Ingák

Az inga minden boszorkány alapvető tárgya, mely apró méretének köszönhetően mindig nálunk, a “kezünk ügyében” lehet. A legvarázslatosabb és legegyszerűbb eszköz ez, mellyel épp úgy elbeszélgethetünk saját önvalónkkal, mint ahogyan jósolhatunk, vagy segíthetünk másoknak is válaszokat kapni kérdéseikre.
Sokan kedvelik a rézből, fából, vagy vegyes anyagokból készült ingákat, én a különböző féldrágakövekből készültekre adnám a voksomat, amint az a kínálatból is látszik. Ki-ki eldöntheti, hogy milyen kő rezgései állnak hozzá a legközelebb, vagy a jelen problémás ügyei szerint választhat magának többfélét is az alábbi felsorolásból:


Fekete turmalin inga, természetes formában, 15 cm-es lánccal
Földeli az energiát és növeli a vitalitást, eloszlatja a feszültséget és a stresszt. Megtisztítja a negatív gondolatokat, erősíti a könnyed magatartást és az objektív semlegességet, amelyhez tiszta és racionális gondolkodásmód társul.

3500.-Ft


Tigrisszem inga, sima kúp és bordázott formában, 25 cm-es lánccal
Összeköti a két agyféltekét, és lehetővé teszi, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket. Segít összegyűjteni a felbukkanó információkat, és megtalálni közöttük az összefüggéseket. Előmozdítja a dilemmák és a belső konfliktusok megoldását.

1800.-Ft


Aventurin inga, sima kúp formában, 23 cm-es lánccal
Az életben való boldogulás nagyon pozitív köve. Szoros kapcsolatban áll a tündérvilággal. Megerősíti a vezetői képességeket és a döntéshozatalt. Stabilizálja a lelki állapotot, serkenti a felfogóképességet, és fokozza a kreativitást.

1700.-Ft


Rodonit inga, 10 cm-es lánccal, rodonit gömbbel a végén
Érzelmileg kiegyensúlyoz. Mindennek megmutatja a két oldalát, miközben egyensúlyban tartja a jint és a jangot.

1990.-Ft


Nyers hematit inga, 20 cm-es lánccal, kis hematit gömbbel a végén.
Megteremti a test, a szellem és a lélek harmóniáját. Megszünteti a negatívitást, és megakadályozza, hogy negatív elemek lépjenek az aurába.

3600.-Ft


Opalit inga, sima kúp formában, 25 cm-es lánccal
Nagyon kreatív kő. Megnyitja az intuíciót és támogató rezgése minden tevékenységünkben hatékony segítség.

2500.-Ft


6 és 4 cm-es hegyikristály inga / medál turmalin díszítéssel
Segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.

1990.- és 1800.-Ft


Szinte üveg tisztaságú, Ízisz formájú, 6 cm-es hegyikristály inga, lánccal
Segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.

3800.-Ft

4 cm-es hegyikristály Izisz inga:

2800.-Ft


Hegyikristály inga, sima kúp formában, 25 cm-es lánccal
Segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.

1500.-Ft


Vörösréz inga, természetes diókkal, 20 cm-es lánccal, kis gömbbel a végén.
A fém és a termény ötvözéséből, sokrétűen alkalmazható és szép is.

5800.-Ft


Ametiszt inga, Izisz formájúra faragva, 18 cm-es lánccal, kis ametiszt gömbbel a végén.
Természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot, ezáltal elősegítve a ráhangolódást.

2800.-Ft


Ametiszt inga, természetes formában, 20 cm-es lánccal, kis ametiszt gömbbel a végén.
Természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot, ezáltal elősegítve a ráhangolódást.

2800.-Ft


Hegyikristály inga 15 centis lánccal
Segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.

1500.-Ft

Réz inga

990.-Ft


Ametiszt inga, hegyikristály és rózsakvarc végekkel, 15 cm-es lánccal
Ez az inga ötvözi a három kő erejét!

2990.-Ft

.
Ametiszt inga 20 cm-es lánccal.
Az ametiszt természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot, ezáltal elősegítve a ráhangolódást.

1600.-Ft

Piramis inga, aventurin, vörös jáspis, és citrin összeállításban, 18 cm-es lánccal, a végén hegyikristály gömböcskével.
A citrin azok közé a kövek közé tartozik, amelyeket sohasem kell tisztítani, mert a Nap energiáját hordozza, s rendkívül jótékony hatású. Az aurát védelmezi és tisztítja a csakrákat és a finomtesteket. A gazdagságot hozó kristályok közé tartozik. Boldog, nagylelkű kő.
A vörös jáspis földeli az energiát, és kiigazítja az igazságtalan helyzeteket. Tisztítja és stabilizálja az aurát, és egyértelművé teszi a határokat. Ösztönös megérzéseket biztosít a legnehezebb helyzetekben is.
A aventurin szoros kapcsolatban áll a tündérvilággal. Megerősíti a vezetői képességeket és a döntéshozatalt. Stabilizálja a lelki állapotot, serkenti a felfogóképességet, és fokozza a kreativitást.

3990.-Ft

.
Citrin inga, 20 cm-es lánccal.
A citrin azok közé a kövek közé tartozik, amelyeket sohasem kell tisztítani, mert a Nap energiáját hordozza, s rendkívül jótékony hatású. Az aurát védelmezi és tisztítja a csakrákat és a finomtesteket. A gazdagságot hozó kristályok közé tartozik. Boldog, nagylelkű kő.

1600.-Ft

Piramis inga, rózsakvarc, ametisz és hegyikristály összeállításban, 18 cm-es lánccal, a végén hegyikristály gömböcskével.
A rózsakvarc minden szinten megtisztítja és megnyitja a szívet, önszeretet biztosít. Nyugtat, biztat és kitűnő a hatása trauma vagy krízis idején.
Az ametiszt természetes nyugtató, blokkolja a geopatikus stresszt és a negatív környezeti energiákat. Nyugalma erősíti a magasabb rendű tudatállapotot, ezáltal elősegítve a ráhangolódást.
A hegyikristály segíti a figyelemösszpontosítást. Az energiát a legtökéletesebb állapotban hasznosítja. Olyan, mint egy spirituális könyvtár, csak arra vár, hogy mikor adhatja át a “tudását”.

3990.-Ft

vissza az Alapvető felszerelésekhez

16 hozzászlóás to “Ingák”

  1. Bea szerint:

    Szia Susi!

    Engem nagyon érdekelnek.
    Kérlek vegyél fel mindenképpen. :P
    msn cím: beuska16@hotmail.com

    Előre is köszönöm!

    Bea

  2. barbarax szerint:

    szia.házilag elkészíthető mondjuk egy kőböl vagy egy kristájbol meg láncboll?????
    köszönettel válaszodat:barbarax

  3. Susi szerint:

    Kedves Barbarax!

    Ha ügyes vagy és van kedved hozzá, szinte bármit elkészíthetsz. Erről készülök éppen írni egy cikket, majd olvasd el.

    Szeretettel: Susi

  4. barbarax szerint:

    köszönöm !!!elolvasom

  5. Kobriella szerint:

    Kedves Susi!Ezek nagyon szép ingák. Engem konkrétan a tigrisszem inga érdekelne, és a nyeles hematit inga.Azt szeretném megkérdezni hogy lehet hozzájutni??? Köszönöm Kobriella

    Ja és mennyibe kerül???

  6. Susi szerint:

    Kedves Kobriella!
    Már email-ben válaszoltam :-)
    Minden jót: Susi

  7. Tibi szerint:

    engem a csakra inga érdekelne, menyibe kerül és h lehet hozzájutni? köszi :)

  8. Kilian Sylveralchmeist szerint:

    Szia Susi.

    Valóban nagyon szépek az ingák.Én is szeretnék egy hematit ingát. Ha megoldható.:)

  9. ttoso szerint:

    Kedves Susi!hol lehet megvásárolni ezeket az ingákat?

  10. Susi szerint:

    Kedves ttoso!

    a választ lásd az alábbi menüpontban: http://bosziplaza.hu/elerhetoseg/

    Üdv: Susi

  11. Szidonia szerint:

    Kedves Susi,

    En eloszor jarok ezen az oldalon es nagyon el vagyok keseredve… Szeretnek privatban veled beszelni… Kerlek irj a megadott e-mail cimemre es beszeljunk ott. Elore is koszonom!

  12. Susi szerint:

    Kedves Szidonia!

    Akkor miért nem egy levelet írsz nekem? Az email címem ott van az elérhetőségeknél.

    Üdv: susi

  13. Judit szerint:

    Szia
    Ha mégis tudnál Opalit ingát hozni kérlek írj mert az tényleg nem volt benne a csomagba és ki sem eshetet belőle. És nagyon tetszik.
    Még mindig.
    Köszi.

  14. Ruby szerint:

    Szia Susi!
    Hogy kell az ingát használni mert nem értettem a leírást! Kérlek írd meg az e-mail-emre! Mert ha tudnám is hogy kell használni akkor érdekelne!

    E-mailem:meszarosvivi98@citromail.hu

  15. Susi szerint:

    Javaslom olvass el egy ingás könyvet, vagy nézz körül a fórumon és ott is megtalálod a választ, ha pedig nem, akkor megkérdezheted.

  16. Ruby szerint:

    Nem tudok bejelentkezni a forumba sajnos!

Szólj hozzá