és hányszor és rájöttem nem az embereket hanem istent kell szolgálnom,vissza kell térnem megbántam bocsánatot kértem,irgalmat kértem és a segítségét ,amiért másokban reméltem,bíztam velük,nekik akartam, oda fordítottam az orcám és pont azokat nem leltem meg amiket kerestem,velük vagy tőlők akartam,boldogság,család,gyerek,pénz,munkám ,ház,élmények utazás csak csalódások,sebeket okoztak mindegyik sokadjára.
    MIkor megszületett a vágy a tett,az érzés és a döntés a jóisten arra sodort két férfit az egyik tetszett és örültem,talán hallanak,mégsem vagyok egyedül.
    Akkor értetem meg hogy olyan emberekkel akikben nincs hit,jóság,szeretet,önzetlenség nincs és nem is lesz sorsom,dolgom,családom,otthonom.
    még nem volt meg az új,már elkopott a régi vártam,de nem szabadott félnem,bíztam és tudtam megjön rám talál az öröm,a jólét egy arc ,mosolyogva és szeretettel,új kör indul nekem.valahogy tudtam és éreztem.Most megkapom,megkapok mindent.Viszont tudtam hogy ezután első a hit,Isten a bizalom,a szeretet ő,imádkoztam rendszeresen,kértem beszámoltam neki halkan és hangosan és csak utána jövök,én a családom,párom,gyerekek,pénz a hivatásom,minden más.Tudtam hogy mindenem megvolt míg ő velem,nekem volt boldogabbb voltam egyedül,mindenem megvolt míg bíztam.
    Ma tudom nem az emberektől,és kintről kell várni a csodát a jólétet,tanácsot a válaszokat,a megoldást,gazdagság,hivatást,család,szerelem,gyerek,ház megadja békét,biztonságot,nyugalmat,szeretet,szerelmet a boldogságot ,Sokat tört az életben a munkám,a kapcsolatai,egészségem a kapcsolataimat hogy időben ráeszméljek.
    nem szabad túl vállalni magunkat és túllihegni a dolgokat .hagyni hogy ránk telepedjenek,kihasználjanak elnyomjanak ,szívják az életerőnk,vitalitást,örömeink és életenergiánkat.elkezdett leválni rólam pár ember szűnni a napi sex,társalgás ,érintkezés velük lakás,dolgozás ,beszéd és rájöttem jobb nekem egyedül nélkülük,csönd,béke,nyugalom,szeretet és tiszteletben.Sok ember nem is tudja mit ad pl a papi,hivatást ,Isten szolgálata ,egy kolostor,egy hárem,mindene megvan kivágyik a nagyvilágba,szabadság és megtörik,eltörik odakint az embertársai,az élet küzdelmei és betegen küldik vissza,vagy csak a hulláját.
    megleltem a békét,a nyugalmat a csendet és a magányt és rájöttem nincs szükségem másra,társra idegesítő,bosszantó elemekre a következő,új életembe.isten elküldött 4 -6 évre gondolkodni a szobában.Addíg nem kaptam,eszközt,segítséget ,pénzt és munkát,lehetőséget,kint de sokat változtam,alakultam tanultam bent,belül gondoljam át,mit akarok,hol,hogy és kivel,miért akarom-e.Ahol nem várnak,szeretnek,becsülnek,akarnak,tetszünk,nem segítenek,vállalnak, értünk be áldozatot ott nincs dolgunk,nem kellünk.mindenkinek joga van a boldog,nyugodt életre megjár egy új esély.új lap és fejezet,egy új társ,munka,otthon s lehetőség .Így rábíztam Istenre a választást és a döntést hogy azt sodorja oda nekem aki szintén hit,szeretet,bizalom,nyugodt,jó magaviseletű lélek,engem segít,erősít feltölt és nem kell értem és mellette ,értük,nekik feladnom ön magamat,a dolgaim,a hitemet,a mosolyomat a dolgaimat ,úgy éreztem ,tennem és azt tenni,mondani csinálni aki nem én vagyok,nem tetszik,nem jó,nem szeretem nem boldogít.Akartam már társat,családot ,férjet de olyat aki szintén szabadon hagy élni,dolgozni tiszteletben tart engem a döntéseimet,segít,ösztönöz táplál de nem folyt meg,s nyom el.Első helyre Istent toltam ,bíztam,és a szeretetet felé,és csak azután az alá másokat.

  4. Ágnes szerint:

    kedves Judit !

    Én elég sok kártyával rendelkezem, de mindene felett ha kártyát szeretne vásárolni be kell avatni, éa a saját energetikájával egyes laponként, feltöölti a saját enrgia rezgésévle. hogy amásokét de hásét ne is használja. semmilyen kártyát ne használjon, ugy hogy ne tisztitaná emg. tudnám, még ajánlani, a z angyalok könyvét. Ott az angyal kereket. mindig történik vaali csodálatos dolog velem.e ddig történtek nagy változások poztiv értelemben.Ha gondolja szivesen segitek, mivel nekem, gyogyitó,és angyal joskártyám van bár cigány de azt mostsajnos, szüneteltetem.minden kártyát be kell avatni tistitani a saját eenrgia rezgésére. az én ajánlásom, nem kötelező megfogadni, hogy ne vegyen át mások által hsznált joskártyát de angyal kártyát sem rndelje meg. ha gondolja szivesen beszélgetekönnel skxpon,a agica6666on. ha gondolja, ileltve, az andalgoka@hotmail.com.

    üdvözlettel Ágnes

Szólj hozzá