Az inga minden boszorkány alapvető tárgya, mely apró méretének köszönhetően mindig nálunk, a “kezünk ügyében” lehet. A legvarázslatosabb és legegyszerűbb eszköz ez, mellyel épp úgy elbeszélgethetünk saját önvalónkkal, mint ahogyan jósolhatunk, vagy segíthetünk másoknak is válaszokat kapni kérdéseikre.
Sokan kedvelik a rézből, fából, vagy vegyes anyagokból készült ingákat, én a különböző féldrágakövekből készültekre adnám a voksomat, amint az a kínálatból is látszik. Ki-ki eldöntheti, hogy milyen kő rezgései állnak hozzá a legközelebb, vagy a jelen problémás ügyei szerint választhat magának többfélét is az alábbi felsorolásból:
Fekete turmalin inga, természetes formában, 15 cm-es lánccal
Földeli az energiát és növeli a vitalitást, eloszlatja a feszültséget és a stresszt. Megtisztítja a negatív gondolatokat, erősíti a könnyed magatartást és az objektív semlegességet, amelyhez tiszta és racionális gondolkodásmód társul.3500.-Ft
Tigrisszem inga, sima kúp és bordázott formában, 25 cm-es lánccal
Összeköti a két agyféltekét, és lehetővé teszi, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket. Segít összegyűjteni a felbukkanó információkat, és megtalálni közöttük az összefüggéseket. Előmozdítja a dilemmák és a belső konfliktusok megoldását.1800.-Ft
Aventurin inga, sima kúp formában, 23 cm-es lánccal
Az életben való boldogulás nagyon pozitív köve. Szoros kapcsolatban áll a tündérvilággal. Megerősíti a vezetői képességeket és a döntéshozatalt. Stabilizálja a lelki állapotot, serkenti a felfogóképességet, és fokozza a kreativitást.1700.-Ft
Rodonit inga, 10 cm-es lánccal, rodonit gömbbel a végén
Érzelmileg kiegyensúlyoz. Mindennek megmutatja a két oldalát, miközben egyensúlyban tartja a jint és a jangot.1990.-Ft
Nyers hematit inga, 20 cm-es lánccal, kis hematit gömbbel a végén.
Megteremti a test, a szellem és a lélek harmóniáját. Megszünteti a negatívitást, és megakadályozza, hogy negatív elemek lépjenek az aurába.3600.-Ft
Opalit inga, sima kúp formában, 25 cm-es lánccal
Nagyon kreatív kő. Megnyitja az intuíciót és támogató rezgése minden tevékenységünkben hatékony segítség.2500.-Ft
6 és 4 cm-es hegyikristály inga / medál turmalin díszítéssel
Segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.1990.- és 1800.-Ft
Szinte üveg tisztaságú, Ízisz formájú, 6 cm-es hegyikristály inga, lánccal
Segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.3800.-Ft
4 cm-es hegyikristály Izisz inga:
2800.-Ft
Hegyikristály inga, sima kúp formában, 25 cm-es lánccal
Segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.1500.-Ft
Vörösréz inga, természetes diókkal, 20 cm-es lánccal, kis gömbbel a végén.
A fém és a termény ötvözéséből, sokrétűen alkalmazható és szép is.5800.-Ft
Ametiszt inga, Izisz formájúra faragva, 18 cm-es lánccal, kis ametiszt gömbbel a végén.
Természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot, ezáltal elősegítve a ráhangolódást.2800.-Ft
Ametiszt inga, természetes formában, 20 cm-es lánccal, kis ametiszt gömbbel a végén.
Természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot, ezáltal elősegítve a ráhangolódást.2800.-Ft
Hegyikristály inga 15 centis lánccal
Segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.1500.-Ft
Víztiszta hegyikristály inga, ami medálként is viselhető.
Segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.
.
3,5 x 2 cm-es = 3500.-Ft
.
3 x 1,7 cm-es = 2990.-Ft
3 x 1,7 cm-es = 2990.-Ft
Ametiszt inga, hegyikristály és rózsakvarc végekkel, 15 cm-es lánccal
Ez az inga ötvözi a három kő erejét!2990.-Ft
.
Ametiszt inga 20 cm-es lánccal.
Az ametiszt természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot, ezáltal elősegítve a ráhangolódást.1600.-Ft
Rózsakvarc csúcs inga, 7cm hosszú, lekapcsolható lánccal, ami által medálként is viselhető.
A rózsakvarc minden szinten megtisztítja és megnyitja a szívet, önszeretet biztosít. Nyugtat, biztat és kitűnő a hatása trauma vagy krízis idején.
4800.-Ft
.
Citrin inga, 20 cm-es lánccal.
A citrin azok közé a kövek közé tartozik, amelyeket sohasem kell tisztítani, mert a Nap energiáját hordozza, s rendkívül jótékony hatású. Az aurát védelmezi és tisztítja a csakrákat és a finomtesteket. A gazdagságot hozó kristályok közé tartozik. Boldog, nagylelkű kő.1600.-Ft
Piramis inga, rózsakvarc, ametisz és hegyikristály összeállításban, 18 cm-es lánccal, a végén hegyikristály gömböcskével.
A rózsakvarc minden szinten megtisztítja és megnyitja a szívet, önszeretet biztosít. Nyugtat, biztat és kitűnő a hatása trauma vagy krízis idején.
Az ametiszt természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot, ezáltal elősegítve a ráhangolódást.
A hegyikristály segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.3990.-Ft
Hematit inga, 15 cm-es lánccalMegteremti a test, a szellem és a lélek harmóniáját. Megszünteti a negatívitást, és megakadályozza, hogy negatív elemek lépjenek az aurába.
.
1900.-Ft
Tektit inga, mely medálnak is gyönyörű. 3,5 x 2 cm-es.
Földön kívüli eredete miatt úgy gondolják, hogy a tektit elősegíti a kommunikációt más világokkal, valamint a magasabb rendű tudás magába szívásával és megőrzésével hasznára van a spirituális fejlődésnek.
3700.-Ft
Tűzachát inga, sima kúp formában, 15 centis lánccal.
A tűzachát elmélyült kapcsolatban van a földdel, energiái nyugalmat, biztonságot és sértetlenséget biztosítanak. Leföldelő képessége erős és meghatározó a védelmező szerepe. Oltalmazó kő, segíti a relaxációt.
1600.-Ft
Szia Susi!
Engem nagyon érdekelnek.
Kérlek vegyél fel mindenképpen.
msn cím: beuska16@hotmail.com
Előre is köszönöm!
Bea
szia.házilag elkészíthető mondjuk egy kőböl vagy egy kristájbol meg láncboll?????
köszönettel válaszodat:barbarax
Kedves Barbarax!
Ha ügyes vagy és van kedved hozzá, szinte bármit elkészíthetsz. Erről készülök éppen írni egy cikket, majd olvasd el.
Szeretettel: Susi
köszönöm !!!elolvasom
Kedves Susi!Ezek nagyon szép ingák. Engem konkrétan a tigrisszem inga érdekelne, és a nyeles hematit inga.Azt szeretném megkérdezni hogy lehet hozzájutni??? Köszönöm Kobriella
Ja és mennyibe kerül???
Kedves Kobriella!
Már email-ben válaszoltam
Minden jót: Susi
engem a csakra inga érdekelne, menyibe kerül és h lehet hozzájutni? köszi
Szia Susi.
Valóban nagyon szépek az ingák.Én is szeretnék egy hematit ingát. Ha megoldható.:)
Kedves Susi!hol lehet megvásárolni ezeket az ingákat?
Kedves ttoso!
a választ lásd az alábbi menüpontban: http://bosziplaza.hu/elerhetoseg/
Üdv: Susi
Kedves Susi,
En eloszor jarok ezen az oldalon es nagyon el vagyok keseredve… Szeretnek privatban veled beszelni… Kerlek irj a megadott e-mail cimemre es beszeljunk ott. Elore is koszonom!
Kedves Szidonia!
Akkor miért nem egy levelet írsz nekem? Az email címem ott van az elérhetőségeknél.
Üdv: susi
Szia
Ha mégis tudnál Opalit ingát hozni kérlek írj mert az tényleg nem volt benne a csomagba és ki sem eshetet belőle. És nagyon tetszik.
Még mindig.
Köszi.
Szia Susi!
Hogy kell az ingát használni mert nem értettem a leírást! Kérlek írd meg az e-mail-emre! Mert ha tudnám is hogy kell használni akkor érdekelne!
E-mailem:meszarosvivi98@citromail.hu
Javaslom olvass el egy ingás könyvet, vagy nézz körül a fórumon és ott is megtalálod a választ, ha pedig nem, akkor megkérdezheted.
Nem tudok bejelentkezni a forumba sajnos!
Kedves Susi!
Elmondanád nekem az ingát hogy kell használni?? Előre is kösz!!
AĐRI€NN
Kedves Sus
Láttam egy másik boszis oldalon, néhány általad forgalmazott ingát. Az egyik nagyon meg tetszett. Nekem ilyen kell!! Gondoltam magamban. De mikor az oldaladon kerestem, rá kellett jönnöm hogy már ki vetted a repertoárból. Nem lehetne olyat, hogy valamilyen módon megszerzed? Légyszi.!Könyi.!Persze csak ha mem okoz gondot és fáradtságot neked.Az ingát így jellemezted: (Darkos kristályinga, mely láncként is viselhető) remélem emlékszel melyik volt az. Én amúgy, egy lelkes kezdő vagyok, Úgy hog, ha lessz inga ha nem, kérlek írj egy pár sort nekem.
Kedves Aries!
Tudom melyik ingára gondolsz, már többen keresték. Valószínűleg tudok még belőle hozni, de tudnod kell, hogy ez nem egy olcsó darab. Utoljára 7500.-Ft volt az ára és nem tudom, hogy most mennyiért tudom beszerezni. Ha így is kell, akkor írj emailt, vagy hívj fel. A weboldal nem efféle megbeszélések helye.
Minden jót: susi